2016. január 8. péntek

jan. 8
16:38
Helló kicsi ember! - Fürdőkádban vezették le a szülést a mentők (Alternatív Energia)
Mindeközben a szobában, etetőszékében egy kétéves fiúcska sírdogált.
jan. 8
16:40
Motoroshalál - Egy éppen előző busszal ütközött (Alternatív Energia)
jan. 8
16:42
Kilencven úszóedző vár bocsánatkérést Hosszúéktól (Sport365)
Péntekig kilencven úszóedző írta alá azt a nyilatkozatot, melyben kiállnak a lemondott Kiss László szövetségi kapitány mellett, s nyilvános bocsánatkérést várnak Shane Tusuptól, Hosszú Katinka edzőjétől, egyben férjétől.
jan. 8
16:44
Öt barcás az UEFA honlapjának 2015-ös álomcsapatában (Sport365)
A legtöbb játékos, szám szerint öt a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelonából került be az év csapatába az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) szavazásán.
jan. 8
16:48
Az FHB csicskul (444.hu)
A bank újabb közleményben jelezte, hogy nincs is más vágya, mint hogy az állam és a miniszterelnök kedvére tegyen.
jan. 8
16:50
Az Iron Lady találkozása a Nap-keltével (444.hu)
Az amerikai mintára felépített Hosszú Katinka nem érti, miért kellene ingyen szerepelnie egy reklámfilmben. A Nap-keltét felépítő Gyárfás Tamás pedig azt, hogy az úszónő miért kért pénzt.
jan. 8
16:52
Bejglilemozgás indul!!4 (444.hu)
Az év első hétvégéjén sem éri meg otthon maradni. A 444 buliajánlója.
jan. 8
16:54
Távozik a Videoton macedón csatára (Infostart)
A Videoton labdarúgócsapata pénteken közös megegyezéssel szerződést bontott macedón válogatott támadójával, Mirko Ivanovskival.
jan. 8
16:54
Visszafordult a Ryanair London-Budapest járata (Gondola)
Visszafordult a Ryanair péntek délutáni London-Budapest 8445-ös járata, az utasok a londoni Stansted repülőtéren új gépre várnak - tájékoztatta a gép egyik utasa az MTI-t
jan. 8
16:54
Dolph Lundgren végre önmaga lehet (Kreatív Online)
A NatGeo reklámjában eredeti szakmáját gyakorolja.
jan. 8
16:54
Már több mint egymillió magyar látta a Star Wars – Az ébredő Erőt (Kripto Akadémia)
Utoljára a 2009-ben bemutatott Avatar jutott el hasonló szintre.
jan. 8
16:54
Jövő pénteken lehet utoljára kereskedni a Synergon részvényeivel (Portfolio)
A Synergon december 22-ei közgyűlése döntött a társaság végelszámolásáról, melyet követően a vállalat ma arról tájékoztatott, hogy kérte a BÉT-től a tőzsdére bevezetett értékpapírjainak törlését,...
jan. 8
16:54
Szíriába utazott francia dzsihadistákat ítéltek el Párizsban (ATV)
A párizsi büntetőbíróság hat, illetve tíz évi börtönbüntetésre ítélt pénteken két francia állampolgárságú, Szíriában járt dzsihadistát. Az egyikőjük fél év után hazatért, a másik azonban továbbra is az Iszlám Állam dzsihadista szervezet aktív tagja.
jan. 8
16:56
Hirdetőoszlop bontás: garázdaság miatt nyomoznak (Gondola)
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást folytat a Budapesti Rendőr-főkapitányság egy 40 és egy 48 éves budapesti férfi ellen, akik a gyanú szerint erőszakosan léptek fel egy budapesti hirdetőoszlop bontását végző munkással szemben - közölte honlapján a rendőrség pénteken
jan. 8
16:56
Lakatos Zsófia saját céget alapított (Kreatív Online)
Az új ügynökség neve Emerald PR.
jan. 8
16:56
Távozik a Videoton macedón csatára (Kripto Akadémia)
A légiós egy évvel ezelőtt érkezett Kolozsvárról.
jan. 8
16:56
9 részvény, amit nem szabad most kihagyni (Portfolio)
Bár összességében nem túl optimista a Goldman Sachs a részvénypiacok idei kilátásaira, azért vannak részvények, amelyeket szívesen vennének. A Business Insider most azt a 9 részvényt gyűjtötte össze,...
jan. 8
16:57
Az UniCredit az év közép- és kelet-európai pénzügyi tanácsadója 2015-ben (ProfitLine)
A Mergermarket vezető M&A-piacelemző és adatszolgáltató nemrégiben tartotta az európai M&A-díjak átadó eseményét Londonban. Ebből az alkalomból a hat nevet tartalmazó „rövid listáról” az UniCreditet választotta Az év közép- és kelet-európai pénzügyi tanácsadójának – ezzel is megerősítve a csoport erős pozícióját a régióban
jan. 8
16:58
Folyamatosan érkeznek a migránsok a balkáni útvonalon (Gondola)
Továbbra is folyamatosan érkeznek a migránsok Horvátországba és Szlovéniába, csak az új évben valamivel több mint 20 ezren lépték át a horvát-szlovén határt
jan. 8
16:58
Jó éve volt 2015 az Opelnek (Portfolio)
Az orosz piac elhagyása ellenére is növelte forgalmát és négy éve a legtöbb autót értékesítette, valamint a legnagyobb piaci részesedésre tett szert Európában az Opel 2015-ben. Az Opel 2015-ben 1,1...
jan. 8
17:12
Itt a jó hír az autósoknak: évekig olcsó lesz a tankolás (Privátbankár)
Valószínűtlen, hogy az olaj hordónkénti ára az évtized hátralévő részében visszaemelkedik az elmúlt évekre jellemző 100 dollár körüli szintekre.
jan. 8
17:12
Továbbra is folyamatosan érkeznek a migránsok Horvátországba és Szlovéniába (Infostart)
Továbbra is folyamatosan érkeznek a migránsok Horvátországba és Szlovéniába, csak az új évben valamivel több mint 20 ezren lépték át a horvát-szlovén határt.
jan. 8
17:12
Ide kerültek a Mahir hirdetőoszlopai (Kreatív Online)
Egy drón találta meg őket.
jan. 8
17:12
A klinikai halál állapotába került egy autóban ülő nő (Alternatív Energia)
Egy férfit is újraélesztettek a mentők Budapesten.
jan. 8
17:12
Jó év volt 2015 az Opelnek (Portfolio)
Az orosz piac elhagyása ellenére is növelte forgalmát és négy éve a legtöbb autót értékesítette, valamint a legnagyobb piaci részesedésre tett szert Európában az Opel 2015-ben. Az Opel 2015-ben 1...
jan. 8
17:12
Itt a bizonyíték: így nyelik be a lakásáfa csökkentését az építtetők? (Pénzcentrum)
Sokatmondó marketingfogásra bukkantunk....
jan. 8
17:12
Agyonlőtték az egy hete szökésben lévő tel-avivi lövöldözőt (ATV)
Tűzharcban agyonlőtték az izraeli biztonsági erők az egy hete szökésben lévő tel-avivi lövöldözőt péntek délután egy észak-izraeli arab falu mecsetében - értesült az izraeli katonai rádió.
jan. 8
17:14
Megtudtuk: 220 milliárdnyi EU-támogatást tart vissza tőlünk Brüsszel (Portfolio)
Jelenleg 698 millió eurónyi, elszámolásba már betett EU-támogatási számla kifizetését tartja vissza Magyarországtól az Európai Bizottság és a 2007-2013-as forrásokról szóló elszámolási viták összesen...
jan. 8
17:15
A Veszprémnél megoldódott az edzőkérdés (Sport365)
A Veszprém megerősítette pozíciójában Javier Sabatét, aki így kitölti a 2017. junius 30-ig szóló szerződését – adta hírül péntek délután a bakonyi klub hivatalos oldala, az mkb-mvmveszprem.hu.
jan. 8
17:21
Garázdaság miatt nyomoz a rendőrség Simicska vagyonőrei ellen (444.hu)
Az egyik hirdetőoszlop bontásánál szólalkoztak össze, aztán a vagyonőrök követték az egyik bontómunkást.
jan. 8
17:30
De mit is akarnak a britek az Európai Uniótól? (Infostart)
Várhatóan februárban kerülnek az Európai Tanács asztalára a brit uniós reformjavaslatok. A négy javaslat közül a magyar kormány hárommal egyetért.
jan. 8
17:30
Megkezdődött a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév (Gondola)
Megkezdődött a Zrínyi Miklós-Szigetvár 1566 emlékév, amelyen Zrínyi Miklós várkapitány és serege hősies helytállásának 450
jan. 8
17:30
Kamionbaleset - Két ember maradt holtan a helyszínen (fotók) (Kripto Akadémia)
A 4-es főút karcagi elkerülő szakaszán félpályás útzár mellett helyszíneltek.
jan. 8
17:30
Változnak a tájékoztatási szabályok (ProfitLine)
Változnak a jelzáloghitelre vonatkozó tájékoztatás szabályai március 21-étől - az erről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet csütörtökön jelent meg a Magyar Közlönyben.
jan. 8
17:30
Megtudtuk: 220 milliárdnyi EU-támogatást tart vissza tőlünk Brüsszel (2.) (Portfolio)
Jelenleg 698 millió eurónyi, elszámolásba már betett EU-támogatási számla kifizetését tartja vissza Magyarországtól az Európai Bizottság és a 2007-2013-as forrásokról szóló elszámolási viták összesen...
jan. 8
17:30
Itt a bizonyíték: így nyelik be a lakásáfa csökkentését a fejlesztők? (Pénzcentrum)
Sokatmondó marketingfogásra bukkantunk....
jan. 8
17:30
Belebukott a szilveszteri botrányba a kölni rendőrfőkapitány (ATV)
Idő előtt nyugállományba helyezték Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került - számolt be pénteken a Kölner Stadt-Anzeiger című német napilap.
jan. 8
17:32
Újra vízre száll Cousteau kapitány híres hajója (Gondola)
Újra vízre bocsátják Jacques-Yves Cousteau - ismertebb nevén Cousteau kapitány - híres hajóját, az ismét régi fényében tündöklő Calypsót.
jan. 8
17:32
Egy lenyűgöző csodamozdony, a Flying Scotsman - Fotógaléria (Kripto Akadémia)
Elnevezése arra utal, hogy minden nap 10 órakor indult Londonból a skót fővárosba, Edinburgh-ba.
jan. 8
17:32
Hústermék export Kínába (ProfitLine)
Megkezdheti a hústermékek kínai exportját a Pick Szeged Zrt. és a Pápai Hús Kft., miután 2015. december 31-én a Kínai Népköztársaság Minőségellenőrzési és Karanténozási Hivatalának (AQSIQ) honlapján is közzétették a két vállalat jogosultságát - közölte a Földművelésügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel.
jan. 8
17:32
Budapest lenyomta Európát (Portfolio)
A délutáni kereskedésben újabb lendületet vettek a részvénypiacok a vártnál jobb amerikai munkaerőpiaci adat közzétételét követően. Az európai tőzsdék zárásához közeledve azonban ismét az eladók...
jan. 8
17:34
A Synergon kérte részvényeinek törlését a BÉT-ről (Kripto Akadémia)
A végelszámolás kezdő időpontjának 2016. január 1-jét határozta meg a közgyűlés.
jan. 8
17:48
Már két hete sincs hátra az egyik magyar részvénynek (Privátbankár)
Január 20-án törlik a Synergon papírjait a tőzsdéről.
jan. 8
17:48
Belebukott a kölni rendőrfőkapitány a nőkkel erőszakoskodó migránsok miatti botrányba (Infostart)
Idő előtt nyugállományba helyezték Wolfgang Albers kölni rendőrfőkapitányt, aki a szilveszter éjszaka Kölnben nők ellen elkövetett támadások kapcsán adott rendőrségi tájékoztatás miatt széles körben bírálatok kereszttüzébe került - számolt be pénteken a Kölner Stadt-Anzeiger című német napilap.
jan. 8
17:48
Elektromos autókkal hódítaná vissza csalódott vevőit a Volkswagen (Portfolio)
Elektromos és hibrid modellek sorával csábítaná vissza a csalódott vevőket a Volkswagen. A Las Vegas-i elektronikai kiállításon (CES) két új prototípust is bemutatott a Volkswagen, az egyik a Golf...
jan. 8
17:48
A Vidi nem várt tovább a gólokra, megvált macedón ászától (Sport365)
A Videoton FC és macedón válogatott csatára, Mirko Ivanovszki közös megegyezéssel szerződést bontott péntek délután - közölte a fehérvári klub hivatalos honlapja.
jan. 8
17:50
Trump manipulatív videóval támadja Hillary Clintont (Infostart)
Újabb kampányvideót tett közzé az amerikai republikánusok legnépszerűbb elnökjelölt-aspiránsa, Donald Trump. Ezúttal demokrata riválisát Hillary Clintont támadja.
jan. 8
17:52
Fico rendkívüli EU-csúcs összehívását javasolja a német nőket ért inzultusok miatt (Infostart)
A szlovák kormányfő javasolni fogja rendkívüli EU-csúcstalálkozó összehívását, hogy a találkozón már az eredeti őszi időpontnál hamarabb döntés születhessen az uniós határőrizeti ügynökség, a Frontex gyakorlati működésének beindításáról - ezt maga Robert Fico jelentette be pénteken pozsonyi sajtótájékoztatóján.
jan. 8
17:54
Simicskáék szerint egy fővárosi munkás fekvőgipszbe juttatta a Mahir egyik vagyonőrét (444.hu)
Elsodorta az autójával az őrt. A rendőrség mégis az őröket vádolja garázdasággal.
jan. 8
18:03
Hazatértek a magyar Gripenek (ProfitLine)
Hazatért Litvániából a magyar légierő több mint nyolcvan katonája és négy JAS-39 Gripen repülőgépe, a Magyar Honvédség baltikumi légtérrendészeti missziója sikerrel zárult - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.

Keresés