A városban működő vállalkozások, civil szervezetek, egyházak és más intézmények számára nyújt pályázati segítséget az a fejlesztési iroda, amelyet a zalaegerszegi önkormányzat azért hozott létre, hogy minél több európai uniós fejlesztési pénz érkezzen a zalai megyeszékhelyre.
Az OTP Bank január 7-től közel négyszáz fiókjában befogadja az új családi otthonteremtési kedvezmény (csok) és az ahhoz kapcsolódó kamattámogatott hitelek iránti igényeket - közölte a bank az MTI megkeresésére csütörtökön. Korábban az FHB jelezte, hogy január 4-től már igényelhető a támogatás, és a bank az első igényléseket már be is fogadta.
Az örökifjú énekes egy házmesterlakásból indulva vált a magyar könnyűzene állócsillagává. Korda György élete kész kalandregény: siker, szerelmek, utazások – ezekről mesél sorozatunkban.
Január első felében viszonylag kevés újévi fogadalom bukik el, itt csak a nagyon gyengék véreznek csupán el. Többek között a legnagyobb sláger egyértelműen a „jövőre edzek” illetve a „jövőre egészségesen fogok táplálkozni” ígéretek. Utóbbi az, ami minket is egy kicsit megmozgatott, így fogtunk két kopott kempingszéket, beültünk az egyik élelmiszerbolt pénztára mellé, és megvizsgáltuk, hogy az…
Két közel-keleti férfit tartóztattak le az amerikai szövetségi hatóságok, és terrorista cselekmény alapos gyanújával azonnal vádat emeltek ellenük. Az egyik férfit a kaliforniai Sacramentóban, a másikat a texasi Houstonban fogták el.
Bár nem született bérmegállapodás a MÁV-nál, hetekig nem várható sztrájk, mert az érdekképviseleteknek meg kellene állapodniuk egymással és a cég vezetésével is az elégséges szolgáltatás mértékéről -...
Előzetesen vízumot kell kérniük azoknak a szíriai állampolgároknak, akik Törökországba légi, illetve tengeri úton érkeznek - jelentette be Tanju Bilgic török külügyi szóvivő.
Idén, tavalyhoz képest, 37-tel több önkormányzat jelentkezett az Európai Mobilitási Hét eseményeire, ezzel Európa harmadik legaktívabb országa vagyunk - hangsúlyozta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
A 2008 utáni jegybanki politikák miatt sok eszközosztályban alakult ki buborék a világban. A sanghaji tőzsde megrázkódtatása, a geopolitikai feszültségek szaporodása és az amerikai jegybank erőtlensége hamarosan az arany újabb reneszánszát hozhatja el.
Ma már nehezen hihető, hogy a Lamborghini annak idején traktorként kezdte, de ha megnézed ezt a San Diego-i videót, nem fogsz kételkedni: úgy kel át a derekáig érő vízen, mint a négyökrös szekér. (RT)
Komplex programot állított össze Balassagyarmat önkormányzata a város népességmegtartó erejének növelésére, ennek fontos része, hogy a legalább három gyermeket nevelő családok ingyen kaphatnak építési telket - jelentette be a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A rendkívül borús nemzetközi hangulatban a BUX 405,44 pontos, 1,69 százalékos csökkenéssel, 23 595,10 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 14,8 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Babos Tímea két játszmában kikapott az amerikai Alison Riskétől az 500 ezer dollár (145,5 millió forint) összdíjazású sencseni keménypályás női tenisztorna pénteki elődöntőjében.
Arra számít Orbán Viktor, hogy nemzeti ügy lesz a kormány otthonteremtési programjából - ez derült ki a Kossuth Rádiónak péntek reggel adott interjúból. A kormányfő azt is elmondta, hogy Magyarország...
Több mint száz nővel és fiatal lánnyal erőszakoskodtak részeg migráns bandák a németországi Kölnben szilveszter éjjel. A napok óta gyűrűző botrányban szép lassan derült csak ki, hogy milyen hatalmas káosz történt azon az ominózus éjszakán.
Péntekre úgy tűnik, csillapodtak a kedélyek a tőzsdéken, így a kínai index már erősödött hasonlóan több ázsiai benchmarkhoz, sőt az európai piacokon is óvatos erősödéssel indulhat a kereskedés. A...
Amíg Magyarországra 2015-ben kb. 120 ezer használt személyautó érkezett, addig a területét tekintve kisebb, de népességében nagyobb Csehországba több mint 184 ezer, amik jelentős része 10 évnél...
Sajtótájékoztatót tart ma reggel 10 órakor a Wizz Air, amelynek keretein belül valamit bejelent a társaság vezérigazgatója, Váradi József. Egyes piaci szereplők abban bíznak, hogy a régóta várt...
„Hogyan maradsz egyáltalán életben?” Jesszusom. 1. Neked elég az ébresztőóra ahhoz, hogy felébredj. 2. Sose fogod megkülönböztetni a cappuccinót a tejeskávétól. Kész. Már hetvennyolcszor elmagyarázták neked. Nem megy. 3. Ki az, aki reggeli helyett kávézik? Nem hallottak még ezek szalonnás tojás intézményéről? 4. Minden alkalommal magyarázkodnod kell, valahányszor egy munkatársad…
Péntekre úgy tűnik, csillapodtak a kedélyek a tőzsdéken, így a kínai index már erősödött hasonlóan több ázsiai benchmarkhoz, az európai piacokon pedig a tegnapi zárószintek közelében indult a...
Az úszóügy összes szereplője kiváló szakember, mégis gellert kapott a történet - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában. A kormányfő emellett ismét szót emelt az európai uniós alapszerződés módosításának szükségessége ügyében.
A General Motors a napokban zajló Las Vegas-i CES (Consumer Electronics Show) eseményen a tervezettnél hamarabb lerántotta a leplet a Chevrolet vadonatúj elektromos kisautójáról, a csúcstechnikát képviselő Volt modellről: úgy volt, hogy a Bolt a kapuit jövő héten megnyitó Detroiti Autószalonon fog bemutatkozni, azonban a modell legfontosabb jellemzőjét, a tervezett hatótávot már most megtudhattuk…