Kettes fokozatúra mérsékelték a belga főváros és környéke terrorfenyegettségi szintjét a biztonsági szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök körében. Az ország nagyobb tömegeket vonzó helyszínein ugyanakkor marad a hármas riasztási szint - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.
A január 1-jén elhunyt operatőrlegenda végigfényképezte az elmúlt fél évszázadot. 2016. január 1-jén, 85 évesen elhunyt Zsigmond Vilmos, a földkerekség egyik legismertebb operatőre. A szegedi születésű filmes 1956-ban vándorolt ki az Egyesült Államokba, és csak 2002-ben forgatott először magyar filmet (Káel Csaba operafilmjét, a Bánk bánt ő fényképezte). Zsigmond Vilmos több, mint 50 éves…
Több mint 50 ezer társas vállalkozás szűnt meg 2015-ben Magyarországon, ez csaknem 24 százalékos növekedés 2014-hez képest – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Minden idők legrosszabb évét azonban jobb idők követhetik, mert az immár négy éve tartó konszolidációs folyamat a végéhez közeledik, és a gazdasági kilátások is javulnak.
A Marvel-filmhős, Vasember Jarvis nevű mesterséges intelligenciájához hasonló "i-komornyik" létrehozását tűzte ki idei személyes céljául Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója, hogy az új asszisztens segítségére legyen a háztartásban és munkájában.
Már csak néhány nap és megkezdődik a technológia világának leginkább várt évindító eseménye Las Vegas városában: a fogyasztói elektronikai kiállítás és vásár (CES). A kiállítók alapján hat olyan fő...
Kettes fokozatúra mérsékelték a belga főváros és környéke terrorfenyegettségi szintjét a biztonsági szolgálatot teljesítő katonák és rendőrök körében. Az ország nagyobb tömegeket vonzó helyszínein ugyanakkor marad a hármas riasztási szint - írta a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap hétfőn.
Egybehangzó sajtóértesülések szerint ma este véget érhet Rafa Benítez regnálása a Real Madrid vezetőedzőjeként. A spanyolok már az utódot is ismerni vélik.
Az olajárak folyamatos esése miatt a globális olajipari szektor az idén várhatóan meredeken csökkenti termelésbővítő célú beruházásait - jósolta hétfőn Londonban ismertetett tanulmányában a Moody's Investors Service.
Második hónapja zsugorodást jelzett decemberben az amerikai feldolgozóipari felmérés - derült ki az ISM mai közléséből. Az aktivitási index értéke 2015 utolsó hónapjában 48,6 pontról 48,2 pontra...
A Hezbollah rakétát lőtt ki izraeli katonai járművekre az izraeli-libanoni határ mentén. Izrael válaszul 20 gránátot lőtt ki. Sérülésekről egyelőre nem érkezett információ a libanoni sajtó szerint.
Mi ilyen ország vagyunk. A Keleti pályaudvaron, Monoron, a Nyugati pályaudvaron és Pécelen is bajok vannak a váltókkal. A monori és a sülysápi elővárosi vonatok nem közlekednek, utazásra a ceglédi és a szolnoki zónázó vonatok vehetők igénybe. Műszaki problémák vannak még a Budapest-Cegléd-Szolnok, a Budapest-Újszász-Szolnok és a Budapest-Hatvan vonalon. 40-80 perccel hosszabbodott a menetidő. A…
Az olajárak folyamatos esése miatt a globális olajipari szektor az idén várhatóan meredeken csökkenti termelésbővítő célú beruházásait - jósolta hétfőn Londonban ismertetett tanulmányában a Moody's Investors Service.
Véget ért a negyedik negyedév, így lassan ismét megkezdődik a jelentési szezon. Sok jóra nem számíthatunk, a várakozások szerint csökkenhetett az amerikai cégek nyeresége. Hamarosan megkezdődik a...
Rijád már megszakította a diplomáciai kapcsolatait Iránnal, most a két ország közötti légi közlekedést, és a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat is befagyasztják. Szaúdi állampolgárok ezentúl nem is utazhatnak Iránba. Szaúd-Arábia a kormány tájékoztatása szerint továbbra is szívesen látja a Mekkába és Medinába zarándokoló irániakat. A szunnita és a síita iszlám vezető államai között rég volt…
Az Iránnal való diplomáciai kapcsolatok megszakítása után Szaúd-Arábia felfüggeszti a két ország közötti légi közlekedést, továbbá a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat is, és megtiltja állampolgárainak, hogy Iránba utazzanak.
Nehezen emészti a nyugat-európai közvélemény a populistának, szélsőjobboldalinak vagy radikálisnak nevezett pártok előretörését. A jelenséget sokan veszélyesnek tartják, Orbánt, Le Pent, Kaczynskit és Trumpot együtt említik. A fehér ember attól fél, hogy elveszíti vezető szerepét? Létrejön a kerítésekkel és falakkal működő jóléti fasizmus?
A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint jövőbe mutató kezdeményezés, de "tizedmegoldás" az, hogy január 1-jétől bevonták a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőket is a pedagógus-előmeneteli rendszerbe.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ügyintézési határidejét is érinti a 2016. január 1-jével hatályba lépő, közigazgatási bürokráciacsökkentéssel összefüggő törvénymódosítás.
Véget ért a negyedik negyedév, így lassan ismét megkezdődik a jelentési szezon. Sok jóra nem számíthatunk, a várakozások szerint csökkenhetett az amerikai cégek nyeresége. Hamarosan megkezdődik a...
Biztonsági okokból tilos burkában, vagyis az egész testet borító muszlim női viseletben belépni az észak-olaszországi Lombardia kórházaiba és hivatalaiba, a tilalomra felhívó plakátokat angol, francia és arab nyelven hétfőn függesztették ki az egészségügyi intézményekben.
Kiss László szövetségi kapitány egyelőre nem tudott egyeztetni Hosszú Katinkával a következő időszakban esedékes edzőtáborozásokról, jóllehet, a nyári riói olimpiára készülő legjobb magyar úszók egy része már megkezdte a felkészülést az ötkarikás játékokra, mások pedig a napokban vágnak neki az időszerű feladatok teljesítésének.
Hómunkásokat vesz fel hétfő éjszakára a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. Budapesten. Dorogi Gabriella szóvivő tájékoztatása szerint a hétfő este 10 órától kedd reggel 6 óráig tartó időszakra keresnek munkásokat, jelentkezni a kerületi szolgáltatási csoportoknál lehet. A társaság a munkáért nettó 4200 forintot fizet.
Második mérkőzését is megnyerte a jövő heti belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra készülő magyar női vízilabda-válogatott: Bíró Attila együttese hétfő délután a görög csapatot győzte le 10-7-re a Miskolcon zajló Univer Kupa második fordulójában.
Egy gyenge kínai makrogazdasági adat miatt kiújultak a növekedési félelmek, így igen rossz napja volt a befektetőknek. A magyar tőzsdezárás idején a vezető nyugat-európai indexek 3-4 százalékkal...