Itt az ideje, hogy végre az áldozatok jogos érdekeit is figyelembe vegye a büntető igazságszolgáltatás - mondta Veisz Gábor, az Igazságügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese.
A nő egy villamosmegálló mellett, a szabad ég alatt szülte meg gyermekét. A rendőrséget egy szemtanú értesítette, mire a járőrök kiérkeztek, a gyermek már a szülő nő letolt nadrágjában volt. Farkas Tamás rendőr-törzsőrmester megtisztította a csecsemő légútjait, Lantos Krisztián rendőr-törzsőrmester pedig az anyát védte a kihűléstől a mentők kiérkezéséig. (MTI)
Öt öngyilkos merénylő vasárnap megtámadott egy támaszpontot az iraki fővárostól, Bagdadtól északra, a biztonsági erők legalább 15 tagja meghalt, 22 megsebesült.
Az Outlook.com felhasználóinak küldenek emailes figyelmeztetést, ha kormányzati hackelésre gyanakodnak. Így akarnak harcolni az egyre kíváncsibb titkosszolgálatok illegális takitkái ellen. (Via Business Insider)
A januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten a nyugdíjak 2016-ban - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára vasárnap sajtótájékoztatón, Budapesten.
Peking tavaly újabb fokozatba kapcsolt a nemzetközi diplomáciában, ennek meghatározó jeleként útnak indította az immár "Egy övezet, egy útként" emlegetett, még kínai mércével nézve is hosszú távra tervezett fejlesztési stratégiáját, azt a gigaprojektet, amely ettől az évtől kezdve a kínai külpolitika és gazdasági diplomácia megkerülhetetlen elemévé vált.
Húsz centiméternyi hó hullt szombaton és vasárnap, és az előrejelzések szerint további havazás várható, a hólepel vastagsága elérheti akár az 50 centimétert is.
Súlyos politikai hibának minősítette Szaúd-Arábia részéről Nimr al-Nimr síita főpap kivégzését vasárnap Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője, aki szerint az "isteni kéz" bosszút áll majd e cselekményért. Ali al-Szisztani ajatolláh, Irak vezető síita méltósága szintén élesen elítélte Rijád tettét.
120 ezer forint fölött jár az átlagos nyugdíj, éves szinten 24 ezer forinttal jár majd több idén. Még azt is kimatekozta a kormány, hogy igazából ha úgy vesszük, visszaadták a 13. havi nyugdíjat.
Húsz centiméternyi hó hullt szombaton és vasárnap, és az előrejelzések szerint további havazás várható, a hólepel vastagsága elérheti akár az 50 centimétert is
Súlyos politikai hibának minősítette Szaúd-Arábia részéről Nimr al-Nimr síita főpap kivégzését vasárnap Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
Az új évben sem csökkent a Horvátországba érkező migránsok száma, szilveszter éjszaka óta 7 ezer migráns lépte át a szerb-horvát határt - közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap a honlapján.
Hivatalba lépésének másnapján ismeretlen fegyveresek betörtek a házába és meggyilkolták egy mexikói település polgármesterét - közölték a helyi hatóságok.
Az Egyesült Államok kormányzata azt várja, hogy Irán az elkövetkező hetekben befejezze a nemzetközi atommegállapodás életbe léptetéséhez szükséges intézkedéseket, ugyanakkor az ország ballisztikus rakétákkal végzett kísérletei miatti szankciók előkészítéséhez több időre van szüksége Washingtonnak - közölte az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadójának helyettese újságírókkal.
Egy kisgyermeket találtak a vízbe fúlva az Égei-tengeren a görög hatóságok szombaton, vélhetően ő a migránsválság első áldozata, aki idén életét vesztette az Európai Unió határánál
A bűncselekmények traumatizált, ellehetetlenült helyzetbe került sértettjeinek normális életbe való visszatéréséért dolgozik a tíz éve létrejött Áldozatsegítő Szolgálat - mondta el Veisz Gábor, az Igazságügyi Hivatal főosztályvezető-helyettese az MTI-nek
Öt öngyilkos merénylő vasárnap megtámadott egy támaszpontot az iraki fővárostól, Bagdadtól északra, a biztonsági erők legalább 15 tagja meghalt, 22 megsebesült.
Öt merénylő robbantotta fel magát, 15 iraki katona meghalt, 22 megsebesült. Két merénylő a tikriti támaszpont kapujánál robbantotta fel magát, a másik három a táborba behatolva. A támadást az ISIS vállalta magára. (MTI)
Vasárnap útnak indult az első amerikai olajszállítmány külföldre. Az olajexportot még a hetvenes években, az OPEC olajembargójára válaszul tiltották be az Egyesült Államokban, a tilalmat tavaly decemberben oldották fel. (MTI)
Az új évben sem csökkent a Horvátországba érkező migránsok száma, szilveszter éjszaka óta 7 ezer migráns lépte át a szerb-horvát határt - közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap a honlapján
Öt öngyilkos merénylő vasárnap megtámadott egy támaszpontot az iraki fővárostól, Bagdadtól északra, a biztonsági erők legalább 15 tagja meghalt, 22 megsebesült.
Rétvári Bence, az Emmi parlamenti államtitkára egy vasárnapi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a januártól érvényes 1,6 százalékos nyugdíjemelés hatására átlagosan 24 ezer forinttal nőnek éves szinten...
Az új évben sem csökkent a Horvátországba érkező migránsok száma, szilveszter éjszaka óta 7 ezer migráns lépte át a szerb-horvát határt - közölte a horvát belügyminisztérium vasárnap a honlapján.
A címvédő Golden State Warriors hosszabbítás után gyűrte le a vendég Denvert az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) szombati játéknapján. Stephen Curry két meccs után visszatért a Warriorsban, de csak 14 percet játszott, mert kiújult lábsérülése.
Pár éven belül egymillióra nőhet az alkoholisták száma a mostani 800 ezerről Magyarországon, mert "olyan utánpótlás-nevelés van, hogy a Puskás Ferenc Akadémia ahhoz képest kutya füle" - mondta Zacher...
Vietnam azzal vádolta meg Kínát, hogy megsértette szuverenitását, miután szombaton egy kínai repülőgép leszállt az egyik vitatott hovatartozású, Peking által mesterségesen létrehozott dél-kínai-tengeri szigeten.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a csirke igazi adu ász a konyhában, hiszen számtalan módon elkészíthető, ráadásul gyorsan és könnyen lehet vele dolgozni. Nem árt azonban néhány alapszabályt betartani, ha nem akarunk száraz és ízetlen fogást feltálalni a családnak.