A német kormány rövidesen elfogadja és a törvényhozás elé terjeszti a menekültügyi rendszer újabb reformjáról szóló csomagot, az intézkedések így gyorsan életbe léphetnek - mondta Angela Merkel német kancellár péntek hajnalban Berlinben.
A júniusi romániai önkormányzati választások lebonyolítását szabályozó törvény értelmezését kérte az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a romániai Állandó Választási Hatóságtól - közölte pénteken Soós Sándor, az EMNP Kolozs megyei elnöke
A Toronto Raptors hazai pályán 103-93-ra legyőzte a New York Knicks együttesét, ezzel sorozatban - klubrekordot jelentő - tizedik sikerét aratta az NBA-ben.
Az Alapjogokért Központ rendkívül veszélyesnek tartja a holland soros elnökség azon kezdeményezését, amely szerint Törökországból újabb kvótákkal mintegy évi negyedmillió embert telepítsenek be az Európai Unió területére
Betiltották a menekültvicceket az osztrák karneválokon - közölték az osztrák farsangi hatóságok, akik így próbálják bevonni a menedékkérőket az ünnepi programsorozatba
Az azeri, az örmény és a magyar államot is felkérte a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy fejtse ki álláspontját abban az ügyben, amelyet a Budapesten 2004-ben meggyilkolt Gurgen Margarján családja indított Azerbajdzsán és Magyarország ellen - adta hírül az Armenpress örmény hírügynökség honlapján
Már 2011 óta a Magyarországon fejlesztő NNG termékei kerülnek a Daciák navigációs rendszereibe, de a Renault még szorosabbra fűzi kapcsolatát a hazai céggel. A márka zászlóshajójának számító Talisman...
A német zsidó lap a Saul fia rendezője szerint olyan mondatokat adott a szájába, amik szerinte nem is hangzottak el a vele készült interjú során. A lap eddig semmilyen megkeresésre nem reagált, így nem tudni, hogy rendelkeznek-e a hangfelvétellel a beszélgetésről, és ki nem mond igazat az interjúról. (Mandiner)
Rita Ora nem szégyenlősködik: eddig is benne volt a levegőben, hogy bármikor ledobhatja ruháit.. Most bekövetkezett a pillanat, amikor közszemlére tette melleit.
Nem tudnak versenyezni a kínai cégekkel az európai acélgyártók, ráadásul a szigorodó európai klímaszabályozás is elviselhetetlen terheket ró a cégekre, ezért hamarosan megszűnhet Európában az...
Brit sajtóértesülések szerint körvonalazódik egy megállapodástervezet London és az Európai Unió között a Nagy-Britanniában dolgozó külföldi EU-munkavállalók szociális ellátásának szigorítását célzó brit reformkövetelés ügyében.
Az Australian Open után Babos Tímea és a szlovén Katarina Srebotnik útjai elváltak, a magyar teniszező a jövőben a német Julia Görgesszel és a kazah Jaroszlava Svedovával indul párosban.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 49 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet - közölte az MTI-vel a fővárosi főügyész pénteken
Barcelona – Készüljenek a Lionel Messi-rajongók – de azok is, akik nem kedvelik a Barcelona ötszörös aranylabdás argentin gólzsákját –, mert ilyen szexi Messi-mezt még nem láttak nőn.
A GDP mintegy fél százalékába kerülne az euró bevezetése Csehországban, az európai stabilizációs mechanizmushoz (ESM) való cseh hozzájárulás pedig mintegy 34 milliárd koronát tenne ki - jelentette ki...
A Gary Neville irányította Valencia a lehető legnehezebb riválist kapta a Spanyol Kupa elődöntőinek sorsolásán, amelyet pénteken kora délután bonyolítottak le a futballszövetség madridi székházában.
Magyarország kezdeményezte Pest megye önálló régióvá válását az Európai Bizottságnál - ezt a megyei közgyűlés pénteki ülése előtt jelentették be ünnepélyes keretek között Budapesten. Turóczy László gazdaságfejlesztésért felelős helyettes államtitkár az InfoRádiónak azt mondta: a kisvállalkozások fejlesztésére is lehetőség nyílik 2020 után Pest megyében, vagyis a megye és a főváros elválása ezért…
Sértőnek és elfogadhatatlannak nevezte, és magyarázatot követelt a Vlagyimir Putyin orosz elnököt a washingtoni Fehér Ház részéről érő vádakra pénteki moszkvai sajtótájékoztatóján Dmitrij Peszkov elnöki szóvivő.
Kiemelkedően fontos a munkajogban a munkavállalók érdekeinek védelme, amelyről többnyire munkaügyi bíróság dönt. De mi van, ha nem? Kihez fordulhatunk, ha a munkáltató nem vonja le az szja-t, ha nem a munkáltatóval, hanem a munkatárssal van vitánk, ha…? Nézzük a listát és a példákat!
Harminc napra került rács mögé az a 14 éves zagyvarékasi lány, aki 16 éves barátjával közösen késelte meg édesanyját. A Bors úgy tudja, hogy 96 késszúrással ölték meg az 58 éves nőt, de mivel fiatalkorúak, maximálisan 10 illetve 15 évet kaphatnak majd.
Az Egyesült Államokban több nagybank, a JP Morgan, a Bank of America és a Wells Fargo is érintéses (NFC-s) ATM-eket vezetne be, és a jelek szerint az Apple Pay és az Android Pay mobilappokal is...
A hatalmas érdeklődésre való tekintettel az ATV ismét műsorra tűzi a Galambos Lajossal készített interjúját. A felvételt este 18.15-től, az Esti Start című műsorban láthajták a nézőink.
Eltűnőben a vállalatok optimizmusa. A másfél éve tartó negatív trend következtében a K&H nagyvállalati növekedési index jelenleg 5 ponton áll, amely az index eddigi legalacsonyabb értéke. A cégek kisebb árbevétellel terveznek idén, és a foglalkoztatás élénkülése is várat magára a szektorban. A gazdaság teljesítményére a cégek többsége szerint a jelenlegi növekedési ütem lesz jellemző rövid és…
Az emberi erőforrások minisztere szerint már olyan stabil az ország helyzete, hogy lehetőség nyílik belső korrekciókra az oktatási rendszerben, az érintettek érdekeit jobban figyelembe véve.