A magyar férfi kézilabda-válogatott a spanyolok ellen lép pályára a lengyelországi Európa-bajnokság középdöntőjében. A Liverpool az angol Ligakupa, a Milan az Olasz Kupa elődöntőjére készül, folytatódik az Australian Open.
A címvédő Golden State Warriors harminc ponttal legyőzte legnagyobb riválisát a nyugati főcsoportban, a San Antonio Spurs együttesét az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság hétfői rangadóján.
Várhatóan nem változtat az irányadó kamatszinten délutáni kamatdöntő ülésén a Magyar Nemzeti Bank - vélik egységesen a Portfolio által megkérdezett elemzők. Az általános vélekedés szerint 2017....
Ítélet született Hagyó Miklós ügyében. Hivatali visszaélés bűntette, valamint hűtlen kezelés bűntette miatt mint felbujtót két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét első fokon a Kecskeméti Törvényszék kedden. A hivatali vesztegetés vádja alól ugyanakkor felmentette a bíróság.
Egyre többen figyelmeztetnek arra, hogy a világban vészesen fogy a szabad olajtároló kapacitás, ez pedig újabb problémákhoz vezethet. Korábban erre hivatkozva 0 dollár alatti olajár is elhangzott,...
A legtöbb amerikai lakossági bank leépíti a munkaerejét és csökkenti a fiókhálózatának méretét - írja a CNBC. A Bank of America és a Citigroup csökkentett a leginkább, körülbelül 20 000...
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) az ENSZ tripartit alapon működő szervezete, mely 1919-ben alakult. A tripartit alapú felépítésének megfelelően működésében a munkavállalói, a munkáltatói oldal, valamint a kormányok is szerepet játszanak. Magyarországon működik ezen felül egy ún. Nemzeti ILO Tanács (NILO) is, amely szintén tripartit felépítésű szervezet.
Hűtlen kezelés bűntette miatt két év, négy évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Hagyó Miklóst, Budapest egykori szocialista főpolgármester-helyettesét első fokon a Kecskeméti Törvényszék kedden.
Veszteséggel indult a hét a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 123,21 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 23 234,03 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 10,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen alakultak az előző napi záráshoz képest.
A lengyel gázpiacot uraló olaj- és gázipari társaság (PGNiG) felmondta szerződését hétfőn a Standard & Poor's nemzetközi hitel- és befektetésminősítővel, a döntést az osztályzás során alkalmazott szempontok iránti bizalmatlansággal indokolták.
Nemcsak az előző évhez képest, hanem az elemzői várakozáshoz képest is kellemes meglepetéssel szolgált a Siemens a negyedéves gyorsjelentésében, sőt a menedzsment megemelte egy részvényre jutó...
Az eredeti tervekkel szemben nem egységes, hanem több kulcsos lesz a kiskereskedelmi láncokra kivetett adó Lengyelországban - derült ki a hétfő este benyújtott tervezetből. Ezzel ismét a magyarhoz...
A blockchain technológiával kísérletező pénzintézeteknek és tőzsdéknek legalább az induláskor biztosítaniuk kellene az ügyfeleket a csalások ellen - véli a világ értékpapír-felügyeleteit tömörítő...
A négyszeres bajnok Roger Federer, illetve a nőknél hatszoros győztes Serena Williams is bejutott a négy közé kedden az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
A születések száma nem változott egy év alatt, de sokkal többen haltak meg - 36 ezerrel kevesebben lettünk novemberre. A házasságok száma viszont elképesztően emelkedik.
Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke múlt év végén jelentette be, hogy tíz tehetséges parasportoló felkészülését azzal segíti, hogy egy-egy Suzuki Vitara személygépkocsit adnak nekik használatra.
Hagyó Miklós két évet kapott, de négy évre felfüggesztették. A többi vádlottnak sem kell már rács mögé mennie. Közel 6 év után ítélet született a Hagyó-perben. A sosem látott botrány a politikai elit korruptságának szimbóluma lett. Csakhogy a hatóságok addig ügyködtek, hogy a vád a végére nagyon meggyengült.
2015 első tizenegy hónapjában 83 763 gyermek született, 0,1%-kal több, mint az előző év azonos időszakában. A halálozások száma 120 063 volt, ami 2014. január-novemberhez viszonyítva 4,8%-kal...
Nagyon kedvező feltételek mellett vásárolhatnak első lakást ma a fiatalok - derül ki az FHB legfrissebb elemzéséből. 2015-ben 1,27 hónapnyi átlagjövedelemből lehetett egy átlagos méretű lakás egy...
A több mint 170 kiállítót és 9 - 10 000 ezer látogatót felvonultató HVG Állásbörze 2016. március 2-3-án immár 18. alkalommal nyitja meg kapuit a munkaerőpiac szereplői számára. Hazánk legjelentősebb karrierrendezvényének célja, hogy támogassa a munkaadók és munkavállalók könnyebb egymásra találását.
Az új biztosítási törvény változása nyomán a biztosítóknak januártól közölniük kell ügyfeleikkel a megtakarítási életbiztosítási termékek teljes költségmutatóját, s hosszabbítaniuk kell...