A gyógytorna speciálisan kezeli a különböző idegi érintettségeket, rendkívül fontos azonban az alapos állapotfelmérés és a személyre szabott terápia kidolgozása.
A játékkaszinók tavalyi játékadója 7,4 milliárd forint, a megfizetett koncessziós díjjal csökkentett összeg 3,1 milliárd forint volt tavaly, közölte Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium...
Törökország "kategorikusan" elutasítja a legfőbb szíriai kurd párt, a Demokratikus Unió Pártjának (PYD) részvételét a tervek szerint pénteken Genfben kezdődő szíriai béketárgyalásokon - jelentette ki kedden Ahmet Davutoglu török kormányfő. A török külügyminiszter kijelentette, országa bojkottálja az eseményt, ha a kurd párt meghívást kap a béketárgyalásokra.
A helyi, 6500 fős személyzetű katonai kórház a Facebookra írta ki, hogy lövöldözés tört ki, és még tart, úgyhogy mindenki fusson vagy bújjon el. Rendőrök rohamozták meg a 26-os számú épületet, amiben sérült katonákat kezelnek. A környéken három iskolát lezártak. Sérültekről még nincs hír. (BBC)
A bulik elmaradhatatlan kísérője a tequila, amiből a 100 százalék kék agavéből készült fajta az egyik legtisztább és legnemesebb mexikói ital. Fogyaszthatod sóval és lime-mal, vagy ihatod színes koktél alapanyagaként is, de ha a tradíciókat követed csakis önmagában kortyolod. Íme további 5 dolog, amit feltétlen tudnod kell a tequiláról.
A szellemitulajdon-jogokat sértő weblapokon egyre több reklám jelenik meg; a magyar piacon csaknem ötezer ilyen hirdetést figyeltek meg az EU Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának (OHIM) tanulmánya szerint - közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) kedden az MTI-vel.
Az egykori szocialista főpolgármester-helyettes ügyvédei viszont felmentésért jelentettek be fellebbezést. A törvényszék kedden este közölte az MTI-vel: azon esetekben marasztalták el a vádlottakat, amelyekben az ügyészség bizonyította a bűnelkövetést.
Donald Rumsfeld, aki George W. Bush kormányának védelmi minisztere volt, már az Irak elleni invázió 2003-as megindítása előtt tisztában volt azzal, hogy Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek - derítették ki a Politico című lap oknyomozó újságírói a Fehér Ház, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a hírszerzés névtelenséget kérő informátoraira hivatkozva.
Lövöldözés volt az Egyesült Államokban, a haditengerészet katonai kórházában San Diegóban. Az első jelentések szerint a kórház ugyan értesítette a rendőrséget, de nem kért tőle segítséget. Egyelőre azt sem tudni, van-e halálos áldozata a történteknek.
Egy gyanús személy olyan vegyi anyagokat vásárolt egy Köln közelében lévő, építőanyagokat árusító üzletben, amelyekből a megfelelő ismeretekkel robbanószert lehet előállítani - közölte kedden a kölni rendőrség a Bild című napilap beszámolója szerint. A hatóságok nyomozást indítottak az ügyben.
Donald Rumsfeld, aki George W. Bush kormányának védelmi minisztere volt, már az Irak elleni invázió 2003-as megindítása előtt tisztában volt azzal, hogy Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek - derítették ki a Politico című lap oknyomozó újságírói a Fehér Ház, a külügyminisztérium, a védelmi minisztérium és a hírszerzés névtelenséget kérő informátoraira hivatkozva.
Lövöldözés volt kedden az Egyesült Államokban, a haditengerészet katonai kórházában San Diegóban. Az első jelentések szerint a kórház ugyan értesítette a rendőrséget, de nem kért tőle segítséget. A CNN ugyanakkor haditengerészeti forrásra hivatkozva azt írja, hogy a nyomozás során nem találtak lövöldözésre utaló jeleket, ezért a lövöldözésről szóló hírek tévesnek bizonyultak.
Kovács Tamás lett a műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgató a Mercedes-Benz kecskeméti gyárában. Kovács Tamás a második magyar, aki bekerült a kecskeméti autógyár ügyvezetői testületébe. A gépészmérnök-minőségbiztosítási szakmérnök októbertől a műszaki ügyekért felelős ügyvezető igazgató a Mercedes-Benz gyárában. A kecskeméti születésű szakember 2011-től, már a termelés előkészítésétől erősíti…
A forint kedd kora estére erősödött a frankkal és a jennel szemben, gyengült viszont az euróval és a dollárral összevetve a reggeli árfolyamokhoz képest a nemzetközi devizapiacokon. A forintmozgás valamennyi devizával szemben csak minimális volt.
Mintegy 38 ezer ember bliccelt tavaly a BKV járművein. Vannak olyanok, akik csak néhány ezer forinttal tartoznak a társaságnak, de olyan utas is akad, akitől félmillió forintot akar behajtani a cég. A BKK követeléskezelési vezetője az InfoRádióban elmondta: az indított perek 98 százalékát megnyerték.
A forint kedd kora estére erősödött a frankkal és a jennel szemben, gyengült viszont az euróval és a dollárral összevetve a reggeli árfolyamokhoz képest a nemzetközi devizapiacokon
Pozitívan számolt be a magyar gazdaság helyzetéről és kilátásairól legfrissebb elemzésében Európa egyik legjelentősebb exporthitel-biztosítója, a francia Coface, a cég saját besorolási módszertana alapján javította Magyarország értékelését - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel, kedden.
A lengyelek döntő többsége ellenezné az észak-afrikai és közel-keleti menekültek befogadását, illetve letelepedését, miközben a társadalom nyitott az ukrajnai migránsok befogadására - derül ki a CBOS lengyel közvéleménykutató kedden közzétett felméréséből
Tízből nyolc magyarországi cég nem méri fel rendszeresen a működését meghatározó kockázatokat, amelyek viszont mégis, azoknak közel fele figyelmen kívül hagyja a korrupciós teendőket - derült ki egy kutatásból.
A Ljubljana körüli erdőségekben az iszlamisták kiképzőtábort tartanak fenn - írta keddi számában a Die Presse című osztrák napilap saját kutatásaira, valamint az európai rendőri együttműködési szervezet (Europol) információira hivatkozva, a lap értesülését ugyanakkor a szlovén rendőrség rögtön cáfolta
Átlagosan 190 kereskedési napon keresztül tartanak a nagy részvénypiaci esések, ez idő alatt a részvényindexek értéküknek közel 30 százalékát veszítik el. Ez alapján van még hely lefelé a tavaly...