Jelentős változtatásokról döntött az amerikai filmakadémia vezetése arra válaszul, hogy a négy színészi kategóriában sorozatban második éve csak fehér bőrű jelöltek esélyesek az Oscar-díjra. A testület 2020-ra kétszeresére növelné a nők számát a testületben és sokkal változatosabbá tenné a tagságot.
Kitiltaná a bevándorló férfiakat a belgiumi Koksijde uszodájából a polgármester a női fürdőzők panaszai miatt. Az intézkedést a belga migrációs miniszter meggondolatlannak nevezte - írta a belga sajtó a nemzeti hírügynökségre hivatkozva hétfőn.
Brazíliában tavaly óta 3893 csecsemő jött világra súlyos agyi és koponya-elváltozással, ami több mint harmincszorosa az utóbbi öt évre jellemző számoknak.
Washington - Mutasd, hogy alszol, és megmondom, mid fáj - állítják brit és amerikai tudósok, akik hosszú évek kutatásaival konkrét összefüggéseket találtak az alvási pozitúrák, és egyes betegségek kialakulása között.
A kitermelés csökkentésére szólította fel az OPEC-en belüli és azon kívüli országokat egyaránt az olajkartell vezetője, miközben Irak újabb rekordot döntött. Egyelőre csak szócsata zajlik a termelési szintről, így az olaj ára ismét csökkent hétfőn.
A szaknyelv ezt a jelenséget „the let-down effect-nek” nevezi, amit magyarul körülbelül „leeresztés szindrómának” hívhatunk, ami sajnos bárkivel megtörténhet.
Nehezen válunk meg az elavult készülékektől, holott nemcsak akkumulátoruk, hanem többi alkatrészük is tele van az egészségre és a környezetre veszélyes kémiai anyagokkal.
Akár a 310-es lélektanilag fontos szintet is elkezdhette volna támadni a forint az euróval szemben, azonban hétfőn azt látjuk, hogy nem tud tovább menni a magyar deviza a pénteki nagy erősödés után....
A vállalkozói szférának is érdeke, hogy csökkenjen a kormányzati bürokrácia, az államapparátus olcsóvá és szolgáltatóvá váljon – ezt a VOSZ főtitkára mondta az ATV Start című műsorában.
A lengyel pénzügyminisztérium várhatóan ma mutatja be a kiskereskedelmi cégek különadójáról szóló törvénytervezetét, ami kísértetiesen hasonlít - a Brüsszelben részben elbukott - magyar szabályozásra...
A téli időjárás miatt magasabb lehet a vérnyomásunk. Dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája elárulja, mire érdemes figyelni, hogy megakadályozzuk a probléma kialakulását.
Tarlós István főpolgármester elrendelte a szmogriadó tájékoztatási fokozatát, mert magas Budapesten a levegő szállópor tartalma - mondta az InfoRádióban Beregszászi Tímea, az Országos Közegészségügyi Központ Levegőhigiénés Osztályának vezetője. Az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta, a csapadék, a köd és az érkező enyhébb idő javítja a légszennyezési értékeket, kedden már jóval…
Kanada és Chile kivételével az egész amerikai kontinensen végigsöpörhet a moszkitók által terjesztett Zika-vírus - fejezte ki aggodalmát az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn.
A kormány kész viselni az agglomerációs közlekedés költségeit 2016. január elsejétől - hangsúlyozta Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter Tarlós István főpolgármesterrel folytatott szombati egyeztetésén, hozzátéve: amíg a feladatot az állam helyett más végzi, addig a jegybevétellel nem fedezett költségeket az állam állja.
Felszeghy Sára háziorvos, a Miskolci Vállalkozó Háziorvosi Rendszert Működtető Egyesülés főorvosa szerint még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást, mivel még nem tapasztaltak nagy számban ilyen típusú megbetegedéseket Magyarországon.
Rendkívüli elnökségi ülésen lemondatták Gaskó Istvánt a Liga Szakszervezetek konföderáció éléről - tudta meg az atv.hu több, egymástól független, névtelenséget kérő szakszervezeti forrásból. A...
A Fővárosi Törvényszék Cégbírósága elutasította a Fonyó Károly által vezetett Megapolis Media Zrt. azon kérelmét, hogy jegyezzék be a TV2 Media Group Holdings Kft. tagjaként. Fonyóék fellebbeznek az ügyben.
Heves vita robbant ki az izraeli kormány vasárnapi ülésén az Uber közösségi szolgáltató esetleges engedélyeztetése miatt Benjámin Netanjahu miniszterelnök és Jiszráel Kac közlekedési miniszter között - írta hétfőn a Háárec című újság gazdasági melléklete.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Értéktár programjának keretében megvásárolta Abraham van Beijeren "Csendélet gyümölccsel, tenger gyümölcseivel és értékes edényekkel (1654)" című festményét. A holland...
Bukarest – Áll a bál a román fociválogatott háza táján és a Steaua Bucuresti csapatánál: Anghel Iordanescu szövetségi kapitány összeveszett a fővárosi klub teljes vezérkarával, ennek következtében pedig a Steaua egyetlen játékosa sem megy az Európa-bajnokságra készülő nemzeti csapat téli edzőtáborába.
Fogvacogtató hidegben, mínusz 32 fokban landolt Ulánbátorban Orbán Viktor gépe. Rögtön az első pillanatban "nyelnie kellett" vendéglátóitól a miniszterelnöknek, mivel az ajándék ünnepi eledelt, amit már a kifutópályán megkapott, illetlenség lett volna visszautasítani.
Budapest - 67 éve alakult a szocialista országokból álló Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa (KGST), amely egy időben az Európai Unió elődjének, a Közös Piacnak volt a vetélytársa.
Még ha az Égei-tengeren a jelenleg járőröző hajók többszörösét vetnék is be, a nemzetközi jog miatt akkor sem lehetne visszatartani a menekülteket attól, hogy Törökországból Görögországba jussanak - jelentette ki az APA osztrák hírügynökségnek nyilatkozva az európai uniós határőrizeti ügynökség (Frontex) szóvivője.
Pénteken nagyot emelkedtek az amerikai tőzsdék, a jó hangulat pedig hétfő reggel az ázsiai tőzsdéken is kitartott. Bár az európai piacokon is erősödéssel indult a hét, a lendület nem tartott sokáig,...