A globális olajpiac a jelenlegi túlkínálatos állapotban ragadhat, az iráni kitermelés várható felfutása ugyanis ellensúlyozza a világ más régióiban bekövetkező kitermelés csökkenést - jelezte...
A Citroën márkát levetkőzve immár önállóan, DS megnevezéssel elérhető a francia prémium hangulatú gyártó összes terméke. A DS5 és a DS4 után a DS3 is megkapta az önállósítást, vele együtt pedig egy ráncfelvarrást is.
A Waberer's igazgatósága a társaság részvényeinek nyilvános forgalomba hozatali eljárásának folytatására figyelemmel visszavonta a társaság zrt.-vé visszaalakítására vonatkozó javaslatát - írja a...
Öt nap keresés után kedd este az Egyesült Államok parti őrsége felhagyott a hawaii helikopterkarambolt elszenvedő 12 katona utáni kutatással - írja az MTI.
Extra munkaszünetet követelnek imádkozásra egy cég muszlim alkalmazottai az Egyesült Államokban. Kérésüket felkarolta egy amerikai-iszlám polgárjogi csoport, ám a vállalat kedden közölte, hogy belső hatáskörben is el tudja intézni a dolgot, nem érdekli külső vélemény - írja az MTI.
A titkosszolgálatok tájékoztatása szerint Kovács Béla jobbikos képviselő rendszeresen fedett körülmények között találkozott idegen hatalmak titkosszolgálati és külügyi embereivel - mondta Németh Szilárd.
A rendezetlen területek, például halastavak és ültetvények szakértői értékbecslését a kormány teljesítette, így nincs akadálya az újabb földárverésnek – mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetségének (Magosz) elnöke szerda reggel az M1 aktuális csatornán.
Nem történtek komoly elmozdulások a forint piacán az elmúlt egy napban, lassú és fokozatos gyengülést láttunk a magyar devizától. Ezzel a forint beállt a feltörekvő piaci devizák sorába, melyek...
A taxisok maradnak, megvárjuk, hogy milyen változások történnek, bízunk benne, hogy a kormányülésen születik valamilyen megoldás – ezt Karsai Katalin mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A Mol bejelentette, hogy asz UniCredittel kötött, 5,4 millió darab Mol-részvényre vonatkozó opciós szerződés várhatóan február 12-én elszámolásra kerül a felek között. Ezzel egyidejűleg a két cég az...
Az önvezető autók miatt konszolidálódhat a brit járműbiztosítási piac. A biztosítók a termékpalettájuk bővítésén kell, hogy dolgozzanak, ha nem akarnak eltűnni a süllyesztőben - figyelmeztetett a...
Az amerikai védelmi miniszter fontolgatja, hogy korábbi álláspontjával szemben mégis lefokozza David Petraeus tábornokot, a CIA volt igazgatóját, az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának volt parancsnokát - értesült az MTI.
Mit kell tennie az álláskeresőknek, hogy a 2016-os munkáltatói-toborzási trendek előtt járva, magabiztosan találjanak rá álmaik állására? Új szelek fújnak, új lehetőségek mutatkoznak, melyek új eszközöket adnak az álláskeresők kezébe. Habár a vállalati toborzási eszközök is gyarapodnak: kötelező online jelenlét, karrier-film, HR-felhők, internet alapú adatbázis kezelő software-ek és számos új…
Egyre többen vannak tisztában a mentorálás, a mentoring fogalmával és hasznával az adott szervezet és a mentoráltak számára. Sőt, már kormányzati szinten is foglalkoznak a mentorálás támogatásával. A hatodik éve futó Mentor Oscar díj pályázóival, zsűritagjaival és díjazottjaival beszélgetve úgy éreztük, hogy több olyan gondolat is felmerült, amit érdemesnek látszik megosztani.
A kormány a betegellátás színvonalának javítása, az egészségügyi hiányszakmák helyzetének javítása és az orvosok itthon tartása érdekében bővítette a rezidenstámogatási programot, amelyre február 3-ig lehet pályázni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Egészségügyért Felelős Államtitkársága kedden az MTI-vel.
Dr. Polacsek Csaba most januárban csatlakozott a PwC Magyarország tanácsadási üzletágához. A szakember a pénzügyi és tranzakciós tanácsadó csapatot erősíti szaktudásával - tájékoztatták portálunkat.
Több hatalmas robbanás rázta meg a kelet-kínai Csiangszi tartomány Kunsan faluját, ahol leégett egy petárdagyár. A detonációnak legalább egy halottja, három eltűntje és több tucat sérültje van - jelentette a helyi média szerdán.
Lassan hat éve alkot egy párt gyermeke apjával Dobó Ági, amely saját bevallása szerint sem könnyű. A volt szépségkirálynő elárulta, a párjával annyira különbözőek, hogy környezetük szerint már évek óta nem kellene együtt lenniük.
Bár Amerikában tegnap nem volt érdemi mozgás a tőzsdéken, annak ellenére, hogy hétfőn nem volt kereskedés, az ázsiai piacokon ma reggel ismét erőteljes eladói hullám bontakozott ki, a térség...
2018. január elsején lép ténylegesen hatályba a 176/2015-ös kormányrendelet, amely előírja, hogy csak taxisok uberezhetnek Magyarországon - közölte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász.
Év eleje óta máris több mint 90 ezren igényeltek új személyigazolványt, az e-kártya több funkcióját azonban egyelőre nem mindenhol lehet használni, mert még nincs kártyaolvasójuk - írja az mno.hu. ...
A tavaly bevezetett Családok Otthonteremtési Kedvezménye az indulását követő első hónapokban gyengén indult. Az év végére azonban már dupla annyian keresték a lehetőséget - derül ki a Duna House...
Elhunyt Michel Tournier, a II. világháború utáni francia irodalom egyik legjelentősebb szerzője. A Francia Akadémia regénynagydíjának és a Goncourt-díjnak a birtokosa 91 éves volt.
Véget ért a biztonsági erők művelete azon az északnyugat-pakisztáni egyetemen, amelyet szerda délelőtt támadtak meg feltételezett iszlamista szélsőségesek. A rajtaütésben legalább 21-en haltak meg - közölte a rendőrség, hozzátéve, hogy a támadókat megölték.
Még októberben egy IX. kerületi társasház 52 éves lakója veszett össze egy ételfutárral, hogy miért is ment be a házba. Amíg a futár a másodikon kézbesített, addig a felpaprikázott úr magához vette a 37 centis elektromos sokkolóját, amivel a távozó futárra támadt. Sokkolta, majd ütötni kezdte. Az ügyészség az 52 éves férfit súlyos testi sértéssel vádolja, akár három évet is kaphat.