A világbajnoki bronzérmes görög férfi válogatott négy közé jutott a belgrádi vízilabda Európa-bajnokságon, ugyanis négy góllal felülmúlta a spanyol csapatot az első hétfői negyeddöntőben - írta az MTI.
Hitelesítette Kész Zoltán független országgyűlési képviselő két - az állami cégeknél bevezetendő kétmillió forintos bérplafonra vonatkozó és a kampányfinanszírozással összefüggő - népszavazási kérdésének aláírásgyűjtő íveit hétfőn a Nemzeti Választási Bizottság (NVB)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfő délben lezárta a jegyigénylések második periódusát a franciaországi kontinensviadalra, majd bejelentette, február 1-ig újabb belépőket tesz elérhetővé a szurkolók számára.
Kilis, Törökország - Rakétákat küldött az Iszlám Állam egy török iskolára. A hadsereg radarfelvételei szerint a terrorszervezet állásai felől érkeztek a lövedékek, amelyekre a katonák "megfelelő választ adtak".
Jelenleg nincsen párkapcsolata, de vágyai annál inkább? Akkor ideje megfontolnia, hogy a baráti köréből ki jöhet számításba egy szexuális kaland erejéig!
Szerdától működik Ausztria déli részén, Spielfeld településnél lévő határirányítási rendszer, a tervek szerint mintegy ötszáz katonát is vezényelnek a térségbe - erősítette meg a médiaértesüléseket az osztrák belügyminisztérium hétfőn.
Konstruktív, nyugodt hangulatú megbeszélés jellemezte a Zsidó Közösségi Kerekasztal ülését: elsősorban kulturális tevékenységekről, közművelődési programokról, a zsidó temetők felújításáról, valamint nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségekről esett szó. A Mazsihisz elnöke elsősorban a Veritas Intézetnél elhelyezett kárpótlási papírok ügyét szerette volna rendezni. További részletek a…
Az adófizető, jogszabályokat betartó magyar taxisok a továbbiakban is számíthatnak a főváros támogatására Uber-ügyben, de Budapestnek nincs hatósági eszköze és fizikai lehetősége az alkalmazás betiltására, lekapcsolására - közölte Tarlós István főpolgármester hétfőn.
Calicivírust mutattak ki azoknak a gyerekeknek és felnőtteknek a székletében, akik január 8-án délutántól hányásos, hasmenéses tünetekkel betegedtek meg Halásztelken - közölte a fővárosi kormányhivatal sajtófőnöke hétfőn az MTI-vel
A kutatók szerint, ha túl sok antibiotikumot szedünk, idővel akár a császármetszésbe is belehalhat a védekezésre képtelen szervezet. Ehhez képest tömjük magunkba a gyógyszert.
A Synergon közleményében jelezte, hogy a tulajdonában álló Synergon Integrator Rendszerszolgáltató Kft. a 2016. január 15-én megtartott második egyezségi tárgyaláson sem kapta meg a hitelezők...
Magyar cég állította elő annak a gyógyszernek a hatóanyagát, amelynek embereken való kipróbálása súlyos balesettel végződött a múlt héten Franciaországban - erősítette meg hétfőn a korábbi francia lapértesüléseket a kísérletet megrendelő portugál cégcsoport, a Bial az AFP hírügynökség szerint. A cégről, illetve annak nevéről azonban a csoport semmit nem közölt.
Az Egyesült Államoknak nem érdeke Európa gyengítése, hiszen a kontinens akkor Oroszország felé fordulna - mondta Magyarics Tamás. Az Amerika-szakértő az InfoRádió Aréna cím műsorában beszélt az amerikai elnök-jelölti kampányt foglalkoztató európai kérdésekről is.
Az Európai Uniónak nemcsak Görögország, hanem Macedónia számára is segítséget kellene nyújtania a határok ellenőrzéséhez, felállítva egy második védelmi vonalat - nyilatkozott hétfőn újságíróknak Miro Cerar szlovén miniszterelnök.
A magyar férfi kézilabda-válogatott 27-26-ra kikapott az orosz csapattól a lengyelországi, olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokság hétfői, második fordulójában
A lengyelországi helyzet kérdése nem fog szerepelni az uniós tagországok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács februári csúcstalálkozójának napirendjén - közölte Donald Tusk, a tanács elnöke hétfőn Brüsszelben, miután megbeszélést folytatott Andrzej Duda lengyel államfővel
A nemzetközi díjak azért jók, mert rávilágítanak arra, hogy egy-egy filmet érdemes megnézni, a külföld igazolja vissza, hogy mit érdemes Magyarországon megnézni – ezt Nemes Jeles László mondta az ATV Egyebes Beszéd című műsorában, aki a Golden Globe-díjas film hangmérnökével, Zányi Tamással érkezett Kálmán Olga stúdiójába.
Az ATV riporterének tesztjében az Uber 22 százalékkal volt olcsóbb, mint a hagyományos sárga taxi. A taxisoknak azonban szigorú feltételeknek kell megfelelniük, és csak fix tarifával dolgozhatnak, az uberes sofőrökre ezzel szemben egészen a közelmúltig szinte semmilyen szabályozás nem vonatkozott, és sem a cég, sem a sofőrök nem fizetnek rendesen adót. További részletek a videóban.
Az Uber szerint a hétfői budapesti taxisdemonstráció csak megerősíti, hogy szükség van egy olyan modern szabályozási keretre, amely figyelembe veszi az új technológiák jelenlétét és pozitív hatását.
A brit közegészségügyi szolgálat (NHS) a következő öt évben különadó kivetését tervezi a kórházak kávézóiban és automatáiban megvásárolható cukrozott ételekre és italokra – számolt be róla hétfőn a brit sajtó.
A független országgyűlési képviselő két kérdését hitelesítette a Nemzeti Választási Bizottság. Így elvben lehet népszavazás a jövőben arról, hogy az állami cégeknél bruttó kétmillió legyen a bérplafon és, hogy azok a pártok, akik a választáson nem érik el listán a 2%-ot, fizessék vissza a közpénzből nyújtott kampánytámogatást. (MTI)
Szerdai ülésén tárgyalja a kormány a taxisok ügyét. Szijjártó Péter szerint az Európai Uniót érő bevándorlási nyomás növekedésével kell számolni. Minden gyermeket nevelő vagy gyermekvállalást tervező családot támogatni akar a kormány - jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.
Szlovénia nem akar közös határvédelmet Ausztriával és Németországgal, és elveti annak lehetőségét, hogy ez a két ország rendőröket küldjön a szlovén-horvát határszakasz megerősítésére - közölte Vesna Györkös Znidar szlovén belügyminiszter hétfői sajtótájékoztatóján.
Nemzeti ünnep, Martin Luther King meggyilkolt polgárjogi harcos emléknapja a hétfő az Egyesült Államokban, a szövetségi hivatalok, a közintézmények, köztük sok iskola is, zárva tartanak - írta az MTI.
Az Európai Uniót érintő migrációs válság nem oldódott meg azzal, hogy néhány intézkedést meghoztak különböző szinteken, ezek végrehajtása ugyanis nem vagy csak minimálisan működik - jelentette ki a Miniszterelnökség európai ügyekért felelős államtitkára hétfő este, a tagországok európai ügyekkel foglalkozó tárcavezetőinek tanácskozása után
Őrizetbe vettek egy marokkói származású belga állampolgárt hétfőn a marokkói hatóságok a november közepén Párizsban elkövetett terrortámadásokkal összefüggésben.
A világbajnok és címvédő szerb férfi vízilabda-válogatott négy közé jutott a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, mivel 15-5-re felülmúlta az orosz csapatot a második hétfői negyeddöntőben.
A rendőrségen be is jelentették, hogy szerdáig tiltakoznának a főváros központjában az Uber ellen. A BRFK egyelőre nem döntött a területfoglalás elfogadásáról. A taxistüntetés egyik szervezője, Gelecsér Zsolt korábban azt mondta, hogy kedd reggel nyolcig biztosan maradnak. (MTI)
Legalábbis Zorana Mihajlovic szerb ipari miniszter szerint. A tervek szerint a kettő óra negyvenöt perc lenne az út a két főváros között. A két évig tartó építkezést Mihajlovic a legfontosabb fejlesztésnek nevezte egy hétfői konferencián Belgrádban. Ez az a vasútvonal, ami a Figyelő szerint röpke 2398,4 év múlva térül meg Magyarországnak. (B92)
A világbajnok és címvédő szerb férfi vízilabda-válogatott négy közé jutott a belgrádi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságon, mivel 15-5-re felülmúlta az orosz csapatot a második hétfői negyeddöntőben - közölte az MTI.
Magyar cég állította elő annak a gyógyszernek a hatóanyagát, amelynek embereken való kipróbálása súlyos balesettel végződött a múlt héten Franciaországban - erősítette meg hétfőn a korábbi francia lapértesüléseket a kísérletet megrendelő portugál cégcsoport, a Bial az AFP hírügynökség szerint
Őrizetbe vettek egy marokkói származású belga állampolgárt hétfőn a marokkói hatóságok a november közepén Párizsban elkövetett terrortámadásokkal összefüggésben
A kormány a tevékenységüket legálisan, a kormányrendeletben rögzített személyi és műszaki feltételek betartásával végző, adófizető taxisok oldalán áll - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára hétfőn a taxistüntetés résztvevőit fogadva.
A dél-amerikai ország keleti felén található nagyvárosban, Quilmesben az Uruguay és a Paraná folyók találkozásánál lévő Río de la Plata tölcsértorkolat strandjaira hétfő óta nem mehetnek a fürdőzők, mivel különböző mérges kígyók jelentek meg a parton - közölte az egyik helyi illetékes, Matias Leyes
A kormány nem tervezi az adórendszer módosítását, a jelenleg alkalmazott arányos teherviselést eredményező rendszer, amely elismeri a legális munkavállalást, a gyermeknevelés költségeit, sokkal jobb, mint amit az IMF, az OECD vagy más nemzetközi ajánlás Magyarország számára megfogalmazott - mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes…