Hétfőn délelőtt aztán láthatóan kipihenve hagyta el a kórházat. Jókedvű volt, nem látszott betegnek, így valószínűleg már minden rendben az egészségével.
Nincs egyezség, a Deák tér blokád alatt marad, és már járhatatlan a Bajcsy-Zsilinszky út és az Andrássy út egy szakasza is. A következő célpont egyes hírek szerint a Lánchíd lehet, bár ezt a szervezők cáfolják. Cikkünk folyamatosan frissül.
Tovább erősítené regionális szerepét a Keler Központi Értéktár Zrt. egy regionális klíringház létrehozásával - derül ki a Keler közleményéből. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) és...
A huszonegy éves támadó középpályás a múlt héten a törökországi edzőtáborban csatlakozott a német Bundesliga tizenhatodik helyén álló brémai együtteshez, és az azerbajdzsáni Inter Baku ellen egy barátságos mérkőzésen is pályára léphetett.
Az Iránnal szembeni szankciók feloldását követően a nyersolaj árfolyamának további csökkenése illetve a kínai növekedési félelmek miatt az ázsiai tőzsdék többségén továbbra is pesszimista volt a...
Sonkás szendvicsekkel dobáltak meg egy mecsetet Bristolban, majd hangosan szidalmazták a gyülekezet tagjait. Szemtanúk szerint a támadást két férfi és egy nő hajtotta végre Totterdown városrészben. A rendőrség még nyomoz az ügyben, de egy 34 éves férfit már elfogtak, akit uszítással vádolnak. A város polgármestere, George Ferguson Twitteren gusztustalannak és gyávának nevezte a szendvicses…
Az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke kórházba került. A hivatalvezető azt közölte, hogy elmarad a szervezet hétfőre összehívott rendkívüli közgyűlése, amelyet azonban vitatott módon 27 képviselő megtartott és új megbízott elnököt választott a szervezet élére.
Alkotmánybírókat és alkotmánybírósági elnököt választ idén tavasszal az Országgyűlés. A kormányoldalnak már nincs kétharmados szavazattöbbsége, ezért egyezkednie kell a megosztott ellenzékkel.
A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn a Parlamentben.
Lipcse – Mivel édesapja magyar, akár Bernd Storck (52) szövetségi kapitány válogatottjában is szerepelhet Willi Orban (23) az RB Leipzig futballistája. Az együttes, amelyben Gulácsi Péter (25) és Kalmár Zsolt (20) is játszik, jelenleg Törökországban edzőtáborozik.
Hatalmas előrelépést kellene tennie a Williams Forma-1-es csapatának ahhoz, hogy 2016-ban harcba tudjon szállni a Mercedesszel és a Ferrarival – vélekedik Felipe Massa. Tovább »
A brit közegészségügyi szolgálat a következő öt évben különadó kivetését tervezi a kórházak kávézóiban és automatáiban megvásárolható cukrozott ételekre és italokra.
A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn a Parlamentben. A miniszter...
A Werder Bremen labdarúgócsapatának menedzsere elmondta, hogy minden bizonnyal szerződtetik a Videoton FC magyar válogatott játékosát, Kleinheisler Lászlót.
Szeretném megtudni indíthatnék-e egyéni vállalkozást amellett,hogy C1 besorolással 3 évre rehabilitációs ellátást állapítottak meg? Végezhetek-e munkát e mellett a jövedelem mellett, illetve milyen kedvezményeket vehetnék igénybe a magam részére? Magam felé érvényesíthetem-e kedvezményként a rehabilitációs kártyát, illetve összegszerűen kb. mennyi fizetnivalóm lenne havonta.
Tanácskozást tartanak hétfőn az európai uniós tagállamok külügyminiszterei, az ülésnek elsősorban a szíriai és az iraki helyzet kérdése lesz a középpontjában - közölte egy magas rangú EU-diplomata Brüsszelben.
A kormány szerdai ülésén megtárgyalja a taxisok ügyét - mondta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy más témában tartott sajtótájékoztatón hétfőn a Parlamentben.
Budapest - Facebook oldalán fakadt fakadt ki Szabó Zsófi (27)! A műsorvezetővel múlt héten indult útjára a Story extra című bulvárhíradó az RTL Klubon, Zsófi pedig kapott hideget-meleget.
Leginkább a hiten múlik Benedek Tibor szövetségi kapitány szerint, hogy a magyar válogatott legyőzze kedden az olimpiai bajnok horvát csapatot a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának negyeddöntőjében.
Guimares – Vereséget szenvedett vasárnap a portugál labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Porto csapata, amely elsősorban kapusa, Iker Casillas (34) elementáris hibája miatt kapott ki.
Tavasszal változatlan feltételek mellett folytatódik az állami földek értékesítése, mintegy 130 ezer hektár kerülhet a gazdákhoz; ez hasonló nagyságú terület, mint amit eddig megvettek a gazdálkodók - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földügyekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Felével kevesebb javadalmazást kapnak az Iszlám Állam harcosai Szíriában a nemzetközi légicsapások okozta károk miatt - derül ki az Independent című angol lap birtokába jutott egyik tájékoztató dokumentumból.