2016. január 15. péntek

jan. 15
21:24
Fizessenek pluszadót a gyermektelenek? (Blikk)
Budapest — Újabb meredek elképzelésekkel álltak elő a kisebbik kormánypárt, a KDNP holdudvarából. A vasárnapi zárva tartás bevezetése után most a szingliadó és abortuszkorlátozás ötletét vetették fel egy párton belül keringő cselekvési tervben.
jan. 15
21:24
Meghalt Pasolini filmjeinek emblematikus szereplője (hirado.hu)
Franco Citti legemlékezetesebb alakítását A csóró címszereplőjeként nyújtotta.
jan. 15
21:24
Orbán kérte meg Lázárt, hogy találkozzon Csányival (ATV)
A kapcsolatom miniszterelnök úrral munkakapcsolat és nem baráti kapcsolat, nem a szabadidőnk közös eltöltésére szövetkeztünk. Ezt Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter mondta az ATV Szabad szemmel című műsorának csütörtöki felvételén.
jan. 15
21:24
Hivatalos: visszatér az Opel GT! (Auto Pult)
Első ízben csak egy szériaközeli tanulmány formájában lesz szerencsénk megcsodálni az Opel GT reinkarnációját a kapuit március első napjaiban megnyitó Genfi Autószalonon, azonban a hírek szerint idővel a sorozatgyártású modell is megjelenik. A tanulmányról egy hét múlva részletesebb információkat kapunk, legalábbis ezt ígéri a frissen közzétett ízelítővideóban az Opel első embere, Dr. Karl-Thomas…
jan. 15
21:24
Liverpoolban rendezik a hétvége slágermeccsét (Sport365)
A hullámzó teljesítménye miatt sokat kritizált Manchester United a Liverpool vendégeként bizonyíthat vasárnap, az angol labdarúgó-bajnokság 22. fordulójának slágermérkőzésén.
jan. 15
21:26
Isten óvja a szingliket! (Blikk)
Úgy tűnik, Magyarország egyik legerősebb rétegét a szinglik alkotják.
jan. 15
21:26
Átadták az Év Példaképe díjakat (hirado.hu)
Olyan 40 év alatti vállalkozók kapták, akik példaképnek állíthatók a fiatalok elé.
jan. 15
21:26
Törperős kivetkőzik: itt a 231 lóerős MINI Cabrio JCW (Auto Pult)
Miután a MINI tavaly piacra dobta a 231 lóerős, új JCW modelleket, nem sokkal később pedig a sikermodell nyitható tetejű változatát, már csak idő kérdése volt, hogy a két újdonságot mikor ötvözi a gyártó. Erre a mai napig kellett várni, ugyanis a BMW Csoport hivatalosan is bejelentette a MINI John Cooper Works Cabrio modellt.
jan. 15
21:27
Együtt a biztonságpolitika is jobb lehet (ProfitLine)
Nemzetállami megoldások helyett közös európai fellépést sürgettek biztonságpolitikai kérdésekben az Együtt és a Váradi András Alapítvány pénteki konferenciájának résztvevői.
jan. 15
21:27
Meghalt a híres olasz színész (Metropol)
Meghalt Franco Citti olasz színész, akit Pier Paolo Pasolini fedezett fel a filmművészet számára.
jan. 15
21:28
Újabb kritikát kapott otthonról Merkel (hirado.hu)
A bajor pénzügyminiszter szerint a kancellár menekültpolitikájának nincs demokratikus legitimációja.
jan. 15
21:28
A Ferrari mégis beadja a derekát: 30 százalékkal növelik a gyártást (Auto Pult)
A prémium- és luxusautók, valamint a méregdrága sportmodellek virágzását éljük napjainkban; a gyártók folyamatosan rekordeladásokról számolnak be, ez alól pedig a Ferrari sem kivétel. Az olasz sportautógyártó értékesítései döbbenetesen jók, és már többször is szó volt arról, hogy a cégnek növelnie kellene gyártási kapacitását a megnövekedett piaci igényeknek megfelelően. A Ferrari vezetősége…
jan. 15
21:29
Mindenki legyen óvatos Indonéziában (ProfitLine)
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata óvatosságra kéri az Indonéziában tartózkodó magyar állampolgárokat, miután az egész országban elsőfokú rendőri készültség lépett érvénybe.
jan. 15
21:30
Szaporodnak a migránsfegyelmező önvédelmi egységek Németországban (444.hu)
És ha ez nem lenne elég: Novák Előd Bécsben osztogat gázspray-t.
jan. 15
21:30
2015 legbiztonságosabb autóit díjazta az Euro NCAP (Auto Pult)
A biztonság mára kiemelt szemponttá vált az autógyártásban, így nem csoda, hogy a különböző, törésteszteket végző szerveztek vizsgálatainak eredményeit is egyre többen követik figyelemmel. Az öreg kontinensen az Euro NCAP által közölt adatok számítanak mérvadónak, és mára már egy-egy modell sikere vagy éppen bukása is múlhat azon, hogy a szakemberek hogyan értékelik. A szervezet ezúttal 2015…
jan. 15
21:32
Venezuelában rendkívüli állapotot vezetnek be az olajár szabadesése miatt (444.hu)
Teljesen padlóra küldi az országot az árzuhanás. Jön a rendeleti kormányzás, a megszorítások és a keményebb állami ellenőrzés.
jan. 15
21:32
Az őrültségen túl – F1-es autóval a havas sípályán (Auto Pult)
Az osztrák tulajdonú Red Bull cég mindig is híres volt őrült ötleteiről, amelyeket gyakran különféle extrém sportok formájában valósítottak meg az illetékesek. Ezúttal egy újabb ötlet pattant ki a Red Bull embereinek fejéből: kitalálták, hogy milyen vicces lenne, ha egy F1-es versenyautó bejárna egy sípályát.
jan. 15
21:34
A vezetés szerelmeseinek - újabb szuperkönnyű roadster érkezik (Auto Pult)
Talán legtöbbünknek nem egy aprócska, brit versenyautókat gyártó manufaktúra ugrik be az Avatar névről, pedig bizony létezik ilyen. Talán éppen ezt unták meg a szigetországiak, így hamarosan egy igencsak izgalmas sportautót készülnek piacra dobni, egyszerűen csak Roadster néven, melyről egy kedvcsináló fotót is megosztottak velünk.
jan. 15
21:36
A Volvo S60 is rövidesen friss generációjába lép (Auto Pult)
A Volvo soha nem látott fejlődésről tett tanúbizonyságot az utóbbi időben, és a kínai tulajdonban lévő svéd gyártónak nem csupán a termékei vannak nagyon rendben, de a paletta bővítéséről sem feledkezik meg a gyártó. Az új idők a tavaly piacra lépett második generációs XC90 luxusterepessel kezdődtek, azonban szép lassan a kisebb és olcsóbb modellek is megkapják a zászlóshajó technológiáit.
jan. 15
21:38
Az egyetlen – Opel Astra 1.6 CDTI Aut. (2016) teszt (Auto Pult)
Bemutatkozott az Astra új generációja, vele pedig új fejezet nyílik az Opel történelmében. A sokat fejlődött ötajtós ezúttal a kínálat egyetlen jó automataváltós hajtásláncával érkezett szerkesztőségünkhöz, bizonyítva, hogy régies megoldással is lehet nagyot dobni.
jan. 15
21:42
Csoportelső a férfi magyar vízilabdacsapat (Infostart)
A magyar válogatott végzett a D csoport élén a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, mivel péntek este a görög csapat kikapott az orosz együttestől.
jan. 15
21:42
A CSU cselekvést sürget menekültügyben (Metropol)
Hiányzik a demokratikus legitimáció Angela Merkel német kancellár menekültpolitikája mögül - mondta Markus Söder bajor pénzügyminiszter.
jan. 15
21:42
Feladná magát a terrorvezér (Blikk)
Brüsszel — Óriási áttörést hozhat a francia merényletek utáni nyomozásban, a terrorizmus elleni nemzetközi küzdelemben is, ha igaznak bizonyulna a hír, miszerint felvette a kapcsolatot egy ismer büntetőügyvéddel Salah Abdeslam, a novemberi párizsi merényletek főszervezője.
jan. 15
21:42
Pancsolták a bort – lebuktak (Adózóna)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei 13 100 liter hamis, illetve közfogyasztásra alkalmatlan terméket zároltak a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal közös akció során egy Bács-Kiskun megyei borászati üzemben, az előállítóra 30 millió forint bírságot szabtak ki.
jan. 15
21:42
Gálik Zoltán: ez még csak a kezdet (hirado.hu)
Az emberáradatot nem nagyon lehet megállítani, ez még csak a kezdet - mondta a Nyugat-Európába érkező migránsokról szólva Gálik Zoltán, a Corvinus Egyetem docense az M1 aktuális csatornán pénteken.
jan. 15
21:44
Szavazzon! Önnek mi a véleménye a gyermektelenek megadóztatásáról? (Blikk)
Újabb meredek elképzelésekkel álltak elő a kisebbik kormánypárt, a KDNP holdudvarából. A vasárnapi zárva tartás bevezetése után most a szingliadó és abortuszkorlátozás ötletét vetették fel egy párton belül keringő cselekvési tervben.
jan. 15
21:46
Celine Dion tragédiája: férje meghalt, bátyja haldoklik! (Blikk)
Montreal – A héten vesztette el férjét, René Angelilt (†73) Celine Dion, most újabb fájdalom vár rá. Akár napokon, vagy órákon belül meghalhat bátyja, Daniel (59).
jan. 15
21:48
Férfit akar magának az egykori mostohaapa, Caitlyn Jenner (Blikk)
Los Angeles – Eddig nem vallott színt, most azonban beismerte, férfit akar magának Caitlyn Jenner. Az egykori sportoló, ma már tévésztár a valóságshowhős, Kim Kardashian mostoha apjaként, Bruce Jennerként híresült el, nemrég azonban nemet váltott.
jan. 15
21:57
IAAF-káosz: a németek rendkívüli ülést akarnak (Sport365)
A Német Atlétikai Szövetség szerint rendkívüli ülést kell összehívni a nemzetközi szövetségnél (IAAF) a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) csütörtöki jelentése miatt, mely szerint összeesküvés és korrupció jellemezte az IAAF legfelső vezetését.
jan. 15
22:00
Darák Péter: Nem lehet a bizonyítékokat csepegtetni (Infostart)
Már a tárgyalások első szakaszában minden bizonyítékot a bíróság rendelkezésére kell bocsátani - mondta a Kúria elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Darák Péter szerint a határidőkre komoly hatással lehet a tárgyalások jelentős adminisztrációja.
jan. 15
22:00
A többség nem tud pénzt félretenni (Blikk)
Budapest — Pénteken írtunk arról, hogy bár rekordokat döntenek a megtakarítások, a magyar háztartásoknak alig ötöde tud félretenni havonta.
jan. 15
22:00
Fegyveresek támadtak meg egy nyugat-afrikai luxusszállót (hirado.hu)
Lövések és robbanások hallatszottak péntek este a Burkina Fasó-i főváros egyik luxushoteljének közelében.
jan. 15
22:00
Bírálatra méltó a migráns elosztás (ProfitLine)
Élesen bírálta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke pénteki brüsszeli évnyitó sajtóértekezletén az unió azon tagállamait, amelyek - mint fogalmazott - nem tesznek eleget kötelezettségeiknek a menekültek EU-n belüli elosztása terén.
jan. 15
22:00
Vízilabda Eb: Csoportelsők a magyarok a férfiaknál (ATV)
A magyar válogatott végzett a D csoport élén a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság férfi tornáján, mivel péntek este a görög csapat kikapott az orosz együttestől.
jan. 15
22:18
Külföldiek spekulatív szándékkal nem vásárolhatnak földet - a nap hírei (Infostart)
A nemzetgazdasági miniszter szerint Magyarország nagyon jó eredményeket ért el a foglalkoztatáspolitikában. Bővíti nyíregyházi gyárát a Lego. A kormányszóvivő szerint a magyar szabályok kizárják, hogy külföldiek spekulatív szándékkal vásároljanak földet.
jan. 15
22:18
Fegyveresek támadtak meg egy luxusszállót Burkina Fasoban (Infostart)
Lövések és robbanások hallatszottak péntek este a Burkina Fasó-i főváros egyik luxushoteljének közelében, amelyet helyszíni sajtójelentések szerint fegyveres és turbános férfiak támadtak meg, tűzharcba keveredve a csendőrökkel.
jan. 15
22:18
Csoportelsők a férfi pólósok az Eb-n! (Blikk)
Belgrád – Kedvezően alakult a magyar férfi vízilabda-válogatott számára a az Európa-bajnokság pénteki játéknapja.
jan. 15
22:18
Nem tudott magára találni Amerika (Portfolio)
Az egész napos tőzsdei pesszimizmus, a 30 dollár alá bukó olajár, a gyenge kiskereskedelmi adatok alapján nem lehetett illúziónk arról, hogy miként is nyitnak az amerikai tőzsdék. Nem is okoztak...
jan. 15
22:20
Kitiltották egy német uszodából a menedékkérő férfiakat (Blikk)
Német hírportálok szerint az Észak-Rajna-Vesztfália tartományban található Bornheim egyik uszodájába nem léphetnek be azok a felnőtt férfiak, akik korábban menedékjogot kérelmeztek.
jan. 15
22:22
Menekülteket küldtek Merkel nyakára (Blikk)
Berlin — Menekülteket kapott a nyakába Angela Merkel csütörtök éjszaka. A német kancelláriai hivatal előtt parkolt le ugyanis az a busz, amelyet Peter Dreier bajor politikus küldött, így tiltakozva a kancellár túlságosan megengedő menekültpolitikája ellen.
jan. 15
22:30
Már a negyeddöntőben megütközhetünk az olimpiai bajnokkal (Sport365)
Férfiválogatottunk a görögök veresége után az élen zárta csoportját, így majd a négy közé jutásért jövő kedden minden bizonnyal az olimpiai bajnokkal csatázik.
jan. 15
22:33
Lendületben a GVH. Újabb 90 milliós bírság (ProfitLine)
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott az multi-level marketing rendszerben értékesített Lavylites márkanevű kozmetikai termékcsalád népszerűsítésekor a Cloulyn Pro Ltd. és az Assort Flex Kft. a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint, mert megalapozatlan állítások jelentek meg a termékek gyógyhatásáról és egészségre gyakorolt hatásáról, a jogsértésért 90 millió forint bírságot…
jan. 15
22:35
Kormányzati 'stuccok' az egészségügyi kérdésekben (ProfitLine)
A Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi kabinetvezetője szerint a kormány struccpolitikát folytat az egészségügyben: nem veszi tudomásul, hogy sok kórházban kevesebb orvos és ápoló dolgozik a jogszabályban előírtnál.
jan. 15
22:36
Késik a riói pályakerékpáros csarnok átadása (Infostart)
A riói olimpia szervezői pénteken elismerték, hogy késik a pályakerékpáros csarnok átadása, ezért elhalasztották a tavaszi tesztversenyt.
jan. 15
22:36
Wolfgang Schäuble szerint a német határok lezárásával egész Európa megszívná (444.hu)
Juncker szerint a határok lezárásával az eurónak is annyi lenne.
jan. 15
22:54
Megvan a csoportelsőség a vízilabdázóinknak (Kripto Akadémia)
Csoportját megnyerve jutott tovább a magyar válogatott a nyolcaddöntőbe a belgrádi Európa-bajnokságon.
jan. 15
22:54
Véget ért a túszdráma Burkina Fasóban (ATV)
Véget ért a Burkina Fasó-i főváros, Ouagadougou központjában lévő Splendid Hotel és a szemközti étterem-kávézó megtisztítása az al-Kaida terroristáitól - közölte szombat délelőtt a nyugat-afrikai ország belügyminisztere. Az iszlamista merénylők túszokat ejtettek, akik közül a biztonsági erők 126 túszt szabadítottak ki a mentőakció során. Halottak is vannak.
jan. 15
23:03
Összehasonlítva a magyar-lengyel politika (ProfitLine)
A Financial Times összehasonlító elemzést közölt Lengyelország és Magyarország politikájának hasonlóságairól és különbségeiről, és e különbségek jelentőségéről az Európai Unió szemszögéből.
jan. 15
23:09
Sosem jönnél rá, tavaly melyik Wikipédia-oldal izgatta Magyarországot a legjobban (444.hu)
Itt az a 100 dolog, ami a legjobban érdekelte a magyarokat 2015-ben. Orbán Viktor épphogy meg tudta előzni Hitlert.
jan. 15
23:12
Chris Hemsworth népszerűsíti Ausztráliát (Infostart)
Chris Hemsworth, a Thor című szuperhősfilm világhírű ausztrál főszereplője lesz hazája turizmusának új arca - jelentette be pénteken az idegenforgalomért is felelős ausztrál miniszter, Richard Colbeck.

Keresés