Részben az autógyártók gyenge teljesítménye miatt délelőtt jelentősen esett a vezető nyugat-európai indexek értéke. A befektetők a dízel-botrány eszkalálódásától tartottak, ám miután a Renault...
Az olajár folytatódó mélyrepülése ismét előtérbe helyezte az Oroszországgal kapcsolatos aggodalmakat: a rubel újra történelmi mélypontja felé menetel, az infláció továbbra is nagyon magas, a...
Az idén 2048 milliárd forint európai uniós forrást kell kifizetni Magyarországon – ismertette az erről szóló kormánydöntést Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, az idei első kormányinfón.
Kisebb izomlázzal ébredtem az előző napi lépcsőzést követően, de nem volt időm arra, hogy a sebeimet nyalogassam. Várt rám első körben Kandy és a Szent Fog-templom (Dalada Maligawa), és ez a tudat rögtön feledtette minden fájdalmamat!
Bocsánatot kért a németországi Kölnben szilveszterkor nők ellen elkövetett szexuális zaklatásokért és rablásokért Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnöke a düsseldorfi tartományi gyűlésben (Landtag) csütörtökön tartott rendkívüli ülésen, és intézkedéscsomagot jelentett be az esetek feltárására és a közbiztonság erősítésére.
A MOL elnök-vezérigazgatója szerint a magyar labdarúgó-válogatott az Eb-részvétellel olyan minőséget hozott létre, amelyet mindenképpen támogatni kell. Hernádi Zsolt az InfoRádiónak elmondta: az egész országnak öröm lesz a nemzeti együttesnek szurkolni a kontinensviadalon.
Belgrád – Az alábbi képes összeállításban megmutatjuk, kik a legsármosabb játékosok a jelenleg zajló vízilabda-Európa-bajnokságon. A lista szubjektív, természetesen a magyar pólósokkal szemben elfogultak vagyunk, így többen is szerepelnek a listánkon!
A kormány a mai ülésén úgy határozott, hogy idén az uniós támogatások kifizetési célját 2048 milliárd forintban határozza meg, és ha ez sikerül, az ebben a munkában részt vevő államigazgatási...
Kiemelt készültség lépett életbe az olasz-francia határnál levő Liguria tartományban, ahol két, Párizsból Szíriába tartó dzsihadista fegyverest keresnek a hatóságok - jelentette az olasz sajtó csütörtökön.
Hajnalig inkább a Dunakanyar és környékén lévő hegyekben, valamint az Északi-középhegység nyugati felében eshet, de péntek estig az Északi-középhegység vidékén már 5-15, az Észak-Alföldön 3-8 centi is lehet a friss hó mennyisége.
Az köztudott, hogy - még ha nem is mindenki támasztja ezt alá - a nőknek van úgynevezett G-pontjuk. A kutatók szerint azonban a férfiaknál is megtalálható hasonló terület
Szinte mindenki megtapasztalta már a részegségét érzését. Akár kamaszként, akár egyetemistaként, a későn érők pedig egy céges karácsonyon és ha nem láttuk viszont a vacsoránkat emiatt akkor valljuk be, nem is volt kellemetlen érzés a mámor.
Örömhír! Nicky Hilton (32) és James Rothschild (30) szülők lesznek! Az amerikai People magazinnak árulta el egy bennfentes, miszerint "Nicky nagyon izgatott, hogy anyuka lesz, és nagyszerűen érzi magát a bőrében".
Rekordösszegű hitelt helyezett ki tavaly az Európai Beruházási Bank (EIB), ami elsősorban a stratégiai infrastruktúra fejlesztését, a kis- és középvállalkozások támogatását, valamint a környezetvédelmi és innovációs projektek előmozdítását célozta Európában és világszerte - közölte friss jelentésében a luxembourgi székhelyű intézmény.
A legtöbben kiemelkedő hozamokra vágyakozva kerülnek kapcsolatba a tőzsdével, amit eleinte sokkal inkább egy pénzügyi "játéktérnek" fognak fel, mint valós cégeket megtestesítő részvények piacának. Az...
Balog Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője az ATV Híradójának azt nyilatkozta, hogy folyamatosan tárgyalnak az oktatási ágazat szereplőivel, "köztük tanárokkal, a Nemzeti Pegadógus Karral, különféle pedagógus szakszervetekkel, szakmai képviseletekkel, és mindazokkal, akiknek jogos vagy nem jogos bírálatuk vagy javaslatuk van az oktatási rendszerrel kapcsolatban".
Nincs könnyű helyzetben a Volkswagen, amikor az emissziós normák, azok teljesítése, és egyáltalán az autózás környezetvédelmi lábnyoma kerül szóba. Vannak azonban a tavaly kirobbant botrányt jóval...
A tartós befektetési számla (TBSZ) remek lehetőség azoknak, akik három vagy ötéves távon szeretnék megspórolni a befektetésükre fizetendő adókat, a csábító adókedvezmény viszont nem egyedi jelenség a...
Az IÁ nevű terrorszervezet indonéz szárnya Telegramon jelezte, hogy ők követték el a merényletet, amiben az öt támadó mellett két ember (egy indonéz rendőr és egy kanadai férfi) halt meg, és huszan megsérültek. Úgy fogalmaztak, hogy az "indonéz kalifátus" nevében követték el a gyilkosságokat. Az indonéz rendőrség szerint a szíriai Rakkából tervezte a merényletet egy indonéz terrorista. (Reuters)
Szunniták és síiták ölik egymást évszázadok óta, de a muzulmánok egy részétől ez ugyanúgy idegen, mint számunkra a keresztények közötti, századokkal ezelőtti vallásháborúk. Szunnita+síita=szusi – több ilyen muszlimra lenne szükség az egyik muszlim ország újságírója szerint. Szerintünk pedig egy hasonló folyamatra, mint a felvilágosodás vagy a Nagy Francia Forradalom volt Európában.
Jó és rossz eljárások összegyűjtésével igyekeznek segíteni a bírók munkáját, hogy a pereket ne lassítsa a túlbizonyítási kényszer - mondta a Kúria elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában. Darák Péter beszélt arról is, hogy vizsgálják, miként gyorsíthatnának az elhúzódó eljárásokon. A teljes egy órás beszélgetést csütörtökön 18 óra után hallgathatják meg az InfoRádió Aréna című műsorában.