Lezárult a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közel 10 milliárd forintos nyílt közbeszerzési eljárása a 2016. évi villamosenergia-kereskedő kiválasztására, a nyertes ajánlattevő ismét az MVM Partner Energiakereskedelmi Zrt. lett - közölte az MNV az MTI-vel szerdán.
Császár Gábort jelölte tartaléknak Talant Dujshebaev szövetségi kapitány a pénteken rajtoló lengyelországi kézilabda Európa-bajnokságra. A játékos csak akkor utazik el Lengyelországba, ha Dujshebaev szerepet szán neki.
Budapest – Ahogyan arról a Blikk korábban elsőként beszámolt, Michelisz Norbert (31) a Honda gyári csapatában folytatja pályafutását a túraautó világbajnokság idei szezonjában.
Még nem érzékelhető a sertés tőkehús általános forgalmi adócsökkentésnek (áfa) hatása a baromfihúsok forgalmának alakulásában - mondta a Baromfi Terméktanács (BTT) szaktanácsadója kedden az MTI-nek.
Lindsay Lohan (29), amerikai színész és énekesnő újra botrány miatt került a figyelem középpontjába. Húgával, Aliana Lohannel egy manhattani Vbar nevű helyen kezdett ugyanis kiabálni, majd köpködni.
Oroszországban újabb megszorítást, az olajkartellben belső viszályokat okoz az alacsony olajár. A közeljövőben nem is várható, hogy javul a helyzet, elemzők szerint könnyen 20 dollár alá is csúszhat a nyersanyag hordónkénti ára.
Nászajándéknak mit szólnátok egy díjnyertes fotóhoz? Mi talán még ezekre is igent mondanánk! 2009 óta a Junebug Weddings cégcsoport minden évben meghirdeti a "The Best of the Best Wedding Photo Contest", azaz a Legjobb esküvői fotóverseny legjobbika című pályázatot. Évről-évre szebbnél-szebb munkák érkeznek és jutnak be az 50 legizgalmasabbnak ítélt fotográfiák közé. 2015-ben 45 országból mintegy…
Tíz év közös munka után hagyja ott a Zengő Motorsportot Michelisz, aki ezzel a váltással talán minden idők legsikeresebb magyar motorsport versenyzője lehet. Csapattársai a korábbi világbajnok Robert Huff, és a portugál Tiago Monteiro lesznek.
A változékony időjárás nem okoz gondot, mivel a növények téli nyugalmi állapotban vannak, így a mostani alacsonyabb és magasabb hőmérsékletet is képesek károsodás nélkül elviselni. (MTI)
:DDDDDD A közmédia szerint "a megnövekedett csatorna portfólió, a magyar részvétellel zajló kiemelt sporteseményekkel kapcsolatos költségek" miatt nem lesz idén béremelés.
Összesen 15 ezer háztartás áramellátására írt ki hirdetményt az Energetikai Központ Zrt. pénzügyi nehézségei miatt a Magyar Energetikai- és Közmű Hivatal.
Mi segít az idegeken, vagy éppen az anygacserén, mit együnk, ha a látásunkkal van baj, egyáltalán: érdemes-e egészségesnek kikiáltott élelmiszereket vásárolni? Itt az összeállítás:
Az afgán biztonsági erők hét tagja meghalt, hét másik pedig megsebesült abban a terrortámadásban, amelyet a kelet-afganisztáni Dzsalálábádban követtek el szerdán, az ottani pakisztáni konzulátus épületénél - közölte egy biztonsági forrás. A támadás elkövetőjeként egy arab nyelvű közleményben az Iszlám Állam, amely az utóbbi időben megvetette lábát Afganisztánban is.
Oroszország - Hivatalos adatok szerint 2719 orosz állampolgár csatlakozott az Iszlám Állam dzihádistáihoz Szíriában. Közülük 160-an már meghaltak, 36-an letartóztatásban vannak, 73 hazatérőt pedig még vizsgálnak a hatóságok.
Január 1-jétől kezdődően módosult a rokkantsági járadék megállapítását és folyósítását szabályozó 83/1987. MT-rendelet. A módosítás az ellátásra való jogosultságot, valamint az ellátás megszüntetését is érinti.
Egyetlen utas, egy diáklány miatt üzemeltetik Japán északi részén, az aprócska állomás napjai azonban meg vannak számlálva, a 18 éves lány ugyanis márciusban leérettségizik, és egy távoli városban folytatja tanulmányait.
Több utast szállítottak 2015-ben az előző évhez képest Európa legnagyobb hagyományos légitársaságai, a német Lufthansa-csoport a sztrájkok ellenére rekord utasforgalmat ért el, és utasszám alapján továbbra is a legnagyobb légitársasági csoportnak számít a kontinensen.
Hihetetlen viharról készített fényképeket Johannesburgban Alexius van der Westhuizen. Némelyik fotó tucatnyi képből készültel és egy 2015-ös, óriási zivatar idején fényképezte őket a 46 éves férfi.
A Mercedes motorsport-főnöke, Toto Wolff szerint igenis helyesen tették, hogy nem adtak motort a Red Bull Forma-1-es csapatának a 2016-os évadra. Tovább »
Lengyelországban és Magyarországon eurorealisták vannak hatalmon, akik Nagy-Britanniát fontos szövetségesnek tartják, és nem érdekük, hogy szétessen az Európai Unió - írta kedden a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági és politikai napilap.
Több német lap szerint az isztambuli öngyilkos merénylet azt mutatja, hogy elérte Németországot a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező dzsihadista szervezet terrorja. Ezt több tényezőből vonják le a...
Több német lap szerint az isztambuli öngyilkos merénylet azt mutatja, hogy elérte Németországot a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező dzsihadista szervezet terrorja.