Budapest - Lepp Dorina mindig csodaszép, méltán érdemelte ki 2015-ben a Miss World Hungary 1. Udvarhölgye címet. Ezúttal pedig egy "barbis" sminkben vehettük szemügyre:
Kialakult a magyar férfi kézilabda-válogatott végleges kerete a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra. Talant Dujsebajev szövetségi kapitány végül Székely Mártont hagyta ki a tizennyolcfős keretből.
Oroszország segítene Szerbia légvédelmi rendszerének megerősítésében - erről is tárgyalt Dmitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes és Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn Belgrádban.
A fürdők nemzeti tanúsító védjegyét 2015-ben, bevezetésének első évében 21 magyarországi fürdő szerezte meg, szolgáltatásaikra közel 40 tanúsító védjegyet adtak ki - közölte a Magyar Fürdőszövetség az MTI-vel.
„A szövetség kényszerhelyzetbe került: ha megadja a versenyengedélyt, akkor igazolja, hogy Magyarországon egy kiemelkedően sikeres sportoló bármit megtehet” – közölte a Magyar Úszó Szövetség.
Az iraki Moszulban egy amerikai légicsapásban sikerült megsemmisíteni az ISIS nevű terrorszervezet egyik legnagyobb készpénzraktárát. Amerikai források szerint több millió dollárnyi pénz lehetett az épületben. A terrorcsoport itt tartotta az illegális olajeladásokból és a fosztogatásokból szerzett bevételeit, amivel a hadműveleteit finanszírozták. A légicsapásokban a CNN szerint legalább 5,…
Az Európai Bizottság hivatalos lapjában közzétették a Paks II projekt esetleges állami támogatásához kapcsolódó vizsgálatról a bizottsági álláspont összefoglalóját. A magyar kormány szerint a dokumentum számos pontatlanságot, félreértést, megalapozatlan és félrevezető állítást tartalmaz.
Az elmúlt napok zuhanásait követően megjelentek a vevők a részvénypiacokon, az erősödést a német tőzsde vezeti. Az alapvető problémák nem szűntek meg, viszont az esésre játszók közül sokan érezhették...
Vlagyimir Putyin orosz elnök a Bild-Zeitung című német lap keddi számában megjelent interjújában kifejtette, hogy erősíteni kell az együttműködést Oroszország és a NATO között.
Kedd reggel egyéves csúcsra emelkedett az euró-forint jegyzés, az ING Bank szakemberei azonban továbbra is hisznek abban, hogy innen fordul majd a magyar deviza. Persze azért szerintük is vannak...
A színésznő egy videóban meséli el, mi mindent tesz azért, hogy 43 évesen is csúcsszuperül nézzen ki. Mint elmondja, nem sokat. Gwyneth Paltrow, a "clean living" életmódot hirdető goop.com hírlevél anyukája nem szereti túlzásba vinni a szépítkezést. A The Coveteur website-nak adott videóinterjújában Gwyneth elmondja, hogy nagyon kevés szépségterméket használ, ugyanakkor szeret új dolgokat és új…
Bár a Munka törvénykönyve felmondási tilalmat fogalmaz meg a várandóssággal kapcsolatban, a munkáltató számára akadnak kiskapuk. Így például bizonyos jelekből következtetve megelőzheti a felmondással a terhesség bejelentésének tényét, persze egyéb indokra hivatkozva, írja a Teol.hu.
Kedd délelőtt egyéves mélypontra esett a forint az euróval szemben, átmenetileg 319 felett is járt a jegyzés. A nap második felére sem tudott magához térni a magyar deviza, a 318-as lélektanilag...
Van még bőven időnk, ezért szólunk: kezdjünk el gondolkodni, tervezni, inspirálódni, hogy a farsangi jelmezbál valóban igazán jelentős esemény lehessen gyermekeink számára! Nem szeretnél boltból vásárolni előre gyártott, minden részletre kiterjedő, tökéletes jelmezt? De a varrógéphez sem értesz igazán és nem vagy túl jóban a varrótűvel és a cérnával? Hm, van otthon esetleg néhány fölösleges…
Budapest – Hosszú Katinka (26) nem veszt részt a csütörtöki Év sportolója-gálán a Nemzeti Színházban, mert egy úszóverseny miatt az Egyesült Államokba utazott.
Csak nem csendesednek a hullámok a sok vihart kavart behajtási költségátalány körül. A NAV honlapján 2015. december 28-án ismételten megjelent annak, a korábban már közzétett álláspontnak az aktualizált változata, mely többek között megerősíti, hogy a kötelezett oldalán mind a kötelezettséget, mind az elengedést bizony könyvelni kell!
8 db csirkecomb 1/2 db citrom (leve) 1 ek szezámolaj vagy napraforgóolaj 2 ek méz 2 ek ketchup 2 ek szójaszósz saláta (a tálaláshoz) A burgonyához: 4 db burgonya (közepes nagyságú piros) 2 ek olaj só
Merénylet volt az isztambuli támadás, egy szíriai származású öngyilkos merénylő követte el - nyilatkozott keddi sajtótájékoztatóján Recep Tayyip Erdogan török államfő.
Tizenegyedik negyedéve emelkedett a hazai üzemanyag-fogyasztás a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) adatai szerint. A növekedést a korábbi negyedévekhez hasonlóan most is elsősorban a gázolaj iránti...
Madonna volt pasija, Brahim Zaibat (29) nagyon viccesnek érezhette magát, amikor a repülőgépen az előtte utazó alvó francia politikussal, Jean-Marie Le Pennel szelfizgetett.
Tavaly 7,6 százalékkal, 3 milliárd 181 millió literre nőtt az üzemanyag-fogyasztás a magyar piacon, ezen belül a gázolaj iránti kereslet 11 százalékkal, a benziné pedig 2,9 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest.
A Bayern München vezetőedzője, Josep Guardiola kedden bocsánatot kért, amiért egy héttel ezelőtt elárulta, hogy a nyártól Angliában folytatja pályafutását.
A lengyelországi helyzetről szóló, január 13-án tartandó európai bizottsági vitán fokozzák a Varsóra nehezedő nyomást, amiért az új kormány szorosabb ellenőrzés alá vonta a közmédiát és korlátozta az alkotmánybíróság hatáskörét - közölték névtelenséget kérő uniós források hétfőn.
Oregon – Szereti a téli sportokat, szeret szörfözni, gördeszkázni és mindezeket űzi is ez a 23 éves fiatal lány Kanya Sesser – mindezeket pedig lábak nélkül teszi.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a minap egy interjúban elárulta, a közvélemény csak nagyon keveset tud arról, hogy miért is nem kapott az osztrák istálló motort a Ferraritól és a Mercedestől 2016-ra. Tovább »
Hemzsegnek a biztonsági rések, a befoltozást pedig nem sietik el a gyártók. A vírusok viszont egyre jobbak, van, hogy már a vásárlás előtt ott bújnak a rendszerben.
Európai Bizottság hivatalos lapjában közzétették a Paks II projekt esetleges állami támogatásához kapcsolódó vizsgálatról a bizottsági álláspont összefoglalóját, ami a magyar kormány megítélése szerint számos pontatlanságot, félreértést, megalapozatlan és félrevezető állítást tartalmaz.
Az orosz válogatott rendkívül sima, 21-5-ös győzelmet aratott a portugál csapat felett a belgrádi vízilabda Európa-bajnokság női tornájának magyar érdekeltségű csoportjában.