2016. január 10. vasárnap

jan. 10
10:18
Vízilabda: Benedekék hadat üzentek, de Szerbia simán megvédheti Eb-címét (Agroinform)
Vasárnap Belgrádban kezdetét veszi a férfi és a női vízilabda Európa-bajnokság, tét az olimpiai részvétel.
jan. 10
10:20
Tíz dolog, ami miatt nem győztük kivárni, hogy 2016 legyen (hirado.hu)
A váratlan történések mindig nagyot szólnak, de a hónapok vagy évek óta várt események is pont akkorát tudnak durranni.
jan. 10
10:36
Fanni lábak nélkül tökéletes (BorsOnline)
Már sokszor olvastam Illés Fanniról, és többször össze is futottam vele. Hamar rájöttem, hogy káprázatos ember. Most, hogy hosszasan beszélgettünk, még inkább így gondolom.
jan. 10
10:36
Bűncselekmény marad az illegális bevándorlás Olaszországban (Infostart)
Az olasz kormány a korábbi tervekkel ellentétben mégsem törli el az illegális bevándorlást bűncselekménynek minősítő törvényt, Matteo Renzi olasz miniszterelnök szerint ugyanis a jelenlegi migrációs helyzetben ezt az olasz közvélemény nemtetszéssel fogadná.
jan. 10
10:36
Több mint egymillióan mentek már át a szent kapukon (hirado.hu)
A december 8-án nyílt, irgalmasságnak szentelt rendkívüli szentévben mintegy 30 millió zarándok érkezését várják Rómába.
jan. 10
10:36
Quaestor, Hungária, Buda-Cash: mihez kezdjünk a kifizetett pénzzel? (Pénzcentrum)
A TBSZ és NYESZ számláknál több lehetőségünk van....
jan. 10
10:54
Az ónos esőtől félünk, pedig nagyobb bajunk is lesz hétfőn (Privátbankár)
Már csak elsőfokú riasztás van érvényben az országban, az sem csak az ónos eső, hanem inkább a jelentős mennyiségű "sima" eső miatt. Hétfőn jön a jóval melegebb idő és a fejfájás a frontérzékenyeknek, miközben viharos széllökések keserítik majd meg az életünket. Mindenki találja ki, mivel dobja fel a hangulatát, mert az időjárás elképesztően undorító lesz.
jan. 10
10:54
Polgármestert és képviselőket választanak Magyarszentmiklóson (Infostart)
Polgármestert és önkormányzati képviselőket választanak ma a Zala megyei Magyarszentmiklóson, mert a képviselő-testület tavaly szeptemberben az önfeloszlatás mellett döntött, miután megromlott a viszonya a polgármesterrel.
jan. 10
10:54
400 ezer rejtett cukorbeteg lehet (hirado.hu)
Jelenleg mintegy 900 ezer cukorbeteg szerepel a nyilvántartásban, de nagyon sokan valószínűleg még nem is tudnak a betegségükről - figyelmeztetett a szakember az M1-en.
jan. 10
10:54
Felvétel: Kilövik a Miskolc környéki vaddisznókat (ATV)
Kilövési engedélyt kaptak a vadászok a Miskolc belterületén élők vaddisznók számának csökkentésére. Az állatok a város külső területein élők minden napjait keserítik meg, de emellett sokakat meg is ijesztenek a vadak. A vadászok szerint nagyjából negyven állat él a város belterületén, ezt az állományt kezdik most ritkítani. Részletek a videóban.
jan. 10
11:03
Egygólos meccset veszített el a Fehérvár (Sport365)
A Fehérvár házigazdaként 1-0-ra kikapott az olasz HCB Südtirol csapatától az osztrák jégkorongliga (EBEL) szombati játéknapján.
jan. 10
11:09
Olvasónapló 2015 (444.hu)
Volt mit bepótolni minden idők valószínűleg legnagyobb latin-amerikai regényétől a ruandai népirtás krónikájáig, de jutott idő egy csomó újdonságra is, Srí Lankától Dzsingisz kánig. Az év könyve viszont Jamaicából érkezett.
jan. 10
11:11
A Közép-Afrikai Köztársaság a legreménytelenebb hely a világon (444.hu)
A londoni Legatum intézet ismét felállította a legnehezebb sorsú országok listáját. Dobogón Afganisztán és Haiti.
jan. 10
11:12
Folytatja a sárdobálást Schuster Lóri (BorsOnline)
Így jellemzi kollégáit könyvében: Demjén Rózsiról: Néha annyira hazavágta magát, hogy elmaradt a buli, de ilyen nem volt sok, mert valamilyen kivételes képességgel bírt, ha fel tudott menni a színpadra, végigénekelte a bulit. Vikidál Gyuláról: Sajnos azt kell mondanom, hogy a jellemtelenség szinonimája az ürge. Most playbackkel járja az országot, beteszi a CD-t és tátog, amit nem tud elénekelni,…
jan. 10
11:12
Bagel, házilag - így lesz tökéletes a lyukas zsemle! (Mindmegette)
Ha az újévi fogadalmak jegyében szeretnénk változatosabb és izgalmasabb munkahelyi tízóraikat és ebédeket csomagolni magunknak és a családunknak, akkor célszerű közelebbi barátságot kötnünk a bagellel.
jan. 10
11:12
Büntethető marad az illegális bevándorlás Olaszországban (Metropol)
Mégsem törlik el az illegális bevándorlást bűncselekménynek minősítő törvényt Olaszországban.
jan. 10
11:12
Olaszország mégsem enged migránsügyben (hirado.hu)
Róma a korábbi tervekkel ellentétben nem törli el az illegális bevándorlást bűncselekménynek minősítő törvényt.
jan. 10
11:12
Amerika új frontot nyit a terror ellen (ProfitLine)
A terrorista csoportok - köztük az Iszlám Állam nevű terrorszervezet - amerikai befolyásának visszaszorítására új szervezetet hoz létre az amerikai kormányzat.
jan. 10
11:14
Almás zellerkrémleves (Mindmegette)
50 dkg zeller 20 dkg burgonya 1 db alma 3 dkg sonka 1 tk olaj 300 ml húslevesalaplé 200 ml tej 2 ek tejföl 1-2 tk tormakrém só bors kristálycukor
jan. 10
11:14
Nógrádi: meg kell fogni, és kivinni őket, mindegy hová... (hirado.hu)
Tudja, hogy szörnyű, amit mond, és az is igaz, hogy a migránsok döntő része nem bűnöző – tette hozzá a biztonságpolitikai szakértő az M1-en.
jan. 10
11:21
Új terápiás eljárások is segítik a cukorbetegség kezelését (Infostart)
A cukorbetegség megelőzésének és kezelésének számos már meglévő és új terápiás eljárására hívta fel a figyelmet a Bajcsy-Zsilinszky-kórház osztályvezető főorvosa vasárnap az M1 aktuális csatornán.
jan. 10
11:30
Most kiderül, mennyivel lett drágább az életünk (Privátbankár)
A jövő héten megtudjuk, mennyivel lett drágább itthon az élet 2015-ben, mennyire pörög a magyar ipar, mennyire szenved az építőipar és hány külföldi aludt nálunk.
jan. 10
11:30
Egy amerikai B-52-es bombázó repült át Dél-Korea felett (ATV)
Alacsony magasságban átrepült egy amerikai B-52-es hadászati bombázó vasárnap, szövetségese, Dél-Korea felett azt követően, hogy négy napja a szomszédos Észak-Korea földalatti atomrobbantást hajtott végre.
jan. 10
11:30
BDO Darts-vb: Waites másodszor vagy Smith először? (Agroinform)
Vasárnap este kiderül, hogy Scott Waites vagy Jeff Smith lesz a 2016-os BDO darts-világbajnokság győztese.
jan. 10
11:33
Új terápiás eljárások cukorbetegeknek (Metropol)
A cukorbetegség megelőzésének és kezelésének számos már meglévő és új terápiás eljárására hívták fel a figyelmet.
jan. 10
11:36
Halálos baleset a Dakar-ralin (Sport365)
Az autósoknál a spanyol Carlos Sainz nyerte a hetedik szakaszt a dél-amerikai terepen zajló Dakar-ralin.
jan. 10
11:42
Úgy 100 millió dollárért most megveheted a Playboy-vezér kastélyát a Playboy-vezérrel együtt (444.hu)
Hugh Hefner 200-ért árulja a kastélyt, de 100-ért már valószínűleg vihető. Viszont kiköltözni nem fog.
jan. 10
11:48
Rajong a hokiért Veronica Mars (BorsOnline)
Bell jobban vonzódik a jégkoronghoz, mint Brad Pitthez. Órákig tudja nézni a tévében.
jan. 10
11:48
Megindult a forgalom a beregsurányi határállomáson (Alternatív Energia)
Hajnali 4 órától műszaki hiba miatt szünetelt a személygépkocsik beléptetése.
jan. 10
11:48
A szexi Madonna túlságosan provokatív, így kitiltották a 18 éven aluli rajongóit (hirado.hu)
Az énekesnő az 1993-as fiaskó után idén végre fellép Szingapúrban, de komoly megkötések lesznek.
jan. 10
11:48
Hónapokon belül jöhet a 320 feletti euró (Portfolio)
Viszonylag szűk sávban oldalazott az euró-forint kereszt az előző hónapban, és bár a profik többsége szerint a következő hónapokban sem várható jelentős elmozdulás, nőtt azok aránya, akik rövid távon...
jan. 10
11:48
Cameron egy megreformált EU tagjaként képzeli el Nagy-Britanniát (ATV)
A brit miniszterelnök szerint Nagy-Britannia számára a legjobb megoldás az lenne, ha sikerülne elérni az Európai Unió London által igényelt reformjait, és Nagy-Britannia e megreformált EU tagja maradhatna.
jan. 10
11:50
Így temették el a Motörhead frontemberét (hirado.hu)
Los Angelesben helyezték örök nyugalomra Lemmyt.
jan. 10
12:06
Lehet, hogy eddig te is rosszul pakoltál a hűtőbe - minek hol a helye? (Privátbankár)
Mit és hogyan helyezzünk el a hűtőszekrényben? Hova tegyük a húst, a zöldséget, a sajtot? Ha rendesen pakolunk be a hűtőbe, azzal sokat tehetünk azért, hogy elkerüljük az élelmiszer okozta megbetegedéseket. A Nébih összeállításából mindenki tanulhat.
jan. 10
12:06
Tahi Tóth László büszke a magánéletére (BorsOnline)
Az élete a színészet, annak minden buktatójával és örömével együtt.  Optimista embernek tartja magát, harmo­nikus házasságban él a feleségével és nem szégyelli: szereti a televíziót.
jan. 10
12:06
Léhűtő hekkfilé (Mindmegette)
4 db hekkfilé (fagyasztottat használtam) 4 ek kukoricaolaj (fűszeres) fél db citrom leve só frissen őrölt színes bors
jan. 10
12:06
Kaszó: nem volt elég erős karakter Miklós Edit edzője (Infostart)
Kaszó Klára, a Magyar Sí Szövetség ügyvezető elnöke szerint nem volt elég erős karakter Miklós Edit korábbi edzője, Walter Hubmann, akitől a versenyző a szezon rajtja előtt megvált, így most tréner nélkül készül és versenyez.
jan. 10
12:06
Cameron csak egy megreformált EU-ban maradna (hirado.hu)
London nem kíván részt venni "valamiféle európai szuperállam" kialakításában - tette egyértelművé a brit kormányfő.
jan. 10
12:15
Erre figyelnek a tőzsdések a jövő héten (ProfitLine)
A jövő héten megjelenő hazai makrogazdasági adatok közül az inflációs és az ipari termelési adatok kaphatnak leginkább figyelmet a befektetők részéről.
jan. 10
12:15
A Tesla már kiáll helyetted a garázsból is (444.hu)
Egy sima szoftverfrissítés az egész.
jan. 10
12:17
Vajon Orbánék kérnek ilyenkor szerzői jogdíjat? Járna! (444.hu)
A németekkel szócsatázik a lengyel kormány. De hogy?! Mintha csak magunkat hallanánk. Hol volt Ön akkor, amikor Tusk szemeket lövetett ki?
jan. 10
12:24
A németországi molesztálások megtervezett támadások voltak az igazságügyi miniszter szerint (Infostart)
Heiko Maas német igazságügyi és fogyasztóvédelmi miniszter (SPD) szerint a Kölnben szilveszterkor történt tömeges molesztálások előre megtervezett és megszervezett esetek voltak.
jan. 10
12:24
Ritka családi fotó került elő Pinkékről (Blikk)
Milyen édes! Már egy ideje nem hallhattunk a popénekes felől, most azonban egy olyan kép került elő, amelyen Pink családja körében látható.
jan. 10
12:24
Új politikai helyzet Németországban (Metropol)
Teljesen új politikai helyzet alakult ki Németországban a kölni incidens felszínre kerülése óta - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.
jan. 10
12:24
Bréking! Kiss László marad szövetségi kapitány (Kripto Akadémia)
Noha a konfliktus feloldására maga Orbán is segítséget ajánlott, a felhők még nem oszlottak szét.
jan. 10
12:24
A Fidesz a garancia az otthonteremtési programra (hirado.hu)
A baloldal, ahogy egyszer már eltörölte, újra eltörölné azt - mondta a kormánypárt frakciójának szóvivője.
jan. 10
12:24
Tarolt a közép-magyarországi régió az EU-pénzek elnyerésében (Portfolio)
A 2007-2013-as uniós ciklus nyertese egyértelműen az egyébként is legtehetősebb közép-magyarországi régió volt, hiszen a támogatások közel 32%-át nyerte el, noha eredetileg csak 8%-ot terveztek neki...
jan. 10
12:24
Nem kertelt a német igazságügyi miniszter: előre megtervezett, szervezet támadások voltak (ATV)
Heiko Maas német igazságügyi és fogyasztóvédelmi miniszter (SPD) szerint a Kölnben szilveszterkor történt tömeges molesztálások előre megtervezett és megszervezett esetek voltak.
jan. 10
12:24
NFL: Az AFC wild card meccseivel nyertünk, most az NFC-n a sor! (Agroinform)
Vasárnap az NFC két wild card-mérkőzésével folytatódik a 2015/16-os NFL-szezon rájátszása.
jan. 10
12:26
A párizsi késelő is németországi menekült volt! (Blikk)
Egy nyugat-németországi menekültszálláson élt az a késelő, akit lelőttek a párizsi rendőrkapitányságnál csütörtökön. a szálláson a rendőrség szombaton házkutatást tartott.

Keresés