Júliusban érkezik majd az amerikai csapathoz. A megkötött szerződés értéke még nem nyilvános, de a brit média 6 millió fontról (2,44 milliárd forint) találgat. (BI)
Busszal ütközött egy személygépkocsi Szécsény és Ludányhalászi között szerda este, a balesetben ketten megsérültek - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
Amszterdam — A panorámakedvelő legfinnyásabb vendégek elvárásainak is megfelelhet a luxusdaruhotel, amelynek forgó lakosztályaiban még kültéri medence is van.
Január 15-től nem nyit ki többé az orosz tulajdonban álló Sberbank 4 budapesti és egy esztergomi fiókja. Budapesten így is marad még 16 fiók, de Esztergomból ezzel teljesen kivonult a bank. A Sberbanknál azt mondták, hogy az alacsony kihasználtság miatt … Folytatás
Litvániában sikeresen zajlik az euróra történő átállás, az üzletek mintegy 90 százaléka már euróban adta a visszajárót - közölte az Európai Bizottság a honlapján, egy január 3-án végzett felmérés alapján.
A megállapodás szerint feltételekkel van lehetőség a sztrádavilágítási szerződés egyoldalú felmondására, s mivel a törvény szerint helyi önkormányzati feladat a közvilágításról való gondoskodás, meg...
A volt világelső, címvédő Rafael Nadal óriási meglepetésre a nyitókörben kiesett az 1,3 millió dollár (347 millió forint) összdíjazású dohai keménypályás férfi tenisztornán.
Lehet, hogy el kell gondolkozni azon, hogy a kedvelt görög sziget, Kréta, csak nyári üdülőparadicsom. A napokban rengeteg hó hullott. Havazott a tengerparton, a sziget magasabb részén az utakon 20-30 cm hó esett, amelyet a szél gyakran fújt össze félméteres vagy akár méteres torlaszokká.
Habony Árpád lehet az egyik legbefolyásosabb ember a magyar politikában. Mikor valaki kísérletet tesz rá, hogy megtudjon valamit a tevékenységéről, akkor a Miniszterelnökség megsértődik.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) arra hívja fel a Franciaországba utazók figyelmét, hogy a párizsi támadás után az ország a legmagasabb fokozatra emelte a terrorkészültséget a fővárosban és környékén, így fokozott ellenőrzésekre kell számítani az oda utazóknak.
Budapest — Gyereket tervez Kiss Ramóna (30)! A színésznő egyelőre nem a való életben döntött úgy, hogy anya szeretne lenni, hanem a Barátok közt Zsófijaként, aki homoszexuális üzlettársával, Tóbiással kacérkodik a szülővé válás gondolatával.
Az új inflációs adatok arra vallanak, hogy az EKB máris elkésett a defláció kivédését célzó monetáris eszközök alkalmazásával, és most már elhúzódó, súlyos károkat okozó defláció kialakulása fenyeget...
Az egy hét múlva esedékes premier előtt lerántotta a leplet az Infiniti a legújabb kupéjáról. A Q50 sportosabb, kétajtós verziója, vagyis a Q60 új generációja formás külsőt kapott.
A francia szélsőjobb valószínűleg megpróbál politikai tőkét kovácsolni a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilap párizsi székháza elleni szerdai terrortámadásból, bár az ilyen horderejű események általában inkább a hatalmon lévő politikusok támogatottságát erősítik - vélekedtek a terrorcselekmény várható politikai következményeit értékelve londoni stratégiai elemzők.
A német kormány és az Európai Bizottság megállapodásra törekszik a radikális baloldali görög Sziriza párttal, a január végére kiírt görög parlamenti választás első számú esélyesével, amely elutasítja...
A világ karikaturistái úgy döntöttek, hogy nem hallgatnak. Egymás után jelennek meg a közösségi oldalakon a Charlie Hebdo magazin szerkesztőségével szolidáris karikatúrák. A párizsi szatirikus lap ellen január 7-én délelőtt 11 óra körül történt támadás: felfegyverzett, álarcos terroristák rálőttek a szerkesztőség több tagjára, és tűzpárbajba keveredtek a rendőrökkel. A Charlie Hebdo évtizedek óta…
A Belügyminisztérium (BM) szerint Magyarország 2014-ben a korábbi évekhez képest nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb közbiztonsági körülmények között töltötte az év végi ünnepeket.
A német kormány és az Európai Bizottság megállapodásra törekszik a radikális baloldali görög Sziriza párttal, a január végére kiírt görög parlamenti választás első számú esélyesével, amely elutasítja az eddigi válságkezelő politikát - írta szerdán a Die Zeit című német hetilap.
A német kormány és az Európai Bizottság megállapodásra törekszik a radikális baloldali görög Sziriza párttal, a január végére kiírt görög parlamenti választás első számú esélyesével, amely elutasítja az eddigi válságkezelő politikát - írta szerdán a Die Zeit című német hetilap.
Nyolcmillió naptömegű fekete lyukat fedeztek fel a Brigham Young Egyetem (BYU) csillagászai, akik a gigantikus képződményről az Amerikai Asztronómiai Társaság seattle-i közgyűlésén számoltak be.
És az egyiküket Rihannának hívják. A Tel-Aviv-körzet keleti részében lévő Ramat Gan szafariparkjából szöktek meg, mert elaludt az őr. A rendőrök útzárat állítottak fel a vadaspark közelében, majd – miután egy közeli parkolóban megtalálták őket – visszaterelték az állatokat a … Folytatás
Aki kicsit is jártas a Mazda MX-5 világában, bizonyára hallott a brit BBR tuning cégről, amely minden bizonnyal a leghíresebb vállalat, aki az MX-5-ök tudásának fokozására szakosodott – olyan elismert a BBR munkája, hogy némi túlzással akár gyári MX-5 tuningcégnek is lehetne titulálni. A vadonatúj, immár negyedik generációs MX-5-öt pedig nem csak a típus rajongói, hanem a BBR szakemberei is…
Az V. kerületi önkormányzat arra reagál, hogy velük szemben Juhász Péternek adott igazat a kormányhivatal vagyonnyilatkozat-ügyben. A reakciót változtatás nélkül közöljük, tanulságos.
A Sberbank optimalizálja fiókhálózatát, ezzel indokolta a pénzintézet, hogy a közeljövőben fiókösszevonásokat, ezzel együtt fiókbezárásokat hajt végre.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,76 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 16 191,37 ponton zárt szerdán.A részvénypiac forgalma 7,02 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.