Hétfőn újabb lökések érték a forint piacát és így az eurókurzusunk ismét 318 fölé került. Történt mindez annak ellenére, hogy múlt pénteken már alábbhagyott a forintpiaci nyomás és korrigálni kezdett...
Idén kiegyensúlyozott lesz a kapcsolatom a pénzemmel! 2015-ben minden másképp lesz. Nincs több impulzív rongyrázás, idén megfogom a pénzt és félre is teszek belőle, hogy jusson az igazán fontos dolgokra is! Összegyűjtöttem 10 könnyen betartható tippet, amelyek segítségével könnyebb lesz kitartani a nagyszabású elhatározások mellett (remélem): 1. Egymáshoz járunk fel vacsorázni a barátokkal.…
Megrendüléssel értesültünk arról, hogy életének 90. életévében elhunyt Buzánszky Jenő, a Nemzet Sportolója, olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes, 49-szeres válogatott labdarúgó, az Aranycsapat hátvédje
Tavasszal a lakossági földgázszolgáltatással megkezdi működését az állami közműcég, ezt követően pedig a társaság megjelenik az áram-, majd a távhő-szolgáltatói ágazatban is - közölte a Miniszterelnökség hétfőn az MTI-vel.
Miközben 2013-2014 között meredeken nőtt a Szarvason eltöltött vendégéjszakák száma, évről évre több a visszatérő vendég az ország egyik legszebb vízparti régiójában. A Körösök szívébe érkező turisták a nyugalom szigeteként gondolnak Szarvasra és térségére – többek között ezekkel az eredményekkel zárta a régió turizmusának élénkítéséért dolgozó Körös-menti Turisztikai Egyesület a Dél-Alföldi…
Percenként 2 millió új Facebook-poszt, 1,5 millió új YouTube-videó, 100 új linkedIn profil, 83 ezer elköltött dollár az Amazonon. Csak néhány adat arról, milyen elképesztő sebességgel pörög a...
A mielodiszpláziás szindrómák olyan betegségcsoport, melyet fejletlen vérsejtek vagy hibás, rendellenes működésű vérsejtek okoznak. A mielodiszpláziás szindrómák akkor alakulnak ki, mikor a csontvelő nem működik megfelelően - a szivacsos állomány a csont belsejében, felelős a vérsejtek termelésért.
Még egy hét sem telt el azóta, hogy bemutattuk Olvasóinknak az Infiniti vadonatúj kupé koncepcióját, a Q60 Concept modellt, ami a Q50 szedán alapjaira épül és rövidesen szériában is piacra lép. Az autóról a japánok ígéretének megfelelően a mai nap folyamán lehullt a lepel, a Detroiti Autószalon ugyanis megnyitotta kapuit.
Ahogy az Öböl-államok kifogynak a költőpénzből és belső rengéseket élnek át, a pusztító arab hatalom időszaka lassan véget ér. Az izraeli ész és innováció korszaka viszont éppen most kezdődik – írja Guy Bechor, a Lauder School of Government közel-keleti részlegének vezetője a Jediot Ahronot című izraeli lap weboldalának vélemény rovatában. A Hetek cikke.
Hadvezérek, színészek, zenészek, sportolók, akik idegen országból származnak, különböző kulturális háttérrel rendelkeznek, mégis magyar színekben alkottak nagyot.
A lengyel bányászat átszervezését célzó új kormányprogram ellen tiltakozó bányászok hétfőn kiterjesztették sztrájkjukat, ennek keretében Katowicében mintegy 50 bányász délelőtt sínblokádot indított, egy időre megállították a forgalmat a Katowice-Varsó vasútvonalon.
Legkevesebb hatvankilencen haltak meg a hét végén Mozambikban, miután valószínűleg mérgező krokodilepével szennyezett sörből ittak. A kormányzat a halálesetek miatt háromnapos nemzeti gyászt rendelt el vasárnap késő este a dél-afrikai országban.
Úgy látszik, hogy a kínai autógyártók még mindig nem igazán képesek saját kútfőből meríteni, ehelyett jóval egyszerűbb egy-egy jól bevált modellt lemásolni. Eddig szerencsére legalább annyira tisztelték a gyártókat, hogy általában egy-egy jól sikerült modell elődjét másolták le, így nem fenyegette a másolás veszélye annyira az aktuális generációkat, azonban cikkünk jelenlegi alanya esetében más a…
Magyarországon nőtt egy év alatt a legnagyobb mértékben, 14 százalékponttal 80 százalékra, azok aránya, akik szerint fontos a szegények segítése a fejlődő országokban - többek között ez derül ki az...
Életének 79. évében, hosszas betegség után hétfőn elhunyt Oberfrank Géza érdemes és kiváló művész, a Magyar Állami Operaház Liszt Ferenc-díjas karmestere, az intézmény örökös tagja - közölte az intézmény az MTI-vel hétfőn.
Egy szaúd-arábiai bloggert a hét végén a nyilvánosság előtt megkorbácsoltak, amiért blogjában megsértette az Iszlámot – jelentette a BBC tévé az arab országból érkezett hírekre hivatkozva.
Małgorzata Kołton személyében új vezérigazgatót nevezett ki a Tetra Pak a Magyarországot, Csehországot, Szlovákiát és Lengyelországot magában foglaló Poland & Danube vállalatcsoport élére. A világ vezető élelmiszer-feldolgozó rendszer és csomagolóanyag gyártó vállalatának új regionális vezetője 15 éve dolgozik a Tetra Paknál: 6 évig Lengyelországban, 5 évig Svédországban, majd 4 évig Vietnámban…
Soha többé nem lesz 100 dollár felett a kőolaj világpiaci ára Al-Valíd bin Talál bin Abdel-Azíz al-Szaúd szaúd-arábiai herceg, milliárdos üzletember befektető szerint.
A magát amúgy liberálisnak tartó Márfi Gyula szerint a Charlie Hebdo karikaturistái mellett az ultraliberális törvényhozás is felelős, mert a vallásukban megsértetteknek jogi elégtétel híján nem maradt más lehetőségük, mint megölni a vallásukat gyalázókat.
Az amerikai külügyminiszter konvoja az indiai Gandhinagarban járt, amikor a Kerryék és a mögöttük lévő kocsi balesetet szenvedett. Senki sem sérült meg, de ez egy jó lecke volt: legközelebb el kell menni Párizsba menetelni, és akkor nem történik ilyesmi.
A szerkesztőségbe jövet sikerült kifognom egy keresztény többségű négyes-hatost, amin egyetlen muzulmán sem akarta felborítani a kulturált közlekedés belső rendjét.
Bruttó 5-5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Los Angeles - Amíg a hírességek azon gondolkodnak, vajon miben jelenjenek meg a patináns díjkiosztón, addig Kutcherék egy sokkal jobb elfoglaltságot találtak maguknak.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter ma reggel jelentette be, hogy elfogadta Töröcskei István lemondását az ÁKK vezérigazgatói posztjáról. Az új vezetőt nem nevezete meg, de a napi.hu szerint Nátrán Roland lesz az. Az elmúltnyolcévben is benne volt, hiszen 2003-tól a Pénzügyminisztérium … Folytatás
Bruttó 5-5 forinttal csökkenti a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
A Gazdasági Versenyhivatal harmincmillióra büntette a Preventa ivóvíz forgalmazóját, mert deutérimcsökkentő hatással reklámozták a folyadékok. A GVH szerint a törvények szerint amúgy sem ruházható fel élelmiszer gyógyhatással. A forgalmazó természetesen fellebbez. (MTI)