Ahol Orbán Viktor távozását követelték, bár az apropót az adta, hogy Gulyás Gergely fideszes képviselő nemrég a gyülekezési törvény szigorításáról elmélkedett – ettől azóta a miniszterelnökségi államtitkár, L. Simon László elhatárolódott. Az egyik szónok, Szabó Gábor bejelentette, hogy március 15-én … Folytatás
700 ezren vonultak szombaton utcára Franciaország vidéki városaiban az elmúlt három nap terrortámadásai 17 halálos áldozatának emlékére. Jövő szerdára hívja tárgyalásra Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője a parlamenti képviselőcsoportok vezetőit.
Brazília világelső a császármetszéssel történő szülések számát tekintve, a brazil csecsemők több mint fele így jön a világra. "Valóságos járvány" - véli a kormány, amely szeretné visszafogni a folyamatot.
Nem véletlen, hogy a gyógyszerek nagy része csak orvosi vényre adható ki. Nem mindegy ugyanis, hogy egy adott hatóanyag milyen formában jut be a szervezetbe, illetve nagyon fontos az adagolás módjának szakszerű meghatározása is: az orvos által előírt alkalmakkor, a megadott mennyiséget a megadott módon kell bevenni.
A Magyar Liberális Párt (MLP) szerint Magyarországot ma nem a bevándorlóktól, hanem egy rossz politikától kell megvédeni, ilyen például a keleti nyitásé. Erről a párt elnöke beszélt szombati, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az állat és növényfajok ezerszer gyorsabban tűnnek el, mint az ember megjelenése előtt. A jövőkutatók szerint 10-20 százalék az esélye, hogy még ebben a században kihal az emberiség. Ha megússzuk, akkor is baktériumokon fogunk élni.
A lengyelek 2-1-re legyőzték az Egyesült Államok együttesét a 27. Hopman Kupa szombati döntőjében, ezzel először nyerték meg a teniszezők Perth-ben rendezett nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságát.
Legalább tizenkilenc ember meghalt és tizennyolcan megsebesültek, amikor egy tíz év körüli kislány felrobbantotta magát az északkelet-nigériai Maiduguri város egyik zsúfolt piacán szombaton.
Az ügyészség ejtette a vádat egy költségvetési csalással vádolt nő ellen, a Zalaegerszegi Járásbíróságon folyó perben tanúként szereplő ismerőse ellen viszont eljárás indult, miután kiderült, hogy ő értékesített több millió forint értékű árut internetes portálokon a nő adataival.
Eddig hetven, Szíriában harcoló iszlamista szélsőséges tért vissza Ausztriába, de az osztrák hatóságok bizonyíték hiányában egyelőre tehetetlenek velük szemben.
Németországban egyre több politikus szorgalmazza egy új bevándorlási rendszer kidolgozását, január első napjaiban a konzervatívok, a szociáldemokraták és az ellenzéki Zöldek részéről is felvetették, hogy társadalmi vitára és egy új törvény megalkotására van szükség.
A francia lapok üdvözölték szombaton a biztonsági erők professzionalizmusát és hidegvérét, amellyel véget vetettek az elmúlt három nap 17 áldozattal járó terrortámadásainak, ugyanakkor a tragédia okaira keresték a választ.
Elindították szombaton az amerikai Dragon teherűrhajót a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), a már levált gyorsítórakétát azonban nem sikerült épségben egy platformra irányítani az Atlanti-óceánon.
Elindult a magyar cirkuszi lovas akrobatika hungarikummá minősítésének jogi eljárása - jelentette be Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a Fővárosi Nagycirkusz Magyar Cirkuszcsillagok című új műsorának szombati megnyitóján
A dél-afganisztáni Kandahárban, a szélsőséges iszlamista tálib mozgalom fellegvárában több száz felvonuló ünnepelte meg a Charlie Habdo című francia szatirikus lap szerkesztősége elleni merényletet, és hősnek nevezte a két támadót - közölték szombaton hivatalos források.
A terrorizmus elleni védelem erősítése céljából fokozni kell a titkosszolgálatok együttműködését és a biztonsági szempontból lényeges adatok cseréjét - mondta a német kancellár szombaton Hamburgban
Ezrek gyűltek össze szolidaritási tüntetésre - köztük számos muzulmán - az észak-olaszországi Milánóban szombat délután az iszlamista fegyveresek által elkövetett párizsi véres támadás áldozataira emlékezve
A tüntetés több szónoka is kiemelte: legfontosabb céljuk Orbán Viktor és kormánya eltávolítása a hatalomból, de az sem megengedhető, hogy Magyarországot kivezessék az Európai Unióból
A lengyel titkosszolgálat 6 lengyel származású személyt azonosított, akik potenciális terrorista veszélyt jelentenek, mivel nyugati emigrációjuk során áttértek a muzulmán vallásra, és ezt követően radikális csoportokhoz csatlakoztak - adta hírül a TVN24 varsói hírtelevízió szombaton.
Németországban egyre több politikus szorgalmazza egy új bevándorlási rendszer kidolgozását, január első napjaiban a konzervatívok, a szociáldemokraták és az ellenzéki Zöldek részéről is felvetették, hogy társadalmi vitára és egy új törvény megalkotására van szükség.
Öt jelöltet vett nyilvántartásba a Veszprém megyei 1-es választókerületben szombati ülésén a helyi választási bizottság - tájékoztatta a választási iroda vezetője az MTI-t.
Budapest — Soha nem tudja meg, mivel verték halálra a kislányát – napra pontosan egy évvel a tragédia után, a rendőrök csütörtökön közölték Kíra (†2) édesapjával, hogy a nyomozást lezárták.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerint egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy a tavasszal pontosan mikor indulhat meg a villamosforgalom az 1-es villamos új, Rákóczi híd-Fehérvári út szakaszán.
Budapest — Már nem alkot egy párt Maksa Zoltán (51) és barátnője, Tényi Adrien, a páros már a korábban közösen látogatott programokon sem mutatkozik együtt.
Budapest – Klapka György (86) Vámház körúti üzletének a kirakatát szombaton nyitás előtt fél órával törték be. A rendőrség a riasztás után fél órával érkezett ki az üzletember szerint. A kár több mint három és fél millió forint.
Budapest — Bepalizta az édesanyját VV Robin (27), ugyanis az asszony tudta nélkül hagyta ott a főiskolát, miközben a nő úgy tudta, hogy kisfia a munkája mellett szorgalmasan bejár az előadásokra.
Hetvenkettedik alkalommal adják át Los Angelesben az Oscar-díj "előfutárának" is tekintett Golden Globe (Arany Glóbusz) díjakat helyi idő szerint vasárnap este. A győztesek általában jó eséllyel reménykedhetnek Hollywood legrangosabb kitüntetésében, az Oscar-díjban is.