Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,6%-kal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Májusban 0,5%-os bővülést regisztráltak. Az előző hónaphoz képest júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,2%-kal emelkedtek. A szezonálisan kiigazított adatok alapján a maginfláció éves bázison 1,2%-kal, havi összevetésben 0,1%-kal emelkedett.
Július elsején indult a nyári ellenőrzéssorozat az országban, így a fővárosban és Pest megyében is. Számítani lehet arra, hogy az akcióban az adóellenőrök és a pénzügyőrök bármikor vizsgálódhatnak a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, budapesti vendéglátóhelyeken, strandokon, nyári fesztiválokon, szabadtéri rendezvényeken, idegenvezetőknél és taxisoknál.
Egyre csak szaporodnak a furcsaságok a Quaestor-ügy körül. Hétfőn a Quaestor Alap bejelentette: egyelőre csak 20 ezer euróig kártalanít az OTP Bank folyamatban lévő alkotmánybírósági kérelme miatt,...
A Velencei-tó pedig 27,5 fokos, szóval teljesen felesleges belemenni, ha meleged van. Az Alföldön ma 40 fok is lehet, és a meteorológusok továbbra is azt állítják, hogy délután eléri az országot a hidegfront, ami estig végig is söpör rajta. Csütörtökön … Folytatás
Ötből négy ember nem figyel oda teljeskörűen az egészségére, és csak minden harmadik ember jár el rendszeresen az ingyenes szűrővizsgálatokra – derül ki az NN Biztosító és az Index közös felméréséből.
Egy év alatt 7 millió dollárt, azaz kétmilliárd forintot zsebelt be a svéd Felix Kjellberg, ezzel továbbra is megtartva a YouTube legjobban kereső profiltulajdonosa címet – írja a BBC.com.
Az ügyészség most emelt vádat az ellen a 41 éves nagykanizsai férfi ellen, aki még az elmúlt év őszén hihetetlen brutális féltékenységi jelenetet rendezett barátnőjénél.
Az ügyészség most emelt vádat az ellen a 41 éves nagykanizsai férfi ellen, aki még az elmúlt év őszén hihetetlen brutális féltékenységi jelenetet rendezett barátnőjénél.
A gazdasági menekült fogalma alapvetően nem létezik, ezek az emberek azért hagyják el az otthonaikat, mert üldözik őket a hazájukban, olyan borzasztó helyekről jönnek, hogy én szégyellem magam, amikor azt mondják, ezeket az embereket mindenképpen a határ túloldalán kell tartani – ezt Jeney Orsolya mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A brazil labdarúgó-válogatottat akarta irányítani a tavalyi világbajnokságon Josep Guardiola, a Bayern München katalán vezetőedzője - legalábbis Dani Alves, a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona játékosa szerint.
Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 0,6 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, májushoz viszonyítva pedig 0,2 százalékkal emelkedtek - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Orange – Tommie Woodward (†28) kereste a bajt! A texasi Sabine folyó partján rengeteg figyelmeztető tábla jelzi, hogy az aligátorok miatt életveszélyes a vízbe merészkedni, de a függetlenség napi hétvégén minderre fittyet hányt egy vakmerő, helybéli férfi.
A rendőrök 664 határsértőt tartóztattak föl a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén kedden - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
A rendőrök 664 határsértőt tartóztattak föl a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén kedden - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-t.
A Mercedes-Benz a következő E-osztálynál nagy lépést tesz az önvezető autók és a balesetmentes jövő irányába. Hogy ezt elhiggyük, már meg is mutatta a modell álcázott prototípusát, leleplezve szerteágazó biztonsági rendszereit.
Dani Alves szerint a brazil szövetségnél bejelentkezett Pep Guardiola, de a dél-amerikaiak nem kértek a katalán szakember munkájából, végül Dunga lett a befutó.
Új távlatokat a nyit a múlt-jelen-jövő síkok értelmezésében az ókori királynő híres szobrának feldolgozása, de a helyiek nem értették, eltávolíttatták.
A világgazdaság kedvező növekedése egyelőre nem tudja feledtetni a görög helyzet miatti bizonytalanságot, így a piacokon hektikus mozgás jellemző. Amíg a megoldás nem körvonalazódik, addig mindenképpen érdemes óvatosan mozogni a részvénypiacokon. Egy korrekció azonban jó beszállási pontokat hozhat az előttünk álló negyedévben, hiszen a stabil növekedési kilátások hatására a profitvárakozások is…
Egyre csak szaporodnak a furcsaságok a Quaestor-ügy körül. Hétfőn a Quaestor Alap bejelentette: egyelőre csak 20 ezer euróig kártalanít az OTP Bank folyamatban lévő alkotmánybírósági kérelme miatt,...
Ha nem lesz megállapodás vasárnapig, akkor kilökik a görögöket a rendkívüli támogatási programból, ami káoszt jelentene az országnak – mondta Christian Noyer, az Európai Központi Bank francia igazgatótanácsi tagja. Ez azt jelentené, hogy a már most befagyasztott hitelprogramot teljesen felmondanák, … Folytatás
Miközben a magyar bankok már talán túl vannak a nehezén, a lengyel bankokra, úgy tűnik, csak most jönnek a cudar idők. A magyarhoz hasonló nagyságrendű bankadót tervez ugyanis bevezetni a Jog és...
Csütörtöktől lehet benyújtani a feldolgozóipari kapacitásbővítésre a pályázatokat, az európai uniós forrásból finanszírozott lehetőség a kis- és középvállalkozásoknak szól.
Az MNB ma publikált határozatban a törvényi határidők betartására kötelezte és három millió forint fogyasztóvédelmi bírsággal sújtotta az Astra Biztosító Magyarországi Fióktelepét, miután...
Oroszország – Szelfikampányba kezdtek az oroszok, céljukként pedig a veszélyes helyszíneken történő belsőkamerás fotózkodásból származó halálesetek visszaszorítását tűzték ki – írja a Sky News.
Fürdőruhákat vizsgált a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság, főként azt vizsgálták, hogy tartalmaz-e veszélyes anyagot - közölte az InfoRádióval Kiss Anita, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője.
Amellett, hogy Peter O’Toole volt az egyik legfoglalkoztatottabb filmsztár Hollywoodban, az sem volt titok, hogy az ír sztár odavolt a nőkért, pontosabban a szexért.
Magyarország - Ma még úgy tudjuk, hogy a magyar családok 40 százaléka a létminimum alatt él, de egy új számítási módszerrel máris 14,6 százalékra csökkenne a számuk. A KSH ugyanis átdolgozza létminimum számítás módját és ha az európai képletet vezetik be, ennyire mérséklődnének a hivatalos adatok - írja az Origo.
Kedden keményen beleadtak a befektetők a magyar piacba, az összes hazai blue chip árfolyama esett. Ebben a helyzetben érdemes olyan szintek után kutatni, ahol jó beszállási lehetőség adódhatnak. ...
Athén – Forró lesz a nyár Görögországban, nem csak a leégéstől kell tartaniuk a turistáknak. Összefoglaljuk, hogy mire kell figyelniük a csődbe ment országban, ha ott akarunk nyaralni.
Az emberi jogi egyezménybe ütközik a magyar egyházakra vonatkozó törvény és kormányrendelet néhány rendelkezése - mondta ki az Alkotmánybírság (Ab), mely a szükséges összhang létrehozására három hónapot adott a jogalkotóknak.