A külföldi befektetők állampapír-állománya április óta mintegy 600-660 milliárd forinttal esett, miközben a hosszabb futamidejű hozamok is növekedtek. Volt ilyen régebben is, sőt lehet, hogy pont ez az MNB célja.
Los Angeles - Hiába a korszellem diktálta szépség ideál, mely elsősorban a cérnavékony hölgyeket részesíti előnyben, azért a hírességek között is akad szép számmal, akik a „ducin is lehet dögös és szexi az ember lánya" életfilozófiát hirdetik.
Optimális esetben vakon is megérti egymást szeretkezéskor a nő és a férfi – ám közben sok mindenről nem beszélnek, inkább hallgatnak. Így például arról is, hogy milyen dolgok zavarják a teremtés koronáit?!
Váratlanul menesztették a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltató csoportja, a Barclays vezérigazgatóját, mivel az igazgatótanács elégedetlen volt a cég átalakításának ütemével.
Oroszország megvétózta szerdán az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) azt a brit határozati javaslatot, amely népirtásként ítélte volna el a srebrenicai tömegmészárlást annak 20. évfordulója alkalmából.
Jobb félni, mint megijedni: ezért nem nevezhető túlzott óvatosságnak, ha az ember, mielőtt megragad egy bevásárlókocsit, fertőtleníti annak fogantyúját!
Két Csád-tó környéki falura támadt a nigériai Boko Haram szélsőséges iszlamista szervezet, a vérontásban huszonhatan meghaltak - közölték szerdán a csádi hatóságok.
A kedd esti eurózóna-csúcs után nyilvánvalóvá tették, hogy vasárnapig kap haladékot Görögország, akkor teljes EU-csúcsot tartanak. Az athéni kormánynak azonban már szerdán el kell küldenie...
Hollywood — Foszforeszkáló kontaktlencsével és flitteres ruhában partizott tucatnyi férfival az egyik legmenőbb hollywoodi éjszakai bárban, a Sound Nightclubban Miley Cyrus (22).
New York — Hamis képet adhat valóságos állapotunkról az úgynevezett BMI, vagyis testtömegindex, amelyet az orvostudományban évtizedek óta az elhízás mértékének megállapítására használnak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat heves zivatar miatt a legmagasabb szintű, piros riasztást adta ki Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye területére.
Kiegyensúlyozottnak és pozitívnak értékelte Manuel Valls francia miniszterelnök a Görögország finanszírozásának folytatása érdekében Athén által szerdán megfogalmazott javaslatot.
A tikkasztó melegben csak a strandok hűsítő habjaitól remélhetünk némi enyhülést és felfrissülést. Összeállításunkból kiderül, hogyan tölthetünk el egy stressz- és balesetmentes napot a strandon
Szinte valamennyi vonalon, jelentős 30-140 perc között késnek a vonatok az ország közepén végigvonuló vihar miatt. Fák dőltek, felsővezetékek szakadtak, közüzemi áramellátási problémák miatt sok helyen állnak a vonatok.
Oswestry — A The New Saints lesz a Videoton ellenfele a labdarúgó-Bajnokok Ligája második selejtezőkörében, miután a walesi klub kettős győzelemmel kiütötte a feröeri B36 Tórshavnt az első fordulóban.
Alig két hónappal ezelőtt kapta meg első aranylemezét a ByTheWay zenekar, Patocska Olivér (23) mégsem bánja, hogy tavaly nyáron úgy döntött, kiszáll a fiúcsapatból.
Korábban úgy volt, hogy már idén sem kell felárat fizetni a külföldi mobilhasználatért, netezésért, ahogyan azonban most állnak a dolgok, még a következő évi nyaralás költségeit is növelik majd a roamingdíjak.
Velence — Kerek szülinapot ünnepel a nagy múltra visszatekintő Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, vagy ahogy mindenki ismeri, az EFOTT: a rendezvény idén a 40. születésnapját ünnepli.
A Portóhoz igazol a Real Madrid csapatkapitánya, a 34 éves, világ- és Európa-bajnok, BL-győztes kapus, Iker Casillas - írja a Marca szerda délutáni vezető cikkében. Abszurdnak hangzik, de a Realnak 15 millió eurójába kerülhet az üzlet (részben a madridiak állhatják ugyanis Casillas portói fizetését).
Oslo — Ez egészen elképesztő: a tömeggyilkos Anders Breivik (36) beperelte a norvég államot, amiért továbbra is magánzárkában tartják, és állítása szerint annyira szenved az egyedülléttől, hogy majd beleőrül.
Csehországnak fenntartásai vannak a schengeni övezet déli határának görögországi és olaszországi biztosításával kapcsolatban, ezért követelni fogja az Európai Uniótól, hogy kezdjen el működni az a mechanizmus, miszerint a menedékkérőket visszaküldik abba az uniós államba, ahol beléptek az EU területére - jelentette ki szerdán Bohuslav Sobotka miniszterelnök.
A Mol Románia elérte a kitűzött 15 százalékos piaci részesedést a romániai üzemanyagpiacon, és a cégnél abban bíznak, hogy a pénzügyi eredmény az idén is legalább a tavalyihoz hasonló lesz - mondta Daradics Kinga, a Mol romániai leányvállalatának ügyvezető igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Bukarestben.