2015. július 6. hétfő

júl. 6
12:51
NATO-parancsnok: Magyarország egy erős szövetséges (Infostart)
Magyarország egy erős szövetséges, amely emelte védelmi költségvetését, fejlesztette képességeit, és készen áll arra, hogy részt vegyen a térség biztonsági megerősítő intézkedéseiben - hangsúlyozta a NATO Szövetséges Erők Egyesített Parancsnokságának parancsnoka hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.
júl. 6
12:51
"A nem, amely megrázza Európát" (Infostart)
"A nem, amely megrázza Európát" - ezzel a címmel kommentálta a vezető francia gazdasági lap, a Les Échos hétfőn az előző napi görögországi népszavazás kimenetelét.
júl. 6
12:51
Universiade - Evezősöké az első magyar aranyérem (Infostart)
Az evezős Simon Béla, Juhász Adrián duó megnyerte a magyar küldöttség első aranyérmét a dél-koreai Kvangdzsuban zajló Universiadén, melyen a normál súlyú kormányos nélküli kettesek mezőnyében győzött.
júl. 6
12:51
NATO-parancsnok: Magyarország egy erős szövetséges (Gondola)
Magyarország egy erős szövetséges, amely emelte védelmi költségvetését, fejlesztette képességeit, és készen áll arra, hogy részt vegyen a térség biztonsági megerősítő intézkedéseiben - hangsúlyozta a NATO Szövetséges Erők Egyesített Parancsnokságának parancsnoka hétfőn, sajtótájékoztatón, Budapesten
júl. 6
12:53
Tévedésből Bagdadra dobott le egy bombát egy iraki repülőgép, halottak (Infostart)
Tévedésből egy bagdadi lakónegyedre dobott le egy bombát hétfőn az iraki hadsereg egyik repülőgépe, és legalább hét ember halálát okozta - közölték biztonsági és egészségügyi források az iraki fővárosban.
júl. 6
12:53
A német kormány szerint nincsenek meg a feltételek a tárgyalásokhoz (Infostart)
A német kormány álláspontja szerint a reformjavaslatok és takarékossági csomag elutasítása után nincsenek meg az alapok ahhoz, hogy új mentőprogramról tárgyaljanak Görögországgal.
júl. 6
12:54
Összeverte élettársát és a rendőrökre is rátámadt, felfüggesztetett kapott (Blikk)
júl. 6
12:54
NATO-parancsnok: Magyarország erős szövetséges (Alternatív Energia)
A székesfehérvári NATO-bázis akár jövőre megkezdheti működését.
júl. 6
12:54
Egy iraki vadászgép véletlenül szétbombázta Bagdadot (444.hu)
Valami technikai probléma miatt véletlenül kiesett pár bomba az oroszoktól kapott Szuhojból.
júl. 6
12:56
Brüsszel nem tárgyal a görög kormánnyal (444.hu)
Az euróügyi biztos emlékeztetett, hogy az európai adófizetők nagyon sok pénzzel segítették eddig Görögországot, és azt is mondta, hogy nemek győzelmével sokkal nehezebb lett a helyzet.
júl. 6
12:57
Görög adósság - az igazi döntés az IMF, az EKB, és az Európai Bizottság kezében van (ProfitLine)
Az igazi döntés az IMF, az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Bizottság kezében van, a politika fog dönteni a görög népszavazás utáni kérdésben - mondta Magas István, a Budapesti Corvinus Egyetem közgazdász professzora az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
júl. 6
12:57
Erről lecsúsztunk: nem jön Magyarországra a Jaguar Land Rover (Auto Pult)
Épp a múlt héten számoltunk be az Autó Pult hasábjain arról, hogy a Jaguar Land Rover – miután hivatalosan bejelentette az ausztriai Magna Steyr gyárral aláírt, gyártásról szóló szerződést – akár hazánkban is felütheti a fejét, ugyanis az indiai kezekben lévő brit cégcsoport újabb közép-európai gyárközpontot tervez egy jelentős beruházás keretében, s a potenciális helyek között Magyarország is…
júl. 6
12:59
Új közösségi oldalt indít a Profession.hu (ProfitLine)
Munkatársaim.hu néven új közösségi oldalt indított a Profession.hu. A kezdeményezés célja, hogy az álláskeresők már azelőtt a lehető legjobban megismerhessék egy adott munkakörnyezetet, mielőtt elfogadnának egy konkrét pozíciót; illetve a kapcsolati hálójukat is hatékonyabban használhassák a keresés és kiválasztás ideje alatt.
júl. 6
13:06
Miért jelölt be, ha nem is ismerem? 7+1 tipp az online bizalomért (Privátbankár)
Az online közegben alapvetően hátrányból indulnak a kapcsolatépítések - hiszen nincs meg a személyes interakció, nem halljuk a másik fél hangját, nem látjuk reakcióit, testbeszédét. Ismerős az a szituáció, amikor egy vadidegen ember bejelöl egy közösségi oldalon, és ódzkodunk visszaigazolni, mert nem tudunk róla semmilyen információt? Vagy az a helyzet, amikor jó áron találunk egy autót az…
júl. 6
13:09
Szexbuli kéjes zaja verte ki az álmot a falu lakóinak szeméből - Fotó! (Blikk)
Az angliai Flaxley falucska lakói nem kis felháborodásuknak adtak hangot azt követően, miután a település határában egy hatalmas szvinger fesztivált rendeztek.
júl. 6
13:09
A Saul fiát is jelölték a Lux-díjra (Gondola)
Két magyar vonatkozású filmet, Nemes Jeles László Saul fia című alkotását és Alexander Nanau román-magyar-német koprodukcióban készült Totó és nővérei című filmjét is jelölték a 2015-ös Lux-díj tíz elődöntős filmje közé - olvasható az Európai Parlament vasárnapi közleményében
júl. 6
13:11
Színésznővel csalta nejét Affleck? (Blikk)
Los Angeles – Szexi, nejénél fele annyi idős sztárral kavar állítólag Ben Affleck (42) - írja a Daily Mail.
júl. 6
13:11
Donyeck: Felfüggesztették az összes közlekedési rendőrt (Gondola)
A lépésre az ukrán belügyi szervek reformjának keretében került sor. Az ukrán belügyminiszter kijelentette, hogy folytatódik a rendőrség "megtisztításának folyamata az emberek nyakán élősködő, korrupt egyenruhásoktól"
júl. 6
13:12
Kamion alvázáról zuhant a sztrádára egy szír menekült (Blikk)
júl. 6
13:12
Tour de France - Hansen fájdalomcsillapítót reggelizett (Alternatív Energia)
A verseny vasárnapi, második szakaszán hatalmasat bukott.
júl. 6
13:12
Rágyújtotta a házat a saját családjára egy mátraverebélyi férfi (ATV)
Vádat emelt a Nógrád Megyei Főügyészség egy 37 éves férfi ellen, aki édesanyjára és testvéreire gyújtotta a házukat tavaly novemberben Mátraverebélyen. Az ideiglenes kényszergyógykezelés alatt álló férfit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolják.
júl. 6
13:13
Szívbemarkoló! Jövője miatt sír a meleg kisfiú (Blikk)
New York – A Humans of New York blogon megjelenő kép, melyen egy síró, kétségbeesett tinédzser fiú látható, hihetetlen gyorsasággal terjed a közösségi médián. Az, hogy miért sír a kisfiú nem titok: homoszexuális, és az emberek reakciójától tart.
júl. 6
13:13
Összeomlana a drachma, ha visszahoznák (Gondola)
A drachma visszahozatala szakértők szerint eleve kudarcra utalt vállalkozás
júl. 6
13:14
Vádat emeltek egy férfi ellen, aki a családjára gyújtotta a házat Nógrádban (Blikk)
júl. 6
13:15
Intenzíven ápolják a magyar edzőt! (Blikk)
Kvangdzsu — Életéért küzd az universiadén szereplő magyar küldöttség egyik edzője. Kiss Lászlót (64) több mint egy hete a szöuli egyetemi klinikán ápolják.
júl. 6
13:21
Itt a hétvégi kánikula mérlege: 20 százalékkal több beteg (Pénzcentrum)
A fővárosban naponta több mint 800, országosan pedig mintegy 3000 esetben nyújtottak segítséget....
júl. 6
13:21
Sorra éri a meglepetés a volt devizahiteleseket - Meglesz még a böjtje? (Portfolio)
Tovább csökken a forintosított devizahitellel rendelkezők törlesztőrészlete, ráadásul ezt már egyre többen észre is veszik. A forintosított hitelek kamata ugyanis a 3 havi Bubort követi, ami a...
júl. 6
13:24
Itt a németek válasza: innentől nincs miről tárgyalni (Privátbankár)
A német kormány szerint a reformjavaslatok és takarékossági csomag elutasítása után nincsenek meg az alapok ahhoz, hogy új mentőprogramról tárgyaljanak Görögországgal.
júl. 6
13:24
Oroszországban köthet ki Rudolf (Sport365)
Orosz lapértesülések szerint a másodosztályú Tom Tomszk csapatával áll tárgyalásban Rudolf Gergely, aki az elmúlt napokban csatlakozott a Nyíregyházához, de csak azért, hogy elkezdhesse az edzéseket.
júl. 6
13:27
György herceg ellopta a show-t Sarolta elől - Fotó! (Blikk)
Sandringham – Ismét kiderült, mennyire pajkos gyerek Vilmos herceg (33) és Katalin hercegné (33) kisfia, György (2); a húga, Sarolta keresztelőjén mindenki rajta mulatott vagy őt akarta lefotózni.
júl. 6
13:27
A hőségben az élelmiszerek megfelelő tárolására is figyelni kell (Infostart)
Az élelmiszerek megfelelő tárolására is figyelni kell a nagy melegben, hiszen vannak baktériumok, amelyek kifejezetten a meleget "szeretik" - figyelmeztetett Páldy Anna, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet (OKI) főigazgató-helyettese hétfőn az M1 aktuális csatornán.
júl. 6
13:27
Magyar-francia filmkoprodukciós megállapodást írtak alá (Infostart)
Magyar-francia kormányközi filmkoprodukciós megállapodást írt alá Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Roland Galharague budapesti francia nagykövet hétfőn a magyar fővárosban.
júl. 6
13:27
Feltörték az olasz céget, ami a lehallgató szoftvereket szállítja, például a magyar hírszerzésnek is (444.hu)
És ki is rakták 400 gigányi levelezésüket, rootszervereik adminjelszavait, stb, a torrentre. A számlák között a magyar hírszerzésnek kiállítottak is vannak.
júl. 6
13:29
Nagy fogás! Hatalmas "szörny" akadt a kisfiú horgára – videó! (Blikk)
Kanada – Kegan Rothman édesapjával indult horgászni, ekkor vette kezdetét a több mint 1,5 órás küzdelem, a 9 éves kisfiú és a hatalmas, 270 kilós vízi monstrum között – írja a mirror.co.uk.
júl. 6
13:29
Egy új-zélandi férfi éhségsztrájkba kezdett, mert az állam nem fizeti a lefogyását (444.hu)
Nem lennék most az új-zélendi kormány helyében.
júl. 6
13:30
Leonard Nimoy fia dokumentumfilmet készít néhai édesapjáról (Blikk)
júl. 6
13:30
Családjára gyújtotta a házat (Alternatív Energia)
júl. 6
13:30
Szabad a CSOK: mutatjuk az új "szocpol" részleteit, táblázattal! (Adózóna)
A hírek szerint óriási érdeklődés övezi a július 1-jétől startolt „családok otthonteremtési kedvezménye” (CSOK) címén igényelhető állami támogatás új rendjét, amely jelentős fellendülést hozhat az évek óta vergődő lakáspiacon, lakásépítési ágazatban.
júl. 6
13:30
Az alapoktól kell új rendszert építeni a közszolgálati dolgozók bérezésében (ProfitLine)
Az alapoktól kell új rendszert építeni a közszolgálati dolgozók bérezésében, mert a rendszer "torzult" - mondta Kovács Zoltán, területi közigazgatásért felelős államtitkár hétfőn az M1 aktuális csatornán.
júl. 6
13:30
Rövidülnek a menekültügyi eljárások (ATV)
A menekültügyi eljárások rövidítéséről döntött hétfőn a parlament. A képviselők az államhatárról szóló törvényt is módosították a tervezett határzárral kapcsolatban, közérdekű használati jogot adva a magyar államnak a schengeni külső határokon a határvonaltól számított tízméteres sávon belül.
júl. 6
13:30
Karrier: Újjászületik-e Falcao Londonban? (Agroinform)
9.5 gólnál húzták meg a bukik Radamel Falcao Chelsea-ben lőtt góljainak határát.
júl. 6
13:31
Két kamasz akart megerőszakolni egy békési nőt (Blikk)
Békés – Két kamasz próbált megerőszakolni egy 23 éves nőt.
júl. 6
13:32
Nehezen viseljük a kánikulát (Alternatív Energia)
Húsz százalékkal több beteget láttak el a mentők a hétvégén.
júl. 6
13:32
Kína próbálja megtámasztani a piacot, felfüggesztették az IPO-kat (ProfitLine)
Vélhetően állami nyomásra Kínában a brókercégek létrehoztak egy 19 milliárd dolláros alapot, ezzel próbálják a piaci esést megtartani, az IPO-kat ideiglenesen felfüggesztették, a jó nyitás ellenére beleadtak a kínai piacba a befektetők
júl. 6
13:33
Ő pótolta Blattert - videó! (Blikk)
Vancouver - Alaposan kifütyülték a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség vezetőit a női világbajnokság döntője után.
júl. 6
13:33
Megkérdeztem a nagymamámat, hogy létezik-e még számára szex (Éva Magazin)
Mit gondolnak a nagyszüleim a szexről? Élnek-e még szexuális életet, vannak-e még vágyaik? Megkérdeztem őket. Három nagyszerű nagyszülőpárost tudhatok magaménak az életemben. Még így is jelen időben kell fogalmazzak, hogy néhányan már csak az emlékeimben élnek; mert a jelenlétük, a törődésük visszafordíthatatlanul meghatározta a világról alkotott képemet. Ez a világ pedig, amire ők neveltek, ma…
júl. 6
13:35
Mutasd a férjezett neved... megmondom, ki vagy? (Éva Magazin)
Egy nemzetközi kutatás azt vizsgálja, hogy van-e összefüggés a magyar nők asszonynév-választása és a házasságon belüli munkamegosztás között. (Tudtad, hogy Magyarországon egyedülállóan sokféle választási lehetőség van?) Töltsd ki a kérdőívet! „Vajon Kovács Lajosné több házimunkát végez és máshogy osztja meg az otthoni feladatokat, mint Kovács-Szabó Anna?” – teszi fel a kérdést egy nemzetközi…
júl. 6
13:39
Bedőlt hitelek megvásárlása: itt a MARK véleménye (Portfolio)
Komolyan készül a hazai bankszektor arra, hogy megszabaduljon a problémás ingatlanfinanszírozási hitelállományoktól. Az MNB által alapított MARK Zrt. feladata, hogy a folyamat katalizátora legyen,...
júl. 6
13:42
Mit csinálj és mit ne csinálj: így éld túl a kánikulát (Privátbankár)
Figyelj magadra, a kutyádra és az élelmiszerek tárolására!
júl. 6
13:44
Mekkora veszély fenyegeti Európát? Mi jöhet az euró után? (Privátbankár)
A vasárnapi görög népszavazás súlyos veszélybe sodorta az eurózónát. A görög kilépés még a kisebb veszély lenne - mi lenne a görög néppel, ha elbuknák az eurót? Elég ijesztő lenne a példa a spanyoloknak, olaszoknak, portugáloknak? Ha bomlik az eurózóna, azért megmarad egy kemény mag?

Keresés