Kiváló a visegrádi országok együttműködése, ugyanakkor ilyen együttműködésben természetesen vannak olyan kérdések, amelyeket részleteiben másként látnak az országok - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a harmadik Antall József Nyári Egyetem megnyitóján, hétfőn Budapesten.
Bruttó 4 forinttal emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Hiába gondolhatták a görög szavazók, nem lesz azonnal vége a megszorításoknak. Ez ugyanis soha nem volt a lehetséges választások között. A referendum látszólag nehéz kérdései után jönnek majd sokkal...
Igen rosszul indult a hét az olaj piacán, miután részben a görög hírek miatt a nyersolaj is eladói nyomás alá került. De nemcsak a görög fejlemények nyomasztják a nyersolajat, többek között az iráni...
A görög kormány úgy döntött, hogy két nappal meghosszabbítja a bankok zárva tartását - jelentette be Luka Kaceli, a görög bankszövetség elnöke hétfőn, miután a pénzügyminisztérium és a pénzintézetek képviselői megbeszélést tartottak.
A hivatalos hitelezők megállapodási javaslatait elvető görögországi népszavazás után drámai mértékben megnőtt egy olyan eseményláncolat kockázata, amelynek végén Görögország zűrzavaros körülmények közepette távozni kényszerülhet az euróövezetből - áll a Fitch Ratings hétfőn Londonban ismertetett elemzésében.
Megkezdődik a Quaestor-kötvényesek kárrendezése július 13-án, amikor a 20 ezer euróig (mintegy hatmillió forintig) terjedő kárigényeket fizeti ki a Befektető-védelmi Alap (Beva) a Quaestor Károsultak Kárrendezési Alapján (QA) keresztül - közölte a QA hétfőn az MTI-vel
A vasárnapi görög népszavazás éjjel megjelent hivatalos eredményei szerint a résztvevők 61 százaléka szavazott nemmel a hitelezők által korábban javasolt intézkedéscsomagra, ami egyébként a múlt...
Homokból épült sáncok, több ezer volttal fűszerezett kerítés, aknazár – van minden a Földgolyón. A gazdagabb vagy szabadabb népeknek nagyon sok helyen kell ehhez a módszerhez folyamodniuk, hogy megakadályozzák országuk elözönlését. Cikkünkből megtudhatja, hol halnak meg sokkal többen, mint a Berlini Falnál.
Tiszaújváros—Szeged — Végzetes tévedés áldozata lett Esztergályos Cecília (71), egy rosszul beprogramozott cím miatt hiába várták őt a hét végén a tiszaújvárosi Tisza szigeten rendezett halászléfőző-versenyen.
Éles vita robbant ki Romániában hétfőn a Bukarestbe tervezett óriásmecsetről, miután Traian Basescu volt államfő egy vidéki pártrendezvényen biztonsági kockázatnak nevezte Európa egyik legnagyobb muzulmán központja felépítésének tervét
Erősödött a feldolgozóiparon kívüli - főleg a szolgáltatásokat és az építőipart tömörítő - szektor teljesítménye júniusban az Egyesült Államokban, de az elemzői várakozásoktól kissé elmaradt a növekedés mértéke.
Ben Affleck (42) milliárdokon lesz kénytelen osztozkodni Jennifer Garnerrel (43) a válása során, Mel Gibson rekordját viszont aligha dönti meg. Összeállításunkban annak jártunk utána, hogy az elmúlt egy évtizedben kik voltak azok a sztárpasik, akik mellől mesés vagyonnal távozott az asszony.
Budapest – Az Országgyűlés 123 igen és 66 nem szavazattal fogadta el az igazságügyi miniszter által benyújtott előterjesztést: előzetes költségtérítést állapíthat meg a közfeladatot ellátó szerv a közérdekűadat-igénylés teljesítéséért az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény, továbbá egyes más törvények módosítása alapján.
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) is értékeli a magyar kormány teljesítményről készült innovatív jellegű, Jó állam című jelentést - mondta hétfőn az MTI-nek Kis Norbert, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese Párizsban.
A Sapientia Egyetem fiatal kutatói olyan baktériumokat fejlesztettek ki, amelyek képesek lebontani a térségben növő füvek cukortartalmát – hangzott el Csíkszeredában a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen tartott szakmai beszélgetésen
A kánikulában gyorsan romlanak az élelmiszerek, ezért nem árt körültekintőnek lenni a bevásárláskor és tároláskor. Ügyelni kell a gyógyszerek tárolására is. Az InfoRádió által megkérdezett orvos elsősorban az inzulin-készítmények és más injekciók sérülékenységére hívta fel a figyelmet.
Október 25-től megszünteti az Air Serbia a Budapest és Belgrád közötti járatát, ezzel megszűnik a közvetlen összeköttetés a két főváros között - írta hétfőn az Airportal.hu légügyi szaklap a légitársaság tájékoztatására hivatkozva.