Várhatóan az idei nyár még tartogat meleg napokat, amikor sokan a vízbe menekülnek a hőség elől. Az egész napos kellemes időtöltés ugyanakkor nem kis költséggel is jár.
Egy jövőre kezdődő uniós program keretében mintegy 3600 fogyatékossággal élő ember hagyhatja el a nagy szociális gondozó intézményeket; ellátásukat kisebb otthonokban szervezik meg, egyénre szabott szolgáltatásokat kapnak, és az arra alkalmas emberek önállóbban élhetnek majd – erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára beszélt…
Lena Dunhammel, az HBO Csajok című sikersorozatának készítőjével dolgozik együtt a nyári szünetben gyakornokként Barack Obama amerikai elnök idősebbik lánya.
A címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíjat vasárnap, ezzel 17 pontra növelte előnyét összetettben a mögötte második helyen végző német csapattársával, Nico Rosberggel szemben.
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Lawrence R. Herkimer, a modern csapatbuzdítás atyja, akit gyakran Mr. Cheerleadernek neveztek az Egyesült Államokban.
Összesen 123 ezren mentek ki a soproni fesztiválra. A legnépszerűbb a nap a péntek volt, akkor 35 ezren voltak. Aznap lépett fel Gettó Dávid meg a Parov Stelar Band is.
Ötszáz határsértőt, köztük 112 gyermeket tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén szombaton – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.
Nem csak az egyik üzemanyagfajta ára emelkedett nagyot a nemzetközi piacokon, még a forint is az autósok ellen dolgozott az elmúlt héten. Újra egyre közelebb járunk a 400 forintos átlagárhoz, ami azt jelenti, hogy a drágább kutakon már bőven 4-essel kezdődik majd a benzin ára. Egy nagyon halvány reménysugár azért van az autósoknak.
Légicsapások sorozatát mérte vasárnap az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció az észak-szíriai Rakkára, az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet fellegvárára. A támadásokban legkevesebb tíz dzsihadista meghalt és sokan megsebesültek.
Nem ajándékba kapta a vasárnapi Brit Nagydíjon elért harmadik helyet, Sebastian Vettel úgy érzi, igenis keményen megküzdött azért, hogy dobogóra álljon Silverstone-ban. Tovább »
Kora reggel óta szavaznak a görögök arról, hogy elfogadják-e hitelezőiktől a megmentésükért cserébe támasztott feltételeket. A saját sorsukon kívül most az eurózóna tágabb értelemben vett jövőjéről,...
Kisebb vita alakult ki a Williams csapatán belül, miután az istálló a Brit Nagydíj versenyének első felében arra kérte a pilótákat, ne csatázzanak egymással. Tovább »
Valtteri Bottas, a Williams versenyzője szerint a futamot követően szükség lesz arra, hogy átbeszéljék a mai napot, miután a csapat arra utasította őt, hogy ne csatázzon Felipe Massával. Tovább »
Athén — Meghaladta a 40 százalékos részvételi arányt a Görögország és az unió számára sorsdöntő népszavazáson, így a voksolás érvényes, ám lapzártánkkor sem lehetett tudni, hogy az igenek vagy a nemek kerültek többségbe.
A hőség ellenére mintegy 40-50 ember, zömében időskorú jelent meg vasárnap a volt MSZMP-főtitkár, Kádár János halálának 26. évfordulójára szervezett megemlékezésen.
A hatvanöt éves férfi péntek reggel indult el otthonából, járt a piacon, a lottózóban, azóta nem tudni merre van. Polgárőrök, rendőrök és kutyás keresők is a férfit kutatják Várpalota környékén. (Veol.hu)
Az Erzsébet-program indulása óta már 600 ezer ember - több mint fele gyermek - tudott kedvezményesen nyaralni, táborozni, az idén pedig százezer gyermek üdülhet az Erzsébet-táborokban a programnak köszönhetően.