Három szakszervezettel kötött megállapodást a MÁV-Start Vasúti Személyszállítási Zrt., amelynek értelmében egyes stratégiai munkakörökben foglalkoztatottak külön díjazásra lesznek jogosultak - közölte a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSzSz) Szolidaritás pénteken az MTI-vel.
A Premier League-ben szereplő West Bromwich Albion hivatalos honlapján jelentette be, hogy kétéves szerződést kötött a Liverpool játékosával, a 11-szeres angol válogatott Rickie Lamberttel.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ügyvezető igazgatósága lezárta pénteken az Ukrajnával kötött kibővített megállapodás első felülvizsgálatát és ezzel engedélyezte újabb 1,7 milliárd dollár átutalását - közölte a washingtoni székhelyű nemzetközi pénzintézet sajtószolgálata.
Bezáratta az összes Velencei-tavi szabadstrandot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - hangzott el az M1 péntek esti Híradójában.
Több hidat is lerombolt az Egyesült Államok vezette koalíció légiereje Szíriában, az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet uralma alatt lévő területen - közölték szemtanúk és katonai források pénteken.
Számos, Törökországból tengeren Görögországba igyekvő bevándorló számolt be arról, hogy fegyveresek támadtak rájuk, megpróbálták megakadályozni őket, hogy Európába jussanak, és többször ki is fosztották őket.
Reunion – Órákig repültek, miután a radarról eltüntek. Ez most már bizonyos, hiszen cáfolhatatlannak tűnik, hogy a Madagaszkártól 700 kilométerre keletre fekvő Reunion szigetén megtalált szárnydarab arról a Boeing 777-es repülőgépről származik, amely a Malaysia Airlines légitársaság MH-370-es járataként Kuala Lumpurból indult Pekingbe 239 utassal a fedélzetén 2014 március 8-án, majd nyoma…
Tovább dagad a botrány Walter Palmer körül. Az amerikai fogorvos azután lett közellenség, hogy megölte Cecilt, a zimbabwei Hwangei Nemzeti Park kedvenc, 13 éves hímoroszlánját.
Csaknem kétmillió magyar energiafogyasztónak volt kifizetetlen hátraléka, 92,997 milliárd forint értékben május elsejei adatok szerint - közölte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter pénteken, megjegyezve azonban, hogy a nyilvántartások bizonytalansága miatt ez az adat csak tájékoztató jellegű.
A felsőoktatásért felelős államtitkár szerint fontos, hogy a magyar diákok nemzetközi szinten is értékelhető tudást, értékes diplomát kapjanak, amellyel később jól tudnak érvényesülni.
Budapest - Bezáratta az összes Velencei-tavi szabadstrandot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - hangzott el az M1 péntek esti Híradójában.
Minden korábbinál több, 79 ezer menedékkérő érkezett Németországba júliusban a szövetségi a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) előzetes adatai szerint.
Az argentin válogatott középpályás szabadságot kapott a Copa América után, de azóta sem jelentkezett Manchester United stábjánál. A Vörös Ördögök szurkolói most elkezdték kerestetni.
Felminősítette Szlovákia eddig is elsőrendű befektetői államadós-besorolását pénteken a Standard & Poor's, mindenekelőtt a szlovák gazdaság javuló növekedési kilátásaival indokolva a lépést.
A nemzetpolitikáért felelős államtitkár a háromnapos rendezvény megnyitóján hangsúlyozta: az esemény amellett, hogy összehozza az egykor Bukovinában élő népek képviselőit, lehetőséget ad a Magyarországon élő székelyeknek kultúrájuk ápolására.
Kikapcsolták a gázt több somogyi iskolában. A fenntartó KLIK ugyanis - országosan - másfél milliárd forinttal tartozik csak az E.on-nak. Mernyén pénteken egy másik konyhában, villanytűzhelyen főzték meg az ebédet több száz embernek. Somogyjádon pedig délelőttre várták a gázszolgáltató szakembereit, de a Klebelsberg Intézmény-fenntartó Központ, és a gázszolgáltató - közben - megegyezett a tartozás…
Több mint 19 ezer érdemi megkeresés érkezett Magyarországra július közepéig az úgynevezett dublini eljárásban átadni tervezett bevándorlók ügyében. Újabb három évre Dávid Ilona marad a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. Intézkedési tervet készít a következő hetekben a főváros az illegális bevándorlók miatt
Indul a fizetős parkolás III. kerületben, az augusztusi tesztidőszakban azonban még nem büntetik meg azokat, akik nem fizetnek. A közeljövőben több más kerületben is fizetni kell majd a várakozásért.
Jeruzsálem — Késsel támadt a jeruzsálemi belvárosban zajló melegfelvonulás résztvevőire, és legkevesebb hat embert megsebesített egy ultraortodox, vallásos öltözéket viselő izraeli férfi.
Fontos és sikeres programnak nevezte a Campus Hungary ösztöndíjprogramot a kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár pénteken Budapesten, a program záró rendezvényén.
Barcson, Drávaszentesen és Somogytarnócán szerda óta lajtos kocsikkal szállítják a vizet, miután egy hétfői ellenőrzés során baktériumos szennyezettséget találtak a hálózatban.
A Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson épülnek új ideiglenes befogadó állomások. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.
Az LMP pénteken mutatta be az áfacsalásokról szóló jelentését. Vágó Gábor szerint a NAV ellenőrzési technikája túl bonyolult, és szétaprózott, sokkal egyszerűbb volna egy központból irányítani az áfacsalás-gyanús ügyeket.
Bezáratta az összes Velencei-tavi szabadstrandot az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) - hangzott el az M1 péntek esti Híradójában. Az M1-en a határozat alapján azt mondták: a hatóság szerint nem a vízminőséggel van baj. A probléma az, hogy a szabadstrandok engedély nélkül üzemelnek, nem felelnek meg a közegészségügyi feltételeknek és nincsenek vízi mentők, elsősegélynyújtó…
A Baranya megyei Martonfán és a Zala megyei Sormáson épülnek új ideiglenes befogadó állomások. Az erről szóló kormányrendelet a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg.