Megerősítette tisztségében a szaktárca és újabb három évre szóló megbízást kapott Dávid Ilona a MÁV Magyar Államvasutak Zrt. igazgatóságának élén - közölte a társaság kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel.
Visszafelé sült el a német pilóta azon törekvése, hogy a 2014-es év után javítson versenytempóján, ugyanis az idei szezonban az időmérőkön esett vissza csapattársához képest.
Az Európai Bizottság megítélése szerint "teljes mértékben összeegyeztethető" a brüsszeli feladatlistával és ütemtervvel a Nemzetközi Valutaalapnak a görög adósságszolgálat könnyítésére vonatkozó...
Összeszerelték az első hosszabb kivitelű, 56 méteres CAF-villamost a BKV Fehér úti járműtelepén - számolt be a Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.
Megtámadták az egyik Washingtonnal szövetséges szíriai felkelőcsoport támaszpontját az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi ágának tartott an-Nuszra Front fegyveresei, a rajtaütésben legalább öten életüket vesztették, tizennyolcan pedig megsebesültek.
Szerbia - Hatalmas hullámokat vetett a szerbiai lottóbotrány, ahol, mint arról a blikk.hu is beszámolt, előbb írták ki a nyertes számokat a képernyőre, mint hogy a gömböket kihúzta volna a hölgy a sorsoláson. Alexksandar Vulović, az Állami Szerencsejáték igazgatója morális okokra hivatkozva lemondott - adta hírül az index.hu.
Szerbia - Hatalmas hullámokat vetett a szerbiai lottóbotrány, ahol, mint arról a blikk.hu is beszámolt, előbb írták ki a nyertes számokat a képernyőre, mint hogy a gömböket kihúzta volna a hölgy a sorsoláson. Alexksandar Vulović, az Állami Szerencsejáték igazgatója morális okokra hivatkozva lemondott - adta hírül az index.hu.
Hideg víz, élelem és bármiféle légkondicionálás nélkül hagyta órákon keresztül két gyermekét a pár. A hatóságok elől menekültek, mivel kábítószer-terjesztéssel vádolták őket.
Pély — Száznál is többen kísérték utolsó útjára azt a két kisfiút, akit múlt hét szombatra virradóra gyilkolt meg édesapjuk, mielőtt magával is végzett.
Ismét fellázadtak az illegális bevándorlók a Prágától 70 kilométerre északra fekvő Belá pod Bezdezemben lévő táborban - jelentette a cseh rendőrség pénteken délután.
Happy Friday from Yanis Varoufakis’s glorious shirt! http://t.co/fr8NtiWuWL pic.twitter.com/IYjfLpvNzK — Quartz (@qz) July 31, 2015 Az ülésen Alekszisz Ciprasz miniszterelnök azzal védte a hazaárulással megvádolt volt pénzügyminisztert, hogy igen, rossz ízléssel lehet vádolni Varoufakiszt, de azzal nem, hogy egy csaló lenne, … Folytatás
Újra tüntettek a Quaestor-károsultak, ezúttal Rogán Antal házánál. Azt szeretnék, hogy a Fidesz frakcióvezetője segítsen nekik abban, hogy kártalanítsák őket - de ne csak 6 millióig, hanem az ígért 30 milliós összegig. A Quaestor-törvényt ugyanis több pénzintézet is megtámadta, a Befektető-védelmi Alap (Beva) ezért - egyelőre - nem akarja kifizetni a 30 milliót, károsultanként.
Az elemzői várakozásokkal összhangban 50 bázisponttal 11 százalékra csökkentette az alapkamatot az orosz jegybank, hogy támogassa a recesszióba süllyedt gazdaságot, miközben az inflációs kockázatok enyhén erősödtek és a rubel árfolyama jelentősen csökkent.
Elkezdte az edzéseket Görbicz Anita, a Győri Audi ETO KC és a magyar válogatott világklasszis kézilabdázója, aki idén június 8-án adott életet kisfiának.
Összesen 19 ezer 284 érdemi megkeresés érkezett Magyarországra július közepéig az úgynevezett dublini eljárásban átadni tervezett bevándorlók ügyében - derül ki a belügyminiszter írásbeli válaszából.
Szardínia — Félmeztelenül fotózta kedvese Heidi Klumot (42). A szupermodell és párja, Vito Schnabel az olaszországi Szardínia szigetén tölti a nyár közepét, javarészt fürdéssel, napozással, sétálgatással, ölelkezéssel és csókolózással.
Újra használható a régi röszkei határállomás. Még akkor zárták be, amikor megnyílt az M5-ös autópálya átkelője. Most azért kellett újraépíteni, mert fizetős lett az M5-ös, és egyszerűbb járművekkel nem is használhatják. Közben már napok óta folyik a határzár felállításának szervezése. Szegeden több száz bejegyzett álláskeresőt rendeltek be a kormányhivatalba, hogy a kerítés építésére kérjék őket.
Budapest — 2008 áprilisában több mint ezren kísérték utolsó útjára Antal Imrét (†73). A népszerű televíziós személyiség temetésén annak idején barátok, kollégák tették tiszteletüket, hét évvel a halála után azonban fájdalmasan sivár látványt nyújt a sírja, pedig tegnap ünnepelte volna a 80. születésnapját.
A nemzetközi hitelminősítő szerint az elsőrendű befektetési ajánlású szlovák államadós-osztályzatot alátámasztja az alacsony külső adósság, az erőteljes és egyre szélesebb bázisú gazdasági növekedés, valamint a költségvetési mutatók javulása.
Budapest — Fennállásának 25 éves jubileumát ünnepli szeptember 19-én a Republic. A tagok – Boros Csaba, Patai Tamás, Nagy László Attila és Halász Gábor – nagyon készülnek már erre az ünnepre, amely a legendás zenekar negyed évszázados életművének állít emléket.
A javuló növekedési kilátásaival indokolva a Standard & Poor’s pénteken felminősítette Szlovákiát az amúgy is elsőrendű befektetői államadós-besorolásáról. Így Szlovákia már A+ kategóriában áll. A S&P szerint a szlovák GDP éves növekedési átlaga 2015 és 2018 között meg fogja haladni a … Folytatás
Részletes vizsgálatot indított pénteken az Európai Bizottság annak feltárására, milyen hatással lenne a piaci versenyre, ha az amerikai FedEx a tervei szerint felvásárolná a másik globálisan működő csomagszállító vállalatot, a holland TNT Expresst.