Ne csak bérlők, tulajdonosok legyenek a gazdák a földeken, mivel hosszútávon tervezni elsősorban a tulajdonnal tud az ember - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) elnöke pénteken az M1 esti műsorában.
Az Európai Tanács elnöke nem látja olyan drámainak a helyzetet, mint a többi uniós politikus. Szerinte a vasárnapi népszavazás nem a görögök eurózónás tagságáról szól. Ha pedig nemmel szavaznak, az EU akkor is kitalál valamit, hogy a klubon belül tartsa őket.
Fej-fej mellett vannak az igen és a nem szavazatok - derül ki a legfrissebb görög közvéleménykutatásból. Az igenek most éppen többen vannak, de egyik tábor sem éri el az 50%-ot. Eközben a görög...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) befejezte a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft., valamint a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Nonprofit Kft. 2010. és 2013. közötti időszakra kiterjedő ellenőrzését és kisebb hiányosságokat állapított meg gazdálkodásukban - közölte az ÁSZ pénteken az MTI-vel.
Ha a megfelelő kormánydöntések megszületnek, akkor az új cirkuszközpont 2019-re elkészülhet, a jelenlegi cirkusz területét pedig megkaphatja az állatkert - mondta a nemzeti cirkuszművészeti stratégia kidolgozásával megbízott miniszteri biztos. Fekete Péter kiemelte, hogy az új központ egyik lehetséges helyszíne az Ajtósi Dürer sor lehet.
Az elsőként rangsorolt Serena Williams óriási csatában, három játszmában győzött a hazai közönség előtt szereplő Heather Watson ellen a wimbledoni nyílt teniszbajnokság női egyesének harmadik fordulójában.
Havonta több mint ezer gyermek kerül menekültként Svédországba, ez a szám idén már elérte a 12 ezret - írta pénteki számában a Dagens Nyheter svéd napilap, megjegyezve, hogy a gyerekek 20 százaléka szülői kíséret nélkül érkezik.
Átszelte a Csendes-óceánt, és helyi idő szerint péntek reggel megérkezett Hawaiira a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép, amely leszállás nélkül tette meg több mint nyolcezer kilométeres útját a japán Nagojából az amerikai szigetekre mintegy 120 órán át.
A nyári szünet előtti utolsó rendes ülését tartotta pénteken a német törvényhozás alsóháza, a Bundestag, az ülés azonban nem a napirend, hanem amiatt került be a hírekbe, hogy Norbert Lammert házelnök rászólt Angela Merkelre, mert a kancellár túl hangosan beszélgetett.
Idén összesen 150 millió forinttal támogatja a kormány a Sziget, a Volt és a Balaton Sound fesztiválokat, míg a Nagyon Balaton 337 milliós állami támogatást kap - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
Kánikulában gyakoribbak az élelmiszer eredetű megbetegedések, ennek elkerülése érdekében nyáron különösen oda kell figyelni az ételek előkészítésére, kezelésére, tárolására - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken.
Egyre kevesebb katalán támogatja az elszakadást Spanyolországtól, a legfrissebb közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek csupán 42,9 százaléka látná szívesen önálló államként Katalóniát - közölték a katalán kormány megbízásából készített felmérés eredményét pénteken Barcelonában.
A rendkívüli hőségben figyelni kell a gyógyszerek tárolására, van néhány alapvető szabály, melyet nem árt ismerni és betartani – figyelmeztet az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
Külön rendőri részleg alakult az állatok védelmére Bulgáriában, ahol az utóbbi években megszaporodott az állatkínzások és az állatok elleni támadások száma.
Úgy tűnik, nemcsak 2015, de a következő évek legjelentősebb kérdése is az lesz, hogy Európa mit tud kezdeni a délről és keletről áradó embertömeggel. Máthé Áron történész írása.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy utasok nélküli turistabuszban mintegy 35 ezer doboz csempészcigarettát találtak. Az ügyben költségvetési csalás miatt indult eljárás.
A magyar strandlabdarúgó-válogatott 9-4-es vereséget szenvedett a világranglistán második brazil együttestől a két csapat történetének első egymás elleni mérkőzésén, amelyet pénteken rendeztek a siófoki MLSZ Beach Arénában.
A július 11-én felvonulással záruló fesztivál célja felhívni a figyelmet a Magyarországon élő LMBTQ embereket érintő kirekesztésre, a bántó előítéletekre és a jogegyenlőtlenségekre.
Kutatófúrást végez a Mol a Csongrád megyei Forráskút közelében, a kút végmélysége 2950 méter lesz - közölte Székely Szabó Tamás, a Mol-csoport kútmunkálati menedzsment vezetője pénteken a helyszínen.
Szombat estétől helyreállítási munkákat végeznek a Tímár utcai HÉV-megállónál, változik a szentendrei (H5-ös) HÉV közlekedése is, torlódások várhatók - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-t.
Ewa Kopacz lengyel és Robert Fico szlovák miniszterelnök hadiipari együttműködésről szóló szándéknyilatkozatot írt alá pénteken a sziléziai Siemianowice Slaskieben
Hollandia olyan nemzetközi bíróság létrehozását kéri az ENSZ-től, amely a malajziai légitársaság MH17-es járatának közel egy évvel ezelőtti, Ukrajna fölött történt lelövése ügyében ítélkezne - közölte pénteken Amszterdamban Mark Rutte holland miniszterelnök.
A Margitszigeten tartott megnyitón Alföldi Róbert azt üzente Tarlós Istvánnak, hogy aki idegenkedik az azonosnemű pároktól, annak nem kell egy világváros vezetését elválallnia, ilyen egyszerű.
Lángra kapott a fenyőerdő a Dubrovnik melletti Velec hegységben péntek délelőtt, a 30 hektáros területen a tűzoltók mellett repülőgépek is oltják a tüzet - jelentette a horvát közszolgálati televízió (HRT).
Fucsovics Márton mellett Borsos Gábor, Balázs Attila, Nagy Péter és Valkusz Máté kapott helyet a magyar teniszcsapatban, amely a Davis Kupa euro-afrikai zóna II-es csoportjában, a bosnyákok elleni, második fordulós mérkőzésre készül.