Victor Ponta nem akar újabb miniszterelnöki mandátumra pályázni 2016 őszén - jelentette kedden a Mediafax hírügynökség a román szociáldemokrata politikusnak egy televíziós interjúban elhangzott kijelentését idézve.
Peking - Rajongói köszöntötték 37. születésnapján kedden Csia Csiát, Hongkong emberi mértékkel mérve már a százévesek klubjába tartozó óriáspandáját, a világ legidősebbikét a fogságban élő körében - közölte a hongkongi média.
Penrhyndeudraeth – Kate Winslet (39) nagyot alakított a walesi vadonban: sült hernyót evett, tamponnal gyújtott tüzet, a mocskos melltartóját pedig egy patakban mosta ki.
Magyarországon a fogyasztói bizalom indexe az első negyedévhez képest két ponttal, 55 pontra csökkent a második negyedévben - közölte a Nielsen kedden az MTI-vel.
Tripoli - Egy tripoli bíróság halálra ítélte kedden távollétében Moammer Kadhafi néhai diktátor egyik fiát, Szeif al-Iszlámot, illetve a Kadhafi-rendszer nyolc egykori magas beosztású tisztségviselőjét is.
A meghirdetettnél magasabb összegben értékesített újabb hozamcsökkenéssel 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (dkj) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) keddi aukcióján.
Hónapok óta pletykál a sajtó a kínai flagship killer telefon utódról, a OnePlus 2-ról, még tegnap is újdonságok szivárogtak róla. Végre fellebbent a fátyol.
Magyarországon a halfogyasztás messze elmarad az európai tagországok átlagától, pedig jobb lenne, ha több hal kerülne a tányérunkra. Áman Attila a Kapj rá! kampány séfje éppen ezért egy mennyei pisztráng recepttel ösztönöz minket arra, hogy még több halat fogyasszunk.
A románok többsége hisz Istenben, a mennyországban és a pokolban, tiszteli a szenteket, és vallásosnak tartja magát - derül ki egy felmérésből, amelynek eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.
Risztov Éva kvótát szerzett a riói ötkarikás játékokra a nyíltvízi úszók olimpiai távján, 10 kilométeren a kazanyi vizes világbajnokság keddi napján, miután a még éppen indulási jogot jelentő tizedik helyen végzett. A másik magyar, Olasz Anna 11.-ként érkezett célba, így lemaradt a jövő évi brazíliai olimpiáról.
A hitelezők újabb 86 milliárd eurót készülnek adni egy országnak, ami nem tud megszervezni egy szimpla tárgyalást sem. Persze máris kezdődik a huzavona, hogy akkor milyen megszorítások kellenek.
A sokat emlegetett botoxkezelés ma már könnyen elérhető ránctalanító módszer. Azt azonban kevesen tudják, hogy nem csak az izommozgást blokkolja, de a bőr feszességét is fokozza a készítmény, erről dr. Pellion Szilvia, az Oxygen Beauty Clinic bőrgyógyásza beszélt.
70 dkg csirkemellfilé só őrölt bors A lángostésztához: 25 dkg finomliszt 1,5 dl tej 1 pici cukor 1 mk só 150 g kefir 1,5 dkg friss élesztő 1 db tojás A sütéshez: 7 dl étolaj
Kegyetlen háborús logika húzódik a népvándorlási hullám mögött, amely óriási üzlet a helyi hadurak és az embercsempészek számára – erről ír legutóbbi Facebook-bejegyzésében Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.
Vádat emeltek egy tatabányai férfival szemben, aki feleségét "futtatta", és kirabolta a nő egyik kuncsaftját - tájékoztatta a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
A brit statisztikai hivatal (ONS) kedden ismertetett első becslése szerint Nagy-Britanniában - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaságban - a hazai össztermék (GDP) április-júniusban 0,7 százalékkal nőtt az idei első negyedévhez mérve, és 2,6 százalékkal volt magasabb, mint 2014 második negyedében.
Risztov Éva kvótát szerzett a riói ötkarikás játékokra a nyíltvízi úszók olimpiai távján, 10 kilométeren a kazanyi vizes világbajnokság keddi napján, miután a még éppen indulási jogot jelentő tizedik helyen végzett. A másik magyar, Olasz Anna 11.-ként érkezett célba, így lemaradt a jövő évi brazíliai olimpiáról.
Egy újabb pénzügyi válság megelőzésére csődmechanizmus kidolgozását javasolja szuverén adóságra az euróövezetben a német kormány köznyelvben bölcsek tanácsaként ismert gazdasági tanácsadó testülete.
A júliusi Big Mac-index szerint 34 százalékkal vagyunk olcsóbbak, mint az USA hasonló szendvicse, tehát ennyivel alulértékelt lenne a forint. Kérdés, hogy ez az információ mit jelent és mire használható. Más adatok szerint az árszínvonalunk mindössze a fele az EU átlagának.
A második Orbán-kormány által 2010-ben megfogalmazott nemzetpolitika közvetlenebb célja a nemzethatárok fölötti újraegyesítés elindítása, amellyel kimondtuk azt is, hogy a két világháború közötti revíziós nemzetpolitikával szemben, a realitásoknak megfelelően, alkalmazkodni kívánunk a fennálló geopolitikai rendhez, tiszteletben akarjuk tartani a határokat – jelentette ki Kövér László a Rákóczi…
Egy tripoli bíróság halálra ítélte kedden távollétében Moammer Kadhafi néhai diktátor egyik fiát, Szeif al-Iszlámot, illetve a Kadhafi-rendszer nyolc egykori magas beosztású tisztségviselőjét is.