2015. július 24. péntek

júl. 24
10:45
Vártnál gyengébb a BASF eredménye (ProfitLine)
A BASFF ma reggel publikált második negyedéves eredménye elmaradt a várakozásoktól. Az egy részvényre jutó profit 1,38 euró lett a várt 1,68-cal szemben, miközben a tisztított üzemi eredmény is csak 2,04 milliárd euró lett a piac által várt 2,12 milliárddal szemben.
júl. 24
10:45
Európa-liga: íme a 3. selejtezőkör összes párosítása! (Sport365)
Az egyetlen talpon maradt magyar csapat, a Debrecen a norvég Rosenborg-gal játszik jövő héten, míg a visszavágókat augusztus első hetében rendezik meg.
júl. 24
10:46
Megjelent a közintézmények energiahatékonysági előkészítő pályázata (Portfolio)
Csütörtök este megjelent a kormányhivatalok és minisztériumok 2014-2020 időszakban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztéseinek előkészítését támogató felhívás a kormány hivatalos pályázati...
júl. 24
10:46
Lom lett a limóból (444.hu)
Ezer évben csak egyszer fordul elő, hogy egy fehér limuzint felöklel egy tízezer tonnás szerelvény.
júl. 24
10:47
Mindkét irányban torlódás várható Röszkénél (hirado.hu)
A Nyugat-Európából szabadságra induló, illetve az oda visszatérő vendégmunkások rohama miatt akár többórás várakozás is kialakulhat.
júl. 24
10:47
Ismét csökkent az üzemanyagok ára (ProfitLine)
Csökkentette bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
júl. 24
10:48
Képes múltidéző - Kővágóörsi zsinagóga (Metropol)
A Balaton környékének legrégebbi építészeti emlékeit látogatjuk végig. Ezúttal Kővágóörsön jártunk.
júl. 24
10:54
Csökkenhet a nyugdíj (HR Portál)
Amennyiben sikeres lenne a férfiak 40 éves munkaviszony utáni nyugdíjazása érdekében tervezett referendum, akár nyugdíjcsökkentéssel is számolhatnak az öregségi ellátásban részesülők – mondta Varga Mihály az Origónak adott interjúban.
júl. 24
10:56
A munkajogi védelem csökkentése rövidtávon is káros (HR Portál)
Sem a gazdasági növekedéshez, sem a munkahelyteremtéshez nem járul hozzá a munkavállalók jogainak csökkentése, már rövid távon sem, derül ki a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet friss kutatásából, írja Szakszervezetek.hu.
júl. 24
10:57
Izrael helikoptereket küldött Jordániának (ATV)
Izrael átadott tizenhat régebbi, Cobra gyártmányú harci helikoptert Jordániának határai őrzésének a megerősítéséhez az Iszlám Állam dzsihadista szervezettel szemben - jelentette pénteken a Háárec című izraeli napilap.
júl. 24
10:59
Az Iszlám Állam miatt épít falat a határára Törökország (ATV)
Az iszlamista szélsőségesek bejutását igyekszik megakadályozni Törökország azzal, hogy falat épít a szíriai határának egy részére.
júl. 24
11:00
Hoppá! Playboy csajjal kavar Éden Milán! (Blikk)
Az Éden Hotel nagy macsója plasztik bébinek adta a szívét. Mit gondoltok tartós marad a románc?
júl. 24
11:00
Nem cicázik! Így szól be Tarlós a párttársainak! (Blikk)
Budapest – Még a saját párttársait sem kíméli Tarlós István főpolgármester: a mai politikai mezőny egyik legszínesebb egyénisége még a nehézsúlyú fideszesekbe is beleköt, ha úgy érzi, veszélyeztetik az ő vagy a főváros érdekeit. Összegyűjtöttük az elmúlt pár év legjobb beszólásait, fricskáit, amit Tarlós adott, illetve kapott politikustársaitól.
júl. 24
11:00
72 ezren kerültek a felsőoktatásba (Infostart)
A felsőoktatásba jelentkező 105 ezer diák közül mintegy 72 ezren nyertek felvételt, ez lényegében megegyezik a tavalyi arányokkal - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának felsőoktatásért felelős államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
júl. 24
11:00
Nagyon jó ez az angol focis reklám (Kreatív Online)
A Premier Ligát dicsőíti.
júl. 24
11:00
Mintegy 72 ezren kerültek a felsőoktatásba (Blikk)
júl. 24
11:00
Vajna Timivel meggyűlik a baja Andynek? (fotók) (Kripto Akadémia)
Hiába kérte már férje, hogy fogja vissza a költekezést, a kormánybiztos felesége nem hallgat rá.
júl. 24
11:02
Meghalt két motoros a 6-oson (Kripto Akadémia)
Az autó az árokba csapódott, vezetője beszorult a roncsok közé.
júl. 24
11:03
Még a fiatalokat is megviseli a hosszan tartó meleg (hirado.hu)
Az Országos Közegészségügyi Központ főorvosa a folyamatos folyadékbevitel mellett könnyen emészthető, mediterrán ételek fogyasztását javasolta a Ma reggelben.
júl. 24
11:04
Gyászol az MSZP (Kripto Akadémia)
"A rendszerváltó értelmiség jeles alakját veszítettünk el."
júl. 24
11:05
Így teljesült Tom Cruise kérése - bemutatták a Mission Impossible újabb részét (hirado.hu)
A színész ragaszkodott a bécsi premierhez.Így a Bécsi Állami Operában tartották meg a Mission Impossible - Titkos nemzet című film díszbemutatóját.
júl. 24
11:12
Kutyahúsfőző-versenyt rendeztek Észak-Koreában (Metropol)
Észak-Korea neves éttermeinek séfjei mérhették össze kulináris tudásukat Phenjanban, ahol kutyahúsfőző-versenyt rendeztek
júl. 24
11:15
Amazon az égben (Privátbankár)
Tegnap bár esés volt Amerikában, az Amazon.com-ot a nemhivatalos zárás utáni kereskedésben széttépték a negyedéves eredményre. Az ázsiai piacok többsége ma esett, és Kína is ismét a lejtőre került. Az olaj, az arany, sőt a többi fém, élen a rézzel, zuhan tovább. Itthon a Mol mutat erőt.
júl. 24
11:15
30 milliárdból építik ki a Nemzeti Közszolgálati Egyetem campusát (444.hu)
Feltartóztathatatlanul ömlik a pénz a felsőoktatásba.
júl. 24
11:15
Erdőtüzek pusztítanak Szibériában (ATV)
Hatalmas, mintegy harminchétezer hektárnyi területen tombolnak erdőtüzek Szibériában - közölte a szibériai szövetségi körzet erdészeti hivatala pénteken.
júl. 24
11:17
Lassul Európa igáslova, már látszódik a túlterhelés (Privátbankár)
A feldolgozóipari és a szolgáltatóipari teljesítmény növekedésének lassuló ütemére utalnak az előzetes júliusi német beszerzésimenedzser-index adatai.
júl. 24
11:17
Orbán Viktor otthon van (444.hu)
A Prime Minister is Orbán-ing.
júl. 24
11:18
Taylor Swift nyilvánosan bocsánatot kért (Blikk)
New York - Ezúttal Nicki Minajtól(32) kellett bocsánatot kérnie egy Twitter-bejegyzés miatt.
júl. 24
11:18
Kakálás után felgyújtott egy erdőt a bringás (BorsOnline)
A férfi a szerdai napon úgy döntött, hogy kerékpárján bejárja a lakóhelye körüli domboldalt. Ám azt ő sem gondolta, hogy a természetjárása végül súlyos károkat fog okozni.
júl. 24
11:18
Forma-1-es Magyar Nagydíj - Pérez óriási balesetet szenvedett (Blikk)
Mogyoród – Felbőgtek a motorok, a pénteki szabadedzésekkel kezdetét vette a Forma-1-es Magyar Nagydíj.
júl. 24
11:18
Továbbra is a fülledt idő okozhat panaszokat! (Blikk)
Egy érintő hidegfront hatására záporok, zivatarok várhatóak, de a hőségnek még nem lesz vége. A zivatarok környezetében gyakran fülledt lesz a levegő, nő az érzett hőmérséklet, a légzés nehézkessé válhat, valamint az asztmások állapota is jelentősen romolhat.
júl. 24
11:18
A fiatalokat is megviseli a hosszan tartó meleg (Infostart)
A fiatalokat is megviseli a hosszan tartó meleg - mondta az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában az Országos Közegészségügyi Központ főorvosa, és a folyamatos folyadékbevitel mellett könnyen emészthető, mediterrán ételek fogyasztását javasolta.
júl. 24
11:18
Saját érdekükben aszalódnak a szurkolók az MTVA szerint (Blikk)
júl. 24
11:18
Még hosszabb hőségriadók várhatóak (Metropol)
Még hosszabb hőségriadókra és több trópusi éjszakára lehet számítani a jövőben - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) legfrissebb, honlapján közzétett tanulmányából.
júl. 24
11:18
Vajna Timi több milliós luxusutazással kérkedik (fotók) (Alternatív Energia)
Andy nem tud parancsolni nejének.
júl. 24
11:18
Lasssult a német gazdasági aktivitás (ProfitLine)
A feldolgozóipari és a szolgáltatóipari teljesítmény növekedésének lassuló ütemére utalnak az előzetes júliusi német beszerzésimenedzser-index (BMI) adatai - közölte pénteken a londoni Markit Economics gazdaságkutató intézet.
júl. 24
11:18
Lesújtó önmarcangolás a Morgan Stanleytől (Portfolio)
Pénzfeldobással is dönthetnénk, de valami okosat mindig kell mondani. Bizonytalan a jövő Kicsit önmarcangoló hangulatú elemzést tett közzé a Morgan Stanley, az elemzőház stratégái azt próbálták...
júl. 24
11:18
Szerb tehetségre csapott le a Chelsea (Sport365)
A Chelsea 18 éves, 12-szeres U19-es válogatott szerb középpályást igazolt a Partizan Belgrádtól Danilo Pantic személyében - jelentette a Kékek honlapja csütörtök este.
júl. 24
11:19
Nem lehet többé állatokat ugráltatni a katalán cirkuszokban (444.hu)
2010 óta már bikaviadalok sincsenek. Tényleg csak a foci maradt.
júl. 24
11:20
Szörnyűség! Leszakította férje golyóit az őrült nő (Blikk)
Kenya - Hitvese megcsonkításával vádolják Valentine Muguret.
júl. 24
11:20
Vérfürdő az amerikai moziban (Alternatív Energia)
Egy férfi ismeretlen okokból találomra lövöldözni kezdett.
júl. 24
11:21
Négylábú kígyó kövületére bukkantak (hirado.hu)
A Brazíliában fellelt kövület kora a krétakorra, avagy 110 millió évre tekint vissza,.
júl. 24
11:22
Deutsch megint keménykedik: Wintermantel lájkkurva és lila majom is (Blikk)
Budapest – Facebookon szólt be Wintermantel Zsolt (43) újpesti polgármester a Fradinak, mire Deutsch Tamás (48), az MTK labdarúgócsapatának elnöke, nem mellesleg Wintermantel párttársa keményen visszaszólt: lila majom, lájkkurva, idióta.
júl. 24
11:22
Új fordulat az IS elleni harcban (Alternatív Energia)
A török kormány stratégiát váltott a suruci merénylet után.
júl. 24
11:23
Meghalt egy motoros és utasa Pécsváradnál (hirado.hu)
Lezárták a 6-os utat.
júl. 24
11:24
A túlélésért küzd a görög gazdaság (Alternatív Energia)
Athénban megkezdődhetnek a hitelezők közötti tárgyalások az újabb reformprogramról.
júl. 24
11:25
Felfüggesztették hétvégére a kamionstopot (hirado.hu)
Felfüggesztette a hétvégére a kamionstopot a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a tartós hőség miatt.
júl. 24
11:27
Stratégiai együttműködési megállapodást köt a kormány az Unileverrel (hirado.hu)
A magyarországi nagybefektetővel kötendő megállapodás aláírásáról a külgazdasági és külügyminiszternek kell gondoskodnia.
júl. 24
11:29
Hamis BKK-jegyek értékesítőit fogták el Budapesten (hirado.hu)
Egy belvárosi üzletben csapott le a rendőrség, három férfit fogtak el.
júl. 24
11:31
Növekedett az érdeklődés a közmédia portfóliója iránt (hirado.hu)
A teljes népesség körében 15,1 százalékos közönségarányt értek el a közmédia csatornái.

Keresés