Papíron szinte azonos tudásúak, mégis, jóformán aligha lehetnének különbözőbb egyéniségek a mindennapok során. A családi kompaktok között ma már mérhetetlen népszerűségnek örvendő, kisebb dízelmotorral szerelt alsó-középkategóriásokat fogtunk összehasonlító tesztre, ezúttal a francia-japán tengely mentén haladva: az egyik sarokban a Citroën C4, míg vele szemben a Honda Civic áll, mindketten 1,6-os…
Rendkívüli biztonsági intézkedések között Barack Obama megérkezett pénteken Kenyába, apja szülőhazájába, ahol először jár amerikai elnökként - jelentette a helyszínről az AFP hírügynökség tudósítója.
Pénteken is folytatódott a részvénypiaci lejtmenet Amerikában, miután a gyorsjelentési szezon eddig nem hozott új lendületet. A részvényeket emellett az olajár esése, a globális növekedési kilátások...
Megerősítette a La Repubblica című olasz napilap pénteken azokat a brit sajtóértesüléseket, amelyek szerint a Líbiából az olasz partokra irányuló emberkereskedelmet az etiópiai Ermas Ghermay irányítja, akit az olasz terrorizmusellenes hatóságok régóta megfigyelés alatt tartanak.
Vasárnap 24 óráig meghosszabbítja az országos tisztifőorvos az ország egész területére kiadott harmadfokú riasztást, a hőségriadót - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) Országos Tisztifőorvosi Hivatala csütörtökön az MTI-vel.
Tizenkilenc dél-békési település vágott bele a Simonka György térségi országgyűlési képviselő (FIDESZ) által kidolgozott, "Kitörési pont a háztáji gazdaságok irányába" elnevezésű pilot programba – tájékoztatta pénteken közleményben az MTI-t a konzorcium kommunikációs partnere.
Az amerikai igazságügyi minisztérium két szövetségi kormányzati főellenőr kérésére fontolóra vette, hogy büntetőjogi vizsgálatot indítson annak kiderítésére, vajon történt-e titkos információkkal való visszaélés Hillary Clinton elektronikus magánlevelezésével kapcsolatban abban az időszakban, amikor külügyminiszter volt - közölte pénteki számában a The New York Times
Az adóterhelés és az adminisztráció csökkentésével, továbbá pénzügyi helyzetük stabilizálásával segítette eddig is a kis- és közepes vállalkozásokat a kormány - mondta Pankucsi Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) adózásért és számvitelért felelős helyettes államtitkára pénteken, az M1 aktuális csatorna esti hírfolyamában.
A hagyományos nemzetpolitikai kerekasztallal, az autonómiáról, a migrációról és Magyarország megítéléséről rendezett vitákkal folytatódott pénteken a 26. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) az erdélyi Tusnádfürdőn.
A hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt győzelemmel tért vissza: megnyerte a 100 métert az atlétikai Gyémánt Liga londoni állomásának pénteki versenynapján.
A római önkormányzat megszavazta a római számokat tartalmazó utcatáblák betűvel való átírását, majd felülvizsgálta döntését. A római számok megmaradtak az örök városban.