Az Országgyűlés törvényalkotásért felelős fideszes alelnöke szerint Magyarország jelenlegi nemzetközi megítéléséért a baloldal a felelős. Erről Gulyás Gergely a 26. Bálványosi Szabadegyetem és Nyári Tábor pénteki fórumán beszélt. Schiffer András, az LMP társelnöke szerint viszont nem lehet teljesen az ellenzékre hárítani a felelősséget.
Az öntözés fontosságát hangsúlyozta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Megyaszón, ahol pénteken átadták a Harangod-Mag Kft. szántóföldi öntözőtelepét, a mezőgazdasági társaság az elmúlt években összesen egymilliárd forintot fordított öntöző rendszerek kiépítésére.
A Videoton továbbjutása a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójából a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia (PFLA) eddigi legnagyobb sikere is egyben Orbán Viktor miniszterelnök, az utánpótlás-nevelő intézet alapítója szerint.
A Mercedes angol pilótája, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Formula-1-es Magyar Nagydíj második szabadedzésén. A címvédő az első szabadedzést is megnyerte, ezúttal pedig a Red Bull versenyzőit utasította maga mögé.
Óriási hiba lenne, ha Izrael a nukleáris programja okán megtámadná Iránt - jelentette ki pénteken az NBC televíziónak nyilatkozva John Kerry amerikai külügyminiszter.
A budapesti irodapiacon 2014-ben tapasztalt fellendülés 2015-ben is folytatódott. Sorra érkeznek a hírek új bérleti szerződésekről, miközben folyamatosan fogynak a kiadható területek. Azok pedig,...
Ha haza akarját hozni a gyereket, akkor mostantól a szülőknek nem kell fél évig várniuk arra, hogy a magyar hatóságok megküldjék a hazai anyakönyvi kivonatot, elég lesz beadni a külföldit. Persze aztán itthon még meg kell küzdeniük a hivatalokkal.
A Jobbik áfacsökkentéssel tenné könnyebbé a lakásépítést, illetve otthonteremtési és bérlakás-építési programot indítana annak érdekében, hogy mérséklődjenek az albérletárak.
Ott emeltek szót a Fradi-ultrák védelmében, ahol talán a legkevésbé lehetett számítani erre. Újpest polgármestere, Wintermantel Zsolt Facebook-bejegyzésben "vágott oda" a Ferencváros vezetőségének, amiért az megtiltotta a bejutást a csapat "kemény magja" számára a Zeljenicar elleni, csütörtök esti, szarajevói El-selejtezőn (2-0, össz.: 3-0).
Afganisztánban egy amerikai légicsapásban megölték az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik magas rangú parancsnokát - tudatta közleményben pénteken Ashton Carter amerikai védelmi miniszter.
Befejezték a vízvezeték-építés jelentősebb részét a budapesti Budaörsi út kifelé vezető oldalán, a Muskotály köz és a Nagyszőlős utca közötti szakaszon - közölte a Fővárosi Vízművek Zrt. pénteken az MTI-vel.
Megkezdődnek a tárgyalások arról, hogy a Hungaroring 2026-ig rendezhessen Forma-1-es futamot - jelentette be a 30. Magyar Nagydíj pénteki napján Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter.
Egyre nagyobb a gond a vendéglátósoknál, sztrájkolnak egy légitársaságnál, és kezdődik a magyar Forma-1 hétvége, de legalább az üzemanyag olcsóbb lett.
A Fidesz véleménye szerint Gyurcsány Ferenc pártja pénteken ismét bebizonyította, hogy bevándorláspárti, nem érdekli a magyar emberek biztonsága, és ha a Demokratikus Koalíción múlna, teljesen védtelenül hagynák az országot az illegális bevándorlók milliói előtt - reagált a kormánypárt parlamenti frakciója Kerék-Bárczy Szabolcs szavaira.