Az álmos kezdés után kezdenek felpörögni az események Európában, ahol az irányadó tőzsdék erősödnek azt követően, hogy a görög bankok három hét kényszerszünet után ma ismét kinyitottak. A BUX értéke...
Saltillo – Sajnos, még nem jöhet be! – mondta a nővér az egyre idegesebb apának, de két óra leforgása alatt a férfi elunta a várakozást, és berontott a szülészetre, hogy újszülött kisfiát végre a kezébe vehesse.
A Hertha BSC nem járult hozzá, hogy Dárdai a berlini kötelezettségei mellett a továbbiakban is maradjon a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztján.
Részben megváltoztatta az elsőfokú ítélet megfellebbezett rendelkezéseit a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kontra UCB Ingatlanhitel Zrt. közérdekű perben a másodfokon eljáró Fővárosi Ítélőtábla a hétfőn kihirdetett másodfokú ítéletben.
A 444-nek nyilatkozó forrás szerint Vida Ildikó már két hónapja beadta a lemondását, amelynek a határideje most járt le. Ma koradélután nyilvánosságra került a NAV-elnök leköszönő levele.
A Hertha "visszahívta" Dárdai Pált, ezért az Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elköszönt a szövetségi kapitánytól. A szövetség mai közleményében bevallotta: Bernd Storck márciusi kinevezése az utánpótlás élére mégis előkészítése volt a hétvégi döntésnek.
New York – Kate Upton meztelenül napozott! Mármint a GQ szexi fotózása előtt. Az amerikai szupermodell ugyanis a felsőjét is ledobta a férfimagazin buja képsorozatának felvételén, de egy vizespólós képet is vállalt, amelyen tulajdonképpen csak egy falatnyi fürdőalsót visel.
Makó – Festményeket, faliórákat és gyertyatartókat lovasított meg két betörő egy makói házból, ahová nem csak gyanúsan könnyen bejutottak, de mintha pontosan tudták volna azt is, mit hol keresni.
Időközi polgármester- és képviselő-választást tartanak vasárnap a Vas megyei Felsőcsatáron - közölte a helyi választási iroda vezetője hétfőn az MTI-vel.
Hétfőtől új migrációs elosztási rendszer lépett életbe Ausztriában: országszerte hét új elosztóközpontot létesítenek, így igyekeznek tehermentesíteni a Bécshez közeli traiskircheni tábort, ahol a legutóbbi jelentések szerint már négyezer ember van.
Az első félévben a tavalyinak több mint háromszorosával növelte tengeri szélerőműves áramtermelési kapacitását Németország - derül ki a német gépipari és gyárépítő ágazati szakmai képviseleti szervezet, a VDMA jelentéséből.
Valóban távozik posztjáról Vida Ildikó, az adóhatóság elnöke – értesült NAV-os forrásból az index. Már zajlik az átadás-átvétel, a távozó elnök feladatait Varga Árpád elnök-helyettes veszi át.
Tessely Zoltán a Fidesz nevében arra kéri a kormányt: dolgozzák ki annak a megvalósíthatósági tervét, hogy a migrációs táborok hogyan kerülhetnének a városokon kívülre.
Mintegy százan haltak meg eddig a jemeni húszi lázadók Áden elleni tüzérségi támadásaiban - közölte az Orvosok Határok Nélkül (MSF) nevű nemzetközi egészségügyi segélyszervezet vezetője hétfőn.
Ha egy legális bevándorló a tartózkodási jogosultság igénylésekor hamis adatot közöl, a bíróságnak a kérelmet el kell utasítania - közölte az MTI-vel a legfőbb bírói fórum sajtótitkársága hétfőn.
Közel 10 ezer hátrányos helyzetű gyermek étkeztetését segítették eddig a Raiffeisen ügyfelek és a bank. Az idén több, mint 20 millió forintot utal a kártyás vásárlások után 16 település rászoruló gyermekeinek étkeztetésére a bank.
Ilyenkor semmi mást ne együnk, csak gyümölcsöt, és rengeteg vizet igyunk hozzá! Ennek nagyon jó méregtelenítő hatása van, ráadásul jól „kipucol" minket.
Nem indult jól a hét az aranybulloknak, 4 százalékos mínuszban is járt már a nemesfém és 2010 márciusa óta először volt 1100 dollár alatt az arany. Az erős dollár mellett szerepet játszik az is az esésben, hogy kijött a kínai aranytartalék volumene.
Hétfő reggel érkeztek az első sajtóhírek arról, hogy Vida Ildikó mától nem a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke, mivel lejárt kéthónapos felmondási ideje. Délutánra az NGM hivatalosan is...
Mindenekelőtt nagyon fontos a bőr „előkészítése", azaz mindenképpen távolítsuk el a bőr elhalt, felső rétegét bőrradír segítségével, és alaposan tisztítsuk meg pórusainkat.
A régi felett eljárt az idő, ezért új vadgazdálkodási törvény megalkotására van szükség - mondta a Földművelésügyi Minisztérium (FM) állami földekért felelős államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Az olajáresés az olajszerviz cégeknek okozta az egyik legnagyobb veszteséget, az iparág egyik vezető szereplője, a Halliburton is megérezte az olajár lefeleződését. A világ egyik legnagyobb...