2015. július 2. csütörtök

júl. 2
9:29
Céláremelés jött a Molra (Portfolio)
Friss elemzést tett közzé az európai finomítói szektorról a Bank of America Merrill Lynch, melyben a Molról is szó esik, a részvényekre vonatkozó célár emelkedett, az ajánlás viszont továbbra is...
júl. 2
9:29
Bővülő termelés, alacsonyabb árak – ezek várnak ránk 2024-ig (ProfitLine)
Bőséges termés a gabonák esetében, megnövekedett termelékenység és visszafogott ütemű növekedés a kereslet terén – minden tényező adott a mezőgazdasági termékek árainak fokozatos csökkenéséhez. Mégis, az árszint várhatóan nem megy az alá, amit a kétezres évek elején tapasztaltunk, állapítja meg a legfrissebb mezőgazdasági előrejelzés, amit az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a…
júl. 2
9:31
Őrület után kijózanodás - Falnak ment a Shanghai Express (Portfolio)
Az elmúlt fél-egy évben elképesztő mértékben emelkedtek a kínai tőzsdék, ami részben a kormány gazdaságélénkítő programjának, a korábbi, kemény landolással kapcsolatos kockázatok miatt kialakult...
júl. 2
9:33
Jókorát csökkent az első negyedéves hiány (Infostart)
A kormányzati szektor első negyedévi hiánya 160,1 milliárd forint, a GDP 2,0 százaléka volt, 57,6 milliárd forinttal, illetve 0,8 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
júl. 2
9:33
Bitter törött kézzel is tovább száguld (BorsOnline)
Bitter Sándor még fel sem épült brutális bukásából, máris motorozik.
júl. 2
9:33
Ilyen még nem volt: delfin törte el a nő lábait - videó! (Blikk)
Fájdalmasan végződött egy kaliforniai kétgyermekes asszony részére egy motorcsónakos kirándulás a Dana Point Harbor partjainál, ahol a férjével és gyermekeivel delfineket akart megfigyelni.
júl. 2
9:35
Paparazzi! Így csókolózik Miley Cyrus nőjével – videó! (Blikk)
Beverly Hills - Miley nemrég vallotta be, hogy biszexuális, de máris a tettek mezejére lépett: Stella Maxwell Victoria's Secret angyallal kapták lencsevégre egy parkolóban heves csókolózás közben.
júl. 2
9:36
Vajna Timire hozza a bajt a milliárdos politikus? (Alternatív Energia)
Keresztbe tett Andy feleségének a Miss Universe amerikai tulajdonosa.
júl. 2
9:36
Évekig növekedett a kardfogú tigrisek szemfoga (hirado.hu)
A vizsgálat becslései szerint az S. fatalis állandó felső szemfogának növekedési üteme havonta 6 milliméter volt.
júl. 2
9:36
Saría, az iszlám vallásjog (ATV)
Szaúd-Arábiában a saría nevében fél év alatt több embert végeztek ki, mint tavaly egész évben. Az Iszlám Állam a saríára hivatkozva gyerekeket feszített keresztre, és nőket gyilkolt meg. Bruneiben a melegekre is hasonló sors várhat 2016-tól. Mi az a saría, miért és hol alkalmazzák?
júl. 2
9:38
Szexre, munkára kényszerítik a gyerekeket a Közel-Keleten (Alternatív Energia)
Éttermekben, építkezéseken dolgoztatják, megalázzák és kihasználják őket.
júl. 2
9:38
Holttestet találtak egy kigyulladt családi ház kertjében (hirado.hu)
A haláleset körülményeit a rendőrség vizsgálja.
júl. 2
9:38
Szijjártó: néhány hónap alatt épül meg a kerítés (ATV)
Néhány hónapot vesz igénybe a magyar-szerb határra tervezett ideiglenes határzár kiépítése - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtök reggel az M1 aktuális csatorna műsorában.
júl. 2
9:39
A lépcsőzetes béremelés a rezidensprogramban kezdődik (Blikk)
júl. 2
9:40
Újabb NSA-botrány: minisztériumokat is lehallgattak (Alternatív Energia)
Feltételezések szerint néhány lehallgatásban a brit titkosszolgálatnak is szerepe volt.
júl. 2
9:40
A lépcsőzetes egészségügyi béremelés - a rezidensprogrammal kezdődik (hirado.hu)
Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi koordinációért és EU-ügyekért felelős helyettes államtitkára közölte a TV2 Mokka című műsorában.
júl. 2
9:40
Holttestet találtak Bátonyterenyén (ATV)
Egy holttestet találtak Bátonyterenyén csütörtökön reggel a tűzoltók egy kigyulladt családi ház kertjében - tájékoztatta a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.
júl. 2
9:41
Mintegy 1500 Kárpát-medencei diák és tanár táborozik (Blikk)
júl. 2
9:42
Uniós pénzek növelték a magyar bevételeket (TőzsdeFórum)
Rég nem voltak ilyen szép számok.
júl. 2
9:42
Nem ihatnak alkoholt a kerékpárosok (Alternatív Energia)
A parlamenti képviselők többsége nem támogatta az ellenzék módosító javaslatát.
júl. 2
9:42
Kibújt a szög a zsákból: Miley Cyrust rajtakapták egy lánnyal (hirado.hu)
Eddig is sejteni lehetett, hogy az énekesnő figyelmét a saját neme is fel tudja kelteni, ezek után már kár lenne bármit is tagadnia.
júl. 2
9:42
Romagyilkosságok: felmentették az egykori KBH megvádolt dolgozóit (ATV)
Felmentette első fokon a romagyilkosságokkal összefüggésben hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás vádja alól a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa az egykori Katonai Biztonsági Hivatal (KBH) három tábornokát és egy alezredesét - számolt be csütörtökön a Magyar Hírlap és a Népszabadság.
júl. 2
9:44
Az elnök embere a parlament élén (Alternatív Energia)
júl. 2
9:44
Felmentették az egykori Katonai Biztonsági Hivatal megvádolt dolgozóit a romagyilkosságok ügyében (hirado.hu)
Hivatalos személy által elkövetett közokirat-hamisítás vádja alól mentette fel a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa a három tábornokot és egy alezredest.
júl. 2
9:45
Vasárnapi boltzár: a CBA és a Coop áll a háttérben (Pénzcentrum)
"Az eladók, a boltvezetők ezért ingerültebbek, fáradtabbak voltak."...
júl. 2
9:46
Önkéntesek segítik a bevándorlókat Szegeden (hirado.hu)
Elsősorban azok szorulnak támogatásra, akik az utolsó budapesti vonat indulása után érkeznek a pályaudvarra, és kénytelenek ott éjszakázni.
júl. 2
9:48
Áfacsaló céghálózatot leplezett le a NAV (Adózóna)
Az uniós áfaszabályok kijátszásával hozott forgalomba Szlovákiából származó tejet az a céghálózat, amelyet a NAV adóellenőrei göngyölítettek fel Budapesten. Az esetet feltáró adóigazgatóság feljelentést tett a NAV pénzügyi nyomozóinál bűncselekmény gyanúja miatt.
júl. 2
9:48
Segély helyett egyre többen élnek közmunkából (HR Portál)
Segély helyett egyre többen élnek munkából, a közfoglalkoztatási programnak köszönhetően egyre többen dolgoznak - mutatott rá Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Jövőre mintegy 70 milliárddal 340 milliárd forintra nő a közfoglalkoztatásra rendelkezésre álló forrás.
júl. 2
9:48
Több mint hétszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében (hirado.hu)
Szerdán 730 határsértőt, köztük 71 gyermeket tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén.
júl. 2
9:51
Ennyire nem lehet olcsó a tej - mi a trükk? (Privátbankár)
Lecsapott a NAV egy bűnszervezetre, amely az uniós áfaszabályok kijátszásával hozott forgalomba Szlovákiából származó tejet.
júl. 2
9:51
Rákattant a világ a magyar zongoravirtuózra – videó (BorsOnline)
Két nap alatt több mint kétmillió ember nézte meg Péter Bence zongorista kisfilmjeit. Michael Jackson dalainak feldolgozásával dönt nézettségi csúcsot a virtuóz.
júl. 2
9:51
Őrült nő zaklatja Geszti Pétert (Blikk)
Budapest – Rajongó zaklatja Geszti Pétert - tudta meg a Story magazin.
júl. 2
9:51
Önkéntesek segítik a bevándorlók ellátását Szegeden (Infostart)
Az egyik közösségi oldalon szerveződött önkéntesek csoportja segíti a menedékkérők ellátását Szegeden a vasútállomásnál, elsősorban azok szorulnak támogatásra, akik az utolsó vonat budapesti vonat indulása után érkeznek a pályaudvarra és kénytelenek ott éjszakázni.
júl. 2
9:51
Tűz miatt kellett kiüríteni a wimledoni centerpályát (Sport365)
A szerdai játéknap végén tűzoltók és rendőrök evakuálták a wimbledoni nyílt teniszbajnokságnak otthont adó centerpályát.
júl. 2
9:53
Ezt a 9 kérdést teszi fel most mindenki az IMF-nek (Privátbankár)
Nagyon kell Athén pénze a Nemzetközi Valutaalapnak? Most akkor nem szeretik a görögöket a gyűléseken? Kidobják őket a csoportból? Rengeteg kérdés merült fel, miután a görögök kedden nem fizették be az 1,6 milliárd eurós tartozásukat az IMF-nek. Most itt vannak a válaszok a kilenc legégetőbb kérdésre.
júl. 2
9:53
Nézze meg bikiniben Keresztes Ildikót - videóval (BorsOnline)
Az énekesnő bátran mutatja meg alakját még ennyi idősen is. Köszönjük meg neki!
júl. 2
9:53
Anglia romokban, hosszabbításban esett öngól miatt maradnak le a vb-döntőről (Sport365)
A címvédő Japán egy 92. percben esett öngóllal 2-1-re legyőzte Angliát a Kanadában zajló női labdarúgó-világbajnokság elődöntőjében Edmontonban.
júl. 2
9:54
Gyenge szélben rajtolt el a Kékszalag (Infostart)
Gyenge szélben rajtolt el szerdán 9 órakor Balatonfüredről a 47. Kékszalag Árkád Nagydíj vitorlásverseny, Európa leghosszabb tókerülő regattája.
júl. 2
9:54
Durva: Felborultak a mikrobuszok az M1-esen -Videó! (Kripto Akadémia)
júl. 2
9:54
HÖOK-elnök: Nem jó döntés, hogy elmarad a gólyatábor két karon (hirado.hu)
Ajánlást dolgoztak ki arról, hogyan lehet biztonságosabbá tenni ezeket a rendezvényeket.
júl. 2
9:54
Ezért zuhanhatott le az indonéz katonai repülőgép (ATV)
Valószínűleg leállt az indonéziai Medan városban lakóövezetre zuhant katonai szállító gépének egyik hajtóműve, ez okozhatta a tragédiát - közölte Agus Supriatna (korábbi hírközlésekben Priatna) altábornagy, az indonéz légierő vezetője csütörtökön.
júl. 2
9:54
Az USA hivatalosan kérte Svájctól a májusban letartóztatott 7 FIFA-hivatalnok kiadatását (444.hu)
Értesült a BBC. Hogy Svájc beadja-e a derekát, egyelőre nem tudni.
júl. 2
9:54
Jól teljesített Ázsia (TőzsdeFórum)
Pluszban zártak a vezető ázsiai börzék csütörtökön.
júl. 2
9:56
Vajna Timire bajt hoz a milliárdos politikus? (Kripto Akadémia)
Keresztbe tett Andy feleségének a Miss Universe amerikai tulajdonosa.
júl. 2
9:56
Sánta János maga bizonyította be, mekkorát kaszál az új dohánybiznisszel (444.hu)
Évi hármmilliárdos haszon biztosan van a 20 éves koncesszión, amiért jövőre csak százmilliót, de a legvégén is csak 600 milliót fizetnek. A Continental vezére azért vette meg az új kormánylapot, mert Orbán Viktor üzent.
júl. 2
9:57
Leállhatott a lakóövezetre zuhant katonai repülőgép egyik hajtóműve (Blikk)
júl. 2
9:57
Fontos figyelmeztetés (Metropol)
Innentől már szabadon száguldhat az ember.
júl. 2
9:57
Jaguar F-Pace prototípus érkezett a Tour de France-ra (Auto Pult)
A Jaguar crossovere lassan, de biztosan közeledik a sorozatgyártás felé, amelyet az is jelez, hogy a különböző ízelítők mellett a gyártó prototípusok sorával érkezik. Az F-Pace ezúttal a Tour de France egyik kerékpáros csapatának támogatásával érkezik új mérföldkőhöz.
júl. 2
9:58
Romagyilkosságok - Felmentették a KBH egykori dolgozóit (Kripto Akadémia)
A bíróság azt állapította meg, hogy a vádlottak nem hamisítottak közokiratokat.
júl. 2
9:58
Barack Obama szerint is hülyeség zöldborsót tenni a guacamoléba (444.hu)
Az Egyesült Államok elnöke kimondta a végső szót az egész országot lázban tartó vitában.

Keresés