A legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az országos tisztifőorvos szombat éjféltől szerda éjfélig - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) csütörtökön az MTI-vel.
Teljes gőzerővel folyik a küzdelem a vasárnapi népszavazásra készülő görögök szavazataiért. Jánisz Varufakisz görög pénzügyminiszter kilátásba helyezte az egész kormány lemondását, ha a többség igent mondana a nemzetközi hitelezők javaslataira, míg az európai vezetők a nem szavazatok győzelmének következményeiről festettek ismét borús képet csütörtöki nyilatkozataikban.
Elkészült a 1 milliárd 135 millió forintból felújított mátraházi edzőtábor, ahol megújultak a szobák, az edzőpályák és edzőtermek, valamint az orvosi szobák is - mondta a sportért felelős államtitkár. Simicskó István kiemelte, hogy a létesítményt mától már használhatják is a sportolók.
Eltűnt egy állandó gyógykezelésre szoruló, krónikus beteg serdülő gyermek a Heim Pál Gyermekkórházból hétfőn - tájékoztatta a budapesti intézmény csütörtökön az MTI-t.
Az Ítélőtábla szerint a Fővárosi Törvényszék bírója téves ténybeli következtetéseket vont le, iratellenes megállapításokat tett és kiragadott bizonyítékokra építette az ítéletét.
A hazai közönség előtt szereplő, harmadik helyen kiemelt Andy Murray három játszmában győzött a holland Robin Haase ellen a wimbledoni nyílt teniszbajnokság második fordulójában.
Budapest - Senki nem szeretné átélni azt, amin év elején több száz önéntes véradó ment át: az Országos Vérellátó Szolgálat tévesen értesítette ki őket, azt közölték velük, hogy HIV-fertőzöttek.
Sokan értetlenül nézik, hogy a görög tárgyalások körüli bizonytalanságok óriási technikai eséseket hoztak az amerikai indexekben, a hétfői eséssel az új mélypontok száma 8 hónapos csúcsra emelkedett. A korábbi nagy esésekhez képest nem biztos hogy hamar talpra áll az S&P.
Görögország ha akarna, se tudna visszatérni régi fizetőeszközéhez, a drachmához, mert megszabadult az ezt nyomtató masináktól - mondta a görög pénzügyminiszter csütörtökön az ABC ausztrál közszolgálati rádiónak adott interjúban.
A görögöket hagyják a saját levükben főni - Lázár béremelést ígért - a magyar cégek bíznak a jövőben, és főleg Fordot vesznek - gyorsabb lesz az átutalás - napi hírösszefoglaló.
Ügyfélszolgálatot kell fenntartaniuk a jövőben az árubemutatóval egybekötött termékértékesítést folytató vállalkozásoknak, és az ilyen cégek nem nyújthatnának fogyasztói hitelt - javasolja a Kereszténydemokrata Néppárt csaló termékbemutatók visszaszorítását célzó előterjesztése, amelyet csütörtökön nyújtanak be az Országgyűlésnek.
Csak első pillantásra nem tűnik vészesen rossznak a hazai minimálbér, az európai országok alsó harmadánál helyezkedik el, legalábbis a bruttó értéke, és azt is figyelembe véve, hogy nálunk alacsonyabb az árszínvonal. De az nem vigasztal senkit, hogy másoknak ennél is rosszabb. A nettóval már rosszabb a helyzet.
A brit védelmi miniszter szerint indokolt lenne a brit királyi légierő (RAF) bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű terrorszervezet szíriai állásai elleni légicsapásokba.
Német és osztrák szakértők is segítik az illegális migrációs folyamat megállítását a szerb-macedón határon a szerb és a magyar rendőrök mellett, valamint a négy ország közös adatbázist készít a migránsokról – erről állapodott meg a szerb, a magyar, a német és az osztrák rendőrség vezetője csütörtökön Belgrádban.
Londoni pénzügyi elemzők szerint a görög gazdaságban katasztrofális következményei lennének a Grexitnek, Közép-Európa EU-gazdaságai ugyanakkor most jóval felvértezettebbek a Grexit átgyűrűző hatásaival szemben, mint néhány éve.
Görögország ha akarna, se tudna visszatérni régi fizetőeszközéhez, a drachmához, mert megszabadult az ezt nyomtató masináktól - mondta a görög pénzügyminiszter csütörtökön az ABC ausztrál közszolgálati rádiónak adott interjúban.
A bevándorlók munkavállalási lehetőségeinek könnyítését javasolja osztrák munkaadókat összefogó gazdasági kamara és az osztrák gyáriparosok szövetsége, írja a Die Presse az MTI szerint. Főleg szakképzett bevándorlókra fenik a fogukat az osztrák munkaadók. Ausztriában 6 százalék a munkanélküliség (pedig ott nincsen … Folytatás
18 év alatt kell kifizetniük a kártérítést. A BP befektetői fellélegeztek, ennél sokkal durvább büntetés is benne volt a pakliban az öt évvel ezelőtti környezeti katasztrófa miatt.
A hátrányos helyzetű, kiemelten a roma hallgatók felsőoktatási esélyegyenlőségének javítását, felsőfokú végzettséghez jutásának támogatását célzó program idei kerete 210 millió forint.
A meggytermelők ingyen osztanak szét összesen több mint 30 tonna magyar meggyet, mintegy 100 ezer darab negyed kilogrammos kiszerelű adagot, az akcióval az idei nyomott meggyárak ellen tiltakoznak - közölte a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Terméktanács és Szakmaközi Szervezet csütörtökön az MTI-vel.
Tunisz – Döbbenetes részletek derültek ki múlt heti 38 halálos áldozatot követelő szúszai merényletről. A rendőrség késlekedése miatt a terrorista merénylő 47 percig szabadon garázdálkodhatott. Még arra is volt ideje, hogy szállodából visszamenjen a tengerpartra, ahol az egész vérfürdőt kezdte, hogy a sérültekkel végezhessen és a halottakkal közös szelfiket készítsen. A rendőrség töketlensége…
Erotikus dalok egyetlen lejátszási listában, Bob Marleytől Serge Gainsbourg-on át Rihannáig. Ha szabad kérdeznünk, ti milyen zenére szoktatok szeretkezni? Bármilyen is számotokra az igazi erotikus zene, most csupa olyan zeneszámot gyűjtöttünk össze egyetlen lejátszási listában, ami szövegét tekintve is a testi szerelmet jeleníti meg. Kellemes zenehallgatást! :) 6 tévhit a szexről, amit ideje…