Cáfolta a német pénzügyminisztérium, hogy a tárca vezetője, Wolfgang Schäuble a lemondást fontolgatja a görög adósságválság ügyében a kancellárral kialakult nézeteltérés miatt.
Az októberben súlyos versenybalesetet szenvedett, és a napokban elhunyt Formula-1-es pilótának, Jules Bianchinak úgynevezett diffúz axonális sérülése volt, amiből nincs visszaút - mondta a Honvédkórház ideggyógyásza az M1-en.
A magyar álláspont szerint nem ütközik uniós szabályba az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, illetve a dohánytermékek kereskedelmét terhelő egészségügyi hozzájárulás - reagált Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az M1 aktuális csatornán arra, hogy az Európai Bizottság az ügyben vizsgálatot indított, és annak lezárásáig megtiltotta a progresszív kulcsok alkalmazását.
Londoni pénzügyi elemzők szerint az elmúlt héten elért megállapodással több akadály is elhárult ugyan az újabb görög pénzügyi segélycsomag összeállítása elől, a görög adósságválság legvalószínűbb végkifejlete azonban továbbra is a Grexit, vagyis Görögország távozása az euróövezetből.
A jövő hét elején és a hét végén is többfelé lehetnek heves zivatarok, mindeközben azonban kitart a kánikula többfelé 40 Celsius-fok közeli maximumokkal – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.
Gárdony - Hárman szörfdeszkákkal nem tudtak partra jutni, egy férfi pedig nem tudott kiúszni önerejéből. A Gárdonyi Rendőrkapitányság vízirendőrei segítették ki őket a partra - adta hírül a police.hu.
Warren Buffett amerikai befektető, a Berkshire Hathaway vállalatcsoport vezetője és Johnny Depp amerikai színész is csatlakozott azon gazdag üzletemberek és világsztárok hosszú sorához, aki az elmúlt években szigeteket vásároltak Görögországban - közölte a londoni székhelyű Proto Organization ingatlancég.
Warren Buffett amerikai befektető, a Berkshire Hathaway vállalatcsoport vezetője és Johnny Depp amerikai színész is csatlakozott azon gazdag üzletemberek és világsztárok hosszú sorához, aki az elmúlt években szigeteket vásároltak Görögországban - közölte a londoni székhelyű Proto Organization ingatlancég.
A lehető legmodernebb technikai eszközökkel, például hőkamerákkal is védi a rendőrség a magyar-szerb határszakaszt - mondta Balázs László rendőr ezredes az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Többször megpördült, majd árokba csapódott egy személyautó a Pest megyei Zsámbok belterületén vasárnap délután. A kocsiban ketten megsérültek, közöttük egy gyerek is – közölte a megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Nem csak a görögök, de az olaszok is részben privatizációs bevételekből csökkentenék az államadósságot. Az olasz posta részvénykibocsátásából 4 milliárd euróra számítanak, írja a Financial Times. ...