2015. július 18. szombat

júl. 18
16:54
Újraválasztották az LMP társelnökeit és titkárát (Infostart)
Újraválasztották az LMP két társelnökét, Schiffer Andrást és Szél Bernadettet, valamint Vida Attila elnökségi titkárt a párt budapesti tisztújító kongresszusán, szombaton. Az eseményen megválasztották a kilenctagú elnökséget is, benne a társelnökökkel és a titkárral.
júl. 18
16:54
Külföldi sajtó Magyarországról - Menekülés és dölyfösség (ProfitLine)
A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lap az ideiglenes műszaki határzárral kapcsolatban közölt kommentárt szombati számában.
júl. 18
16:54
Megépült Mórahalomnál a próbakerítés (444.hu)
A kormány még nem tudja pontosan, hogy milyen legyen a déli határt lezáró kerítés, ezért először felhúzták ezt a próbaszakaszt. Kedden döntik el, hogy acélból vagy akácból legyenek a tartóoszlopok.
júl. 18
17:03
Elkészült a mórahalmi kerítésszakasz (Metropol)
Elkészült szombat délutánra a ideiglenes biztonsági határzár 175 méteres mintaszakasza, ahol négy, az építésnél alkalmazható technológiát próbáltak ki.
júl. 18
17:05
Frontálisan ütközött két autó Tiszaföldvárnál (Metropol)
Egy nő a helyszínen, egy férfi pedig a kórházban életét vesztette.
júl. 18
17:06
"A cukorbetegségért és a rákért is a szénhidrát a felelős" (ATV)
Azok számára, akik világszinten irányítják az élelmiszeripart, és a gyógyszeripart, azoknak olyanok vagyunk, mint a sertések az ólban, akiket minél gyorsabban fel kell hizlalni, és aztán minél hamarabb levágni, mert aztán már csak pénzbe kerülnek - mondta Schobert Norbert az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 18
17:07
Nem élte túl a zuhanást a nyíregyházi nő (Metropol)
Közveszélyokozás bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság a péntek esti nyíregyházi lakástűz ügyében.
júl. 18
17:12
Mi lesz a mai esti menü? Megnézed mobilon? (Privátbankár)
Ma már általánosan elfogadottá vált az internetes ételrendelés - havonta a családok háromnegyedéhez érkezik ételfutár. A jövő ugyanakkor itt is a mobilalkalmazások felé mutat.
júl. 18
17:12
Ivással vádolják Mariah-t (Blikk)
Los Angeles ‒ Csúnya válásnak néz elébe Mariah Carey (45).
júl. 18
17:12
Fejlemény: nagynéni ugrott ki az égő lakásból az unokaöccsével (BorsOnline)
Közveszélyokozás gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárást indított a helyi rendőrkapitányság a péntek esti nyíregyházi lakástűz ügyében. Az ablakon egy gyerekkel kiugró asszony, aki a helyszínen meghalt, a korábbi hírekkel ellentétben a nagynénje volt, nem a nagymamája – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
júl. 18
17:12
Ez a 6 dolog zavarja a pasikat a házasságban (Blikk)
Berlin — Mi miatt panaszkodnak a házas férfiak a legtöbbször barátaiknak egy pofa sör mellett, vagy zárt ajtók mögött a párterápia során?
júl. 18
17:12
Közút: az autópályán is kötelező jobbra tartani (Infostart)
Jelentősen enyhítené a vasárnapi forgalmat az M7-es utópályán, ha az autósok betartanának néhány szabályt; ezek közül az egyik, hogy használják a Székesfehérvártól Budapestig tartó harmadik sávot - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
júl. 18
17:12
A nagyok után kell mennünk (TőzsdeFórum)
A tudás két forrását, az oktatást, valamint a k+f-innovációt gazdaságközelivé kell tenni.
júl. 18
17:14
Nézze meg, hogy rúgja fejbe feleségét a férj a lagzin! – videó (BorsOnline)
Amerikában nagy divat, hogy az ifjú pár tánccal lepi meg a násznépet. Az itt látható videó főszereplői is ezt tették, de…
júl. 18
17:18
Nincs terrorveszély Kárpátalján (Blikk)
júl. 18
17:24
Elhunyt Halák László újságíró (ATV)
Életének 79. évében elhunyt Halák László Aranytollas újságíró, a MÚOSZ Etikai Bizottságának korábbi elnökét pénteken érte a halál - közölte a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) szombaton az MTI-vel.
júl. 18
17:27
A kormány ösztönzi a kis- és középvállalkozások exportját (ProfitLine)
A kormány külgazdaság-politikájának stratégiai célja, hogy az EU-ban Magyarországon legyen a legmagasabb az export aránya a GDP-hez mérten.
júl. 18
17:27
Ma egyszerre tüntnek a feketék és a Ku Klux Klan tagjai Dél-Karolinában (444.hu)
Az egyik csoport azt mondja, hogy túlzás volt leszedni a konföderációs zászlót, a másik szerint ez így önmagában még kevés.
júl. 18
17:27
Sokk: Vidal megerősítette, hogy eligazol! (Sport365)
Arturo Vidal Instagram-oldalán búcsúzott el a Juve szurkolóitól szombat délután:
júl. 18
17:30
Készülődsz a holnapi hazaútra a Balatonról? Így használd az autópályát! (Privátbankár)
Felgyorsulhatna a hazatérő forgalom vasárnap az M7-esen, ha nem a középső sávban hajtana mindeni - vélik a Magyar Közút Zrt.-nél.
júl. 18
17:30
Az egészséges táplálkozást is túlzásba lehet vinni (Infostart)
Egyre inkább terjed a kényszeres egészséges táplálkozás irányzata. A szakemberek szerint ez nem betegség, hanem egy túlzásba vitt viselkedés. Az érintettek nem az ételek mennyiségére, hanem a minőségére figyelnek, emiatt szorongás vagy depresszió alakulhat ki a mesterséges összetevőkből is álló élelmiszerek miatt, sőt, társas kapcsolatuk is megsínyli a kóros odafigyelést - mondta az InfoRádiónak…
júl. 18
17:33
Borbély: nincs veszélyben az adósságcél (Portfolio)
Az ez évi állampapír-kibocsátások és a központi kormányzat adóssága az eredeti, az elmúlt év decemberében közzétett éves finanszírozási tervnek megfelelően alakul, nyugodt viszonyok jellemzik a...
júl. 18
17:33
A magyarok több mint 90 százalékának van bankkártyája (Pénzcentrum)
Nyaralás előtt érdemes megtervezni, mivel fogunk fizetni....
júl. 18
17:36
Több száz terroristagyanús személyt tartóztattak le (Blikk)
júl. 18
17:42
Hugh Jackman lelépett (hirado.hu)
Pedig Jackman már elkötelezte magát. Aztán mégis visszalépett.
júl. 18
17:42
M7-es: ezt tegye, ha időt akar nyerni (ATV)
Jelentősen enyhítené a vasárnapi forgalmat az M7-es autópályán, ha az autósok betartanának néhány szabályt; ezek közül az egyik, hogy használják a Székesfehérvártól Budapestig tartó harmadik sávot - közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szombaton az MTI-vel.
júl. 18
17:44
Több száz terroristagyanús személyt tartóztattak le (ATV)
Több mint négyszáz terroristagyanús személyt tartóztattak le az utóbbi hetekben Szaúd-Arábiában, akik a hatóságok feltételezése szerint az Iszlám Állam (IÁ) nevű szélsőséges szervezettel álltak kapcsolatban - közölte az arab királyság belügyminisztériuma szombaton.
júl. 18
17:48
Károg még a bumfordi ex-pénzügyér (Privátbankár)
A tárgyalások során faragatlan stílusáról elhíresült görög ex-pénzügyminiszter, Varufakisz a tető alá hozott megállapodást ócsárolja.
júl. 18
17:48
BKK: ismét korlátozták a belvárosi Kossuth Lajos utca forgalmát (Infostart)
Ezen a hétvégén is tart az V. kerületi Kossuth Lajos utca aszfaltburkolatának felújítása, ezért forgalomkorlátozásra kell készülni - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vasárnap saját közösségi oldalán.
júl. 18
17:50
Nyíregyházi lakástűz - Közveszélyokozás miatt indított eljárást a rendőrség (Infostart)
Közveszélyokozás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság a péntek esti nyíregyházi lakástűz ügyében; a tűz elöl menekülő, az ablakon egy gyerekkel kiugró asszony, aki a helyszínen meghalt, a gyerek nagynénje volt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombat délután az MTI-vel.
júl. 18
17:54
Rekordösszeget adtak egy leeresztett tojáslabdáért (Metropol)
43 740 dollárért kelt el aukción egy olyan tojáslabda, amely az NFL elmúlt szezonjának egyik legnagyobb botrányát okozta.
júl. 18
17:54
Rekordösszeget adtak a leeresztett labdáért (Blikk)
júl. 18
17:54
Neked mi az első, ha okosságon töröd a fejed? (TőzsdeFórum)
Az internethasználó hazai lakosság több mint 80 százalékának van okostelefonja, és további közel 10 százalék tervezi, hogy a jövőben vásárol ilyet.
júl. 18
18:00
Ötödével csökkentek a pc-eladások az EMEA térségben (ProfitLine)
Több mint ötödével csökkentek a személyiszámítógép-eladások a második negyedévben az EMEA térségben - közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat pénteken.
júl. 18
18:00
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint nincs terrorveszély Kárpátalján (444.hu)
A merényletek óta már leváltották azt a korrupt kormányzót és rendőrparancsnokot, akik komoly pénzeket juttattak a Jobboldali Szektornak.
júl. 18
18:06
Elkészült! Így néz ki a mórahalmi vasfüggöny (Blikk)
Mórahalom - Elkészült szombat délutánra a ideiglenes biztonsági határzár 175 méteres mórahalmi mintaszakasza, ahol négy az építésnél alkalmazható technológiát próbáltak ki.
júl. 18
18:06
Vásáry Tamás: ez eddig a legjobb világzenekar (Infostart)
Vásáry Tamás szerint az elmúlt évek legjobb világzenekara formálódik az ifjú zeneművészekből az idei debreceni nemzetközi nyári akadémián.
júl. 18
18:12
Brit szakaszgyőzelem, Froome növelte előnyét (Blikk)
júl. 18
18:12
Brit szakaszgyőzelem a Touron (Metropol)
A brit Stephen Cummings nyerte a Tour de France14. szakaszát, honfitársa, Chris Froome pedig növelte előnyét az összetett versenyben.
júl. 18
18:14
Feloldották az útzárat a baleset után (Blikk)
júl. 18
18:18
A csed és a gyed alapja (Adózóna)
Milyen időszakot kell figyelembe venni a csecsemőgondozási díj (csed), illetve a gyermekgondozási díj (gyed) alapjaként? Olvasói kérdésre dr. Radics Zsuzsanna tb-szakértő válaszolt.
júl. 18
18:18
Böröcz szerint lebuktak az "álcivilek" (ATV)
Azzal, hogy önkéntesek segítik a szerencsétlen rászoruló embereket, azzal semmi gond nincs – mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Böröcz László arról, hogy az MSZP megnyitotta a székházát a menekülteken segítő civileknek.
júl. 18
18:24
10 hónapos turnéra indul a Face Team (Blikk)
Budapest — Tovább dübörög a Face Team-őrület! Az akrobatikus sportszínház 2004-ben alakult Takács Áron vezetésével, majd itthon a Csillag Születik tehetségkutatóban tűntek fel 2009-ben.
júl. 18
18:24
Elfogta a rendőrség a tini pikkelyes gyilkosát (BorsOnline)
A hatóság a Twitteren bizonyította: gyilkost fogott. Közzétett ugyanis egy fotót, amelyen egy döglött kobra látható, az a hüllő, amelyik feltehetően végzett a 18 éves, texasi Grant Thompsonnal. De lehet, hogy az ügy ennél bonyolultabb.
júl. 18
18:27
A Model X hozhat áttörést a Teslának (Portfolio)
Kínában nincs könnyű helyzetben a Tesla Motors, ahol az előzetes várakozásokhoz képest sokkal gyengébben teljesítenek az eladások területén. Ezen a helyzet változtathat a cég legújabb modellje, a...
júl. 18
18:30
NFL - Rekordösszeget adtak az egyik leeresztett labdáért (Infostart)
Rekordot jelentő 43 740 dollárért (12,37 millió forint) kelt el aukción egy olyan tojáslabda, amely a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) elmúlt szezonjának egyik legnagyobb botrányát okozta - olvasható az espn.com oldalon.
júl. 18
18:30
Visszavonulásra készül Ilja Brizgalov (Blikk)
júl. 18
18:30
Nem volt piskóta a múlt heti vihar (TőzsdeFórum)
A múlt hét szerdai vihar miatt közel 7.500 lakásbiztosítási kárbejelentés érkezett.
júl. 18
18:33
Kerítés - Elkészült a mórahalmi mintaszakasz (Kripto Akadémia)
A kormány kedden dönti el, hogy melyik technológiát használják.
júl. 18
18:33
Négy évre eltiltották az olimpiai bajnokot (Sport365)
Doppingvétség miatt négy évre eltiltották Niksa Dobudot, az olimpiai bajnok horvát vízilabda-válogatott centerét.

Keresés