Életbe lépett a hőségriadó, hétfőig van érvényben a legmagasabb fokú figyelmeztetés. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint a következő napokban egyre melegebb léghullámok érkeznek Magyarország fölé. A hétvégén akár 40 fok is lehet.
Közveszélyokozás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Nyíregyházi Rendőrkapitányság a péntek esti nyíregyházi lakástűz ügyében; a tűz elöl menekülő, az ablakon egy gyerekkel kiugró asszony, aki a helyszínen meghalt, a gyerek nagynénje volt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombat délután az MTI-vel.
A görög miniszterelnök pénteken alakította át a kormányt: leváltotta azokat, akik nemzetközi hitelezők által követelt reformintézkedések ellen szavaztak.
Tovább pörögnek az események, péntek délután már az áthidaló hitelt is megszavazták a görögöknek, az ESM pedig formálisan is a tárgyalások megkezdése mellett döntött. Görögországban pedig Ciprasz...
Három hét zárva tartás után hétfőn kinyitnak a bankok Görögországban. Kissé enyhítenek a készpénzfelvételi korlátozásokon, de a külföldi utalásokra vonatkozó tilalom és a tőke mozgásának ellenőrzését célzó egyéb intézkedések érvényben maradnak - derült ki a görög kormány szombaton közzétett rendeletéből.
Keddtől október végéig forgalomkorlátozásokra kell számítani a XI. kerületi Fehérvári úton a Hengermalom út és a Hamzsabégi út között - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.
Sok államtitkárt cserélni fog ősszel Orbán, a takarékokat új népbankká kell integrálni, a bevándorlás pedig az európai baloldal Waterloo-ja. A miniszter a Napi Gazdaságnak adott interjút.
ADÁS UTÁN - Kedves, mindig mosolyog, és piszkosul fiatal. Ő Rátonyi Krisztina, a Balatoni nyár és a Petőfi TV műsorvezetője. Még csak 24 éves, de már most pontosan tudja, hogy jó helyen van. Lételeme a pörgés, utál unatkozni. Szereti a munkáját, párkapcsolatban él, és egy nagy olaszos családban. Teljesnek érzi az életét.
Az egészségmegőrző termékekhez, az üdülési joghoz, az edénykészletekhez és a légtisztító készülékekhez rendezett termékbemutatókon történik a legtöbb visszaélés. A nyugdíjasok vannak veszélyben elsősorban.
Az elmúlt hetekhez hasonlóan az ebéd elkészítésében a Pensio Kft. háziasszonya, Süllős Gyuláné volt a segítségemre. A leves után rántott csirkecombot ajánlok, ahogyan én szeretem. A mai ebéd 840 kcal/fő értéket tartalmaz, az ára 475 Ft/fő. Jó étvágyat és szép hétvégét kívánok!
Súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett az a kisgyerek, akit nagymamája a nyíregyházi lakástűzből úgy próbált kimenteni, hogy a gyerekkel együtt ugrott ki a péntek este kigyulladt társasház negyedik emeleti lakásából. Az asszony a helyszínen meghalt.
"A kormány külgazdasági stratégiai céljait szolgáló Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egyik feladata a Keleti és Déli Nyitás politikájával összhangban fokozni az Európai Unió határain kívülre irányuló...