Nemes Jeles László a Heteknek adott interjújában arról beszélt, hogy a filmjével Auschwitz lecsupaszított lényegét kívánta érzékszervekre ható módon bemutatni.
Akár most szabadultál meg hosszú tincseidtől, akár mindig is rövid hajúak táborát erősítetted a következőket biztosan te is átélted már, valószínűleg nem is egyszer.
Barguzin—Budapest — Titokban, hat órával a meghirdetett, nyilvános esemény előtt elhantolták a Fiumei úti sírkert 58-as parcellájában Petőfi Sándor állítólagos maradványait!
Az Európai Unió 28 tagállama hivatalosan is jóváhagyta pénteken, hogy 7,16 milliárd euró áthidaló kölcsönt nyújtsanak Görögországnak az uniós segélyalapból, az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmusból (EFSM) - jelentette be Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke Brüsszelben sajtóértekezleten
A kissé németesen csengő, azonban mexikói székhelyű VUHL sportautógyártó emberei mertek igazán nagyot álmodni, amikor nekikezdtek első szériagyártású élményautójuk fejlesztésébe. A négykerekű célja megegyezik a könnyűépítésű sportkocsikéval, és ez nem más, mint a színtiszta vezetési élmény garantálása elsősorban az alacsony tömeg révén. A konkurensek közé olyan komoly gépek tartoznak, mint például…
Egy kiterjedt nemzetközi kutatás megerősítette, hogy minden idők legmelegebb éve volt 2014, amikor rekordhőmérsékleteket mértek a föld és a tenger felszínén, a óceánok felső vízrétegeinek hőmérséklete is rekordot döntött, a tengerszint emelkedése is soha nem látott mértéket öltött, az átlagosnál jóval több trópusi ciklon keletkezett és az üvegházhatású gázok kibocsátása is rekordnagyságú volt.
A repüléstörténelemben meghatározó szerepe van a Franciaország és Anglia közötti La Manche csatornának, ugyanis Louis Blériot francia mérnök és konstruktőr a repülés egyik úttörőjeként első ízben 1909. július 25-én repülte át a 37 km-es csatornát (Calais és Dover között), mégpedig 36 perc alatt. Manapság, amikor mérföldek millióit hagyják maguk mögött a gépmadarak nap mint nap, egészen…
Ha a Föld egy elem, akkor több milliárd év alatt töltődött fel. Na, ennek a felét el is használtuk az elmúlt kétezer évben. Mi lesz itt, mi lesz itt?!?!?
Talán a Magna és a Getrag nevek nem sokat mondanak a laikusoknak, e két gyártó meglehetősen nagy részt harap ki korunk autóiparából. Noha csak beszállítók, nélkülük megállna az élet, az általuk gyártott alkatrészek ugyanis nélkülözhetetlenek a legnagyobb márkák számára is. Ezúttal jó hír érkezett, miszerint a Magna International megvásárolja a Getrag Group-ot.
Számos jel mutat arra, hogy még nem kiforrott a Penny Market kártyás vásárlás után készpénzfelvételt (cash back) kínáló megoldása. Ha a szolgáltatás a piaci előírásoknak megfelelően valósul meg, akkor viszont nem jön el a mennyország: a Penny pénztáraknál is banki díjért lehet majd pénzt felvenni.
Kampala — Egymillió lakosra jut tíz orvos abban a régióban, ahol a héten Balogh Sándor, a Magyar Afrika Társaság elnöke és Syda Bbumba képviselő, korábbi pénzügyminiszter lerakta az új magyar kórház alapkövét.
Októberben kerülhet a kormány elé a digitális fejlesztésekről, illetve az internetről szóló nemzeti konzultáció (InternetKon) alapján készülő döntés-előkészítő anyag - közölte a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos pénteken Velencén, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT).
A Norvég Alapok támogatásával folytatódik az Öreg-Túr vízrendszerének fejlesztése, a 895 ezer euró (275 millió forint) összértékű vízgazdálkodási program nyitórendezvényét pénteken tartották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nagyarban.
Az autóipar igencsak nehéz időkön ment keresztül az elmúlt években, de szépen lassan azért kezd visszatérni a helyes útra. Persze naivság lenne azt gondolni, hogy az újautó eladások nagy része nem céges vásárlásokból származik, ugyanakkor nem szabad megfeledkeznünk a használtautók piacáról sem, ami folyamatos növekedést mutat, és nagyrészt a magánszemélyeket érinti – miközben tartogat némi…
Budapest — Óriási üzlet, vagy drága mulatság? Már 7,8 milliárd forintért vásárolt műtárgyakat a Magyar Nemzeti Bank. A legfrissebb szerzemény a világhírű XVI. századi velencei reneszánsz festőművész, Tiziano alkotása, amelyért 4,5 milliárd forintot adtak.
A német törvényhozás alsóháza (Bundestag) pénteken nagy többséggel felhatalmazta a kormányt, hogy tárgyalásokat kezdjen a harmadik görög mentőprogramról, és hozzájárult ahhoz, hogy Németország részt vegyen a program összeállításáig tartó időszakot áthidaló finanszírozási programban.
Egy esztendővel ezelőtt lőtték le a maláj légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállítóját a Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen. A tragédiában 298 ember vesztette életét. Megrázó videofelvételek jelentek meg az ausztrál sajtóban arról a kelet-ukrajnai helyszínről, ahol a repülőgép lezuhant.
Sikerült megállapodniuk a pécsi városvezetőknek Matyi Dezső klubtulajdonossal, így elhárult az akadály, hogy Pécs megmentse a PMFC labdarúgócsapatát - írta pénteki közleményében a Polgármesteri Kabinetiroda
Az Európai Unió 28 tagállama hivatalosan is jóváhagyta pénteken, hogy 7,16 milliárd euró áthidaló kölcsönt nyújtsanak Görögországnak az uniós segélyalapból, az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmusból (EFSM) - jelentette be Valdis Dombrovskis, az Európai Bizottság euróért felelős alelnöke Brüsszelben sajtóértekezleten
Húsz éve nem látott mennyiségű hó hullott pénteken Ausztrália keleti partvidékén, Új-Dél-Wales államban, ahol több hegyi főút járhatatlanná vált a szokatlan téli időjárás miatt.
Az InfoRádióban a hétvégén mások mellett hallható lesz Spéder Zsolt, a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatója, aki az öregedés és a népesedési problémákat elemezte, illetve Kassai Tamás, a Péterfy Sándor utcai Kórház - Rendelő Intézet és Baleseti Központ osztályvezető főorvosa és Molitorisz Dániel, a Péterfy Sándor utcai Kórház - Rendelő Intézet és Baleseti Központ ortopéd traumatológus…
Szombattól csökkenti a 4-es metró automata szerelvényein a járműkísérői jelenlétet a BKV a végleges használatbavételi eljárás részeként. A közlekedési társaság pénteki közleménye szerint az eljárás...
Egy kiterjedt nemzetközi kutatás megerősítette, hogy minden idők legmelegebb éve volt 2014, amikor rekordhőmérsékleteket mértek a föld és a tenger felszínén, a óceánok felső vízrétegeinek hőmérséklete is rekordot döntött, a tengerszint emelkedése is soha nem látott mértéket öltött, az átlagosnál jóval több trópusi ciklon keletkezett és az üvegházhatású gázok kibocsátása is rekordnagyságú volt
A következő években folytatódik a közúti tömegközlekedés fejlesztése, a korábbi Volán társaságok integrációjából alakult regionális közlekedési központok mintegy 1000 új autóbusz beszerzését tervezik, a már eddig megvett 600 új busz mellé - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.
Pontosítani kell a törvényalkotónak a haszonélvezettel összefüggő szabályozást az Alkotmánybíróság (Ab) keddi határozata szerint - ezt a testület honlapján pénteken tették közzé.
Budapest - Három évre kizárta a Közgépet minden magyarországi eljárásból a Közbeszerzési Döntőbizottság, mert úgy ítélték meg, hogy hamis adatot szolgáltatott az egyik pályázatában.