Az OTP javadalmazási politikája keretében 136 616 darab saját részvényt értékesített 2015. július 15. Ezt követően a bank saját tulajdonában lévő OTP-törzsrészvények állománya 3 646 192 darabra...
Kész lenne lemondani a miniszterelnöki tisztségről a korrupcióval gyanúsított Victor Ponta román kormányfő, ha előzetesen Klaus Iohannis államfő írásban vállalná, hogy a jelenlegi baloldali koalíció jelöltjét bízza meg kormányalakítással - közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség, Ponta egy televíziós interjúját idézve.
Néha az is kétséges, hogy egyáltalán közeledünk-e a nyugati életszínvonalhoz, ezért érdekes most a Morgan Stanley friss elemzése, mely azt vizsgálja, hogy a feltörekvő európai gazdaságok honnan...
Tatabánya – Még a sok furcsa dolgot látott közlekedési rendőröket is meglepte a minap egy 45 éves tatabányai asszony – miközben igazoltatták a hatóság munkatársai, békésen elszenderedett autójában.
Az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszerben (ekáer) az útdíjkamerák segítségével azonnal feltűnik, ha a fuvarokmányok alapján tranzitárut szállító kamionok Magyarországon pakolnák ki árujukat - hangsúlyozta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vám- és jövedéki szóvivője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
Részben kötvénykibocsátásból származó bevétellel pótolja ki Szaúd-Arábia az alacsony olajárak által a költségvetésen vágott rést - számolt be csütörtökön a Sputniknews hírportál.
Egy egyesület megtámadta a földtörvény azon passzusait, amelyek kizárják az egyesületeket a termőföld használatából. Panaszukat az Alkotmánybíróság vizsgálta.
Erősen megosztják a német fiatalokat a hírességek: jó részük ki nem állhatja, más részük viszont imádja például Justin Biebert és Heidi Klumot - derült ki egy német felmérésből.
A biztosítók szövetségének korábbi adatai 20 ezer esetről és 3 milliárd forintos kárról szóltak, az újabb közlés szerint majdnem 40 ezer kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, a kár értéke pedig megközelíti a 4,8 milliárd forint.
Egyesült Királyság - Megvizsgálták a bosszúpornó áldozatainak statisztikáit 2012 óta és az eredmény döbbenetes. Gyerekek és nyugdíjasok is érintettek voltak egyes esetekben.
A szövegelés és taktikázás helyett a gazdaság modernizálásával kellett volna foglalkoznia a görög politikusoknak - nyilatkozta a Figyelőnek Ricardo Hausmann, híres venezuelai származású közgazdász,...
A görög parlament nagy többséggel megszavazta hajnalban azokat a megszorító intézkedéseket, amelyeket a nemzetközi hitelezők követelnek Athéntól a harmadik pénzügyi mentőcsomagról szóló tárgyalások megkezdéséért cserébe.
Meryl mellett Helena Bonham Carter és Carey Mulligan tündökölnek a főszerepekben. Ősszel mutatják be a Suffragette (Szüfrazsett) című Londonban játszódó kosztümös mozit, amelyben Meryl Streep, Carey Mulligan (A nagy Gatsby) és Helena Bonham Carter (A király beszéde, Harcosok klubja) játsszák a fontosabb szerepeket. [cikk=39810] Mulligan a hírek szerint egy fiatal anyát alakít 19-20.…
Katonai információk külföldi titkosszolgálatoknak történő értékesítéséért vettek őrizetbe négy embert Kína Szecsuan tartományában - számolt be honlapján a Kínai Nemzetközi Rádió (CRI) csütörtökön.
A vastag- és végbélrák – orvosi nevén colorectalis carcinoma – a fejlett nyugati országokban és Magyarországon is a második leggyakoribb halált okozó daganattípus. Éppen ezért fontos minden lehetséges fórumon felhívni a figyelmet arra, hogy a gyógyulás egyetlen esélye a betegség időben történő felismerése és kezelése. De mit lehet tenni olyankor, ha egy betegség a kezdeti – még gyógyítható –…
Ismeretterjesztő edukációs film a „Kolorektális karcinómák szűrése” címmel 51 perces edukációs dokumentumfilm a vastagbélrákról. Minden egyes tett, legyen az politikai, kormányzati, társadalmi, gazdasági vagy akár médiajelenség szolgálja az egyes ember és a magyar társadalom egészségének ügyét. Filmünk célja, hogy tudatosítsa bennünk az egészég értékét életünk minden területén. A társadalom, a…
A Volvo előrelépett, és dízeles beszálló modelljének 1,6 literes motorját lecserélte egy visszafojtott kétliteres egységre. Nem is akármilyen motorra, a sokoldalú négyhengeres ugyanis bizonyos modellekben akár 225 lóerőt teljesít, persze utóbbi esetben már egy helyett két turbóval lélegeztetve. A nem akármilyen erőforrásnak hála pedig a V40 D2 nem akármilyen prémium beszálló dízelmodell lett.
Mórahalmon tartott sajtótájékoztatót Hende Csaba honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter, hátuk mögött a határzár poros, zajos előkészítő munkálataival. Kovács Zoltán kormányszóvivő bevezetőjében elmondta, hogy tegnap lejárt a nemzeti konzultáció határideje és a visszaküldött egymillió kérdőív alapján kijelenthető: szinte minden magyar ember támogatja a kormány határozottabb…
A Williams csapatfőnök-helyettese, Claire Williams úgy érzi, nagyon is jól tették, hogy a Brit Nagydíjon nem utasították versenyzőiket arra, hogy cseréljenek helyet egymással a mezőny elején. Tovább »
A technológia elképesztő ütemben fejlődik. Alig egy évtizede az íróasztalon összekábelezett gépeinket pár éve táskákban, tegnap a zsebünkben, ma már a csuklónkra csatolva vihetjük haza. Sőt, ma már nem csak trendi egy új technológia használata, de a viselhető okoseszközök révén a divat alkotóeleme is lett.
Nagyon amerikaias ez a Ford. Volt olyan időszak, amikor a kölniek büszkék lehettek a Mondeo kategória első agilis tulajdonságaira, azonban a Fusion bázisú modellt már más fából faragták, lágyabb lett az autó viselkedése.
Engedjék meg, hogy Vergiliusként elkalauzoljam önöket a Király utcai Halálkatlantól a margitszigeti Sátáni Szoroson át a Széna térig, a Pokol Padkájáig.