A becslések szerint ötven év múlva 7,9 millióra csökken Magyarország lélekszáma, a lakosság elöregedése miatt pedig idővel muszáj lesz felemelni a nyugdíjkorhatárt - mondta a Napi Gazdaság szombati...
Alekszisz Ciprasz miniszterelnök a megszorítócsomag elfogadása után kijelentette, hogy a kormány "erős felhatalmazást kapott a tárgyalások befejezéséhez". A felszólalásában nem tért ki a javaslatcsomag ellen szavazó kormánypárti képviselőkre, mindössze annyit mondott, hogy a nemzetközi hitelezőkkel folytatott egyeztetésekre kell koncentrálni.
A Moody's-nak az a döntése, hogy nem változtatott Magyarország minősítésén, azt jelzi, hogy a hitelminősítő még mindig kockázatosnak tartja Magyarországot az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
Öngyilkos merényletek sorát hajtották végre a hadsereg és a kurd biztonsági erők ellen az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet harcosai az északkelet-szíriai el-Haszake városban - jelentette egy ellenzéki csoport szombaton.
A Moody's-nak az a döntése, hogy nem változtatott Magyarország minősítésén, azt jelzi, hogy a hitelminősítő még mindig kockázatosnak tartja Magyarországot az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
ZABAR – A felhőtlen éjszakát követő hajnalban a Nógrád megyei Zabaron megdőlt a napi országos hidegrekord – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel.
Az éjfél óta érvényben lévő humanitárius tűzszünet ellenére a jemeni fővárost bombázta szombatra virradóra a Szaúd-Arábia vezette nemzetközi koalíció - jelentették helyi lakosok.
John Kerry amerikai külügyminiszter nem ért egyet a vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöki posztjára jelölt Joseph Dunford tábornoknak azon kijelentésével, miszerint Oroszország egzisztenciális fenyegetést jelentene az Egyesült Államokra nézve - közölte pénteken a washingtoni külügyi tárca szóvivője.
A Fővárosi Ítélőtábla a Magyar Nemzeti Banknak az OTP Jelzálogbank, illetve OTP Bank elleni közérdekű perben kihirdetett ítélete szerint a bankok forinthiteles szerződései általános szerződési feltételeinek (ászf) kikötései tisztességtelenek és ezért érvénytelenek voltak.
Újabb terrortámadás várható, ezért Tunézia elhagyására szólította fel a brit turistákat London. A magyar külügy egyelőre figyel, az utazási irodák pedig továbbra is visznek oda magyarokat.
ATHÉN – A görög parlament szombatra virradóra megszavazta a kormány javaslatcsomagjának támogatását, amelyet Athén két nappal ezelőtt nyújtott be a külföldi hitelezőknek az újabb pénzügyi támogatás reményében.
A Moody's-nak az a döntése, hogy nem változtatott Magyarország minősítésén, azt jelzi, hogy a hitelminősítő még mindig kockázatosnak tartja Magyarországot az MTI által megkérdezett elemzők szerint.
A Budapest Pride miatt ma ideiglenes forgalomkorlátozásokra kell számítani Budapest I., V. és VI. kerületében: számos helyen tilos parkolni, délután pedig időszakosan több forgalmas utat és teret lezárnak. A közösségi közlekedésben kora délutántól számos változás lesz.
A felhőtlen éjszakát követő hajnalban a Nógrád megyei Zabaron megdőlt a napi országos hidegrekord - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat reggel az MTI-vel.
Húsz évvel ezelőtt, 1995. július 11-től 18-ig gyilkolták le a szerb csapatok a boszniai muzulmánok által lakott Srebrenica teljes férfilakosságát a kamaszfiúktól az aggastyánokig. A 8700 áldozattal járó szisztematikus tömeggyilkossághoz – amely a második világháború óta a legszörnyűbb háborús bűncselekmény volt Európában – asszisztáltak a város védelmére rendelt holland békefenntartók. A…
A nyári szabadságolások kezdetével párhuzamosan az AAA AUTO Fóti telephelyén megnövekedett a kabriók, illetve az egyterű autók eladási száma. Az ágazati értékesítési adatok és a tapasztalatok is azt mutatják, hogy nyáron egyértelműen nagyobb a kereslet a nyitott tetejű autók, valamint a keménytetős kabriók iránt. Emellett a nyaralni indulók közül egyre többen vásárolnak nagyméretű, többcélú…
Míg Schiffer András Alekszisz Ciprasz rajongójának tűnik, addig Gulyás Gergely még akkor is félkommunista ámok-futásnak minősíti a Sziriza kormányzását, ha eufemizmust akar használni. Magyar politikusokat kérdezett a Hetek arról, hogy mit gondolnak a görög krízisről.
Na, ez a gigacukiság! Berki Natasa Zselyke és a szépségkirálynő Dobó Ági kisfia, Beni játék közben úgy megkedvelte egymást, hogy el is cuppant köztük az első csók.
Novemberben nyithatja meg a Kaposvári Törvényszék a Gyurcsány-kormány titkosszolgálati vezetését érintő, kémbotrány néven ismert eljárás megismételt elsőfokú büntetőperét.
Bár az elmúlt időszak forrósága próbára tette a növényeket, de így is olyan minőségben áll rendelkezésre a búza, ami a liszthez, kenyérhez kellően jónak számít - mondta Fazekas Sándor a Ma reggelben.