2015. július 10. péntek

júl. 10
9:23
Kilőttek az európai piacok (ProfitLine)
Meredeken emelkedtek a főbb nyugat-európai részvénypiacok, miután a görög kormány csütörtök este - a kiszabott határidőn belül - elküldte javaslatait a hitelező intézményeknek. A német DAX index 2,2%-kal 11,237,60 pontra, a francia CAC-40 index 2,5%-kal 4873,66 pontra, míg a brit FTSE-100 index 1,1%-kal 6651,29 pontra emelkedett nyitásban.
júl. 10
9:27
A parkolások több mint 60 százalékát fizetik mobiltelefonnal (Infostart)
A parkolások több mint 60 százalékát mobiltelefonnal fizetik ki, ami mutatja, hogy nagy az igény a mobilfizetési rendszer iránt - mondta Veres Mihály, a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán pénteken.
júl. 10
9:27
A kormány odacsap a vasárnappal trükköző boltoknak (Privátbankár)
A kormány következetesen kitart a vasárnapi foglalkoztatás tilalma mellett - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő.
júl. 10
9:27
Csaba László: Véget kellene vetni a rongyrázásnak (Portfolio)
Az elmúlt években enyhén, de nagyon látványosan nőttek a társadalmi egyenlőtlenségek Magyarországon, ráadásul a hivalkodó fogyasztás, a rongyrázás miatt rosszabb az emberek közérzete - mondta a...
júl. 10
9:29
Szinte mindenki magyar állampapírt akar venni! (Portfolio)
Új rekordot értek el a lakossági állampapírok júniusban 161 milliárd forintos nettó értékesítéssel - közölte pénteken az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Ezzel az első félévben 516 milliárd...
júl. 10
9:30
Méregdrágán utazott az igazságügyi miniszter (Blikk)
Magyarország - Több mint 800 ezer forintba került, hogy Trócsányi László igazságügy miniszter július 8. és 10. között Belgiumba és Olaszországba látogatott. A Magyar Nemzet cikke szerint a tárcavezető repülőjegye 715 ezer forintba került. További 68 ezer forint szállásköltség is felvetődött, háromezer forint dologi kiadás, az utazás közbeszerzési díja pedig 20 ezer forint volt.
júl. 10
9:31
Többmilliárdos kárt okozott Magyarországon a pusztító vihar (Portfolio)
A szerdai hatalmas vihar vihart követően ömlenek a kárbejelentések a biztosítókhoz: szakértői becslések szerint a károk száma megközelítheti a 20 ezret, a becsült kárérték pedig akár a 3 milliárd...
júl. 10
9:33
Több mint ezeregyszáz határsértőt tartóztattak föl Csongrád megyében (Blikk)
júl. 10
9:36
53,3 milliárd eurót kér az új görög javaslat (Alternatív Energia)
Többek közt a nyugdíjak csökkentését és bizonyos adók emelését is felajánlották.
júl. 10
9:36
Indonéziában több repülőteret zártak le egy vulkánkitörés miatt (ATV)
Öt nagy repülőteret zártak le Indonéziában pénteken egy kelet-jávai vulkán által kilövellt hamu miatt, a repülési tilalom több száz járatot és turisták ezreit érinti az idegenforgalmi szezon kellős közepén.
júl. 10
9:45
A görög hotelek már visszavezették a drachmát? (Privátbankár)
Furcsa jelenségnek lehetett tanúja a Bloomberg görög tudósítója: a Hilton drachmában számolta el szállásdíjat.
júl. 10
9:45
Szerdai vihar: milliós károk is vannak (Adózóna)
2015. július 8-án délután hatalmas vihar vonult végig az országon. A vihart követően ömlenek a kárbejelentések a biztosítókhoz: szakértői becslések szerint a károk száma megközelítheti a 20 ezret, a becsült kárérték pedig akár a 3 milliárd forintot is – tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) a legfrissebb adatokat pénteken.
júl. 10
9:45
Diákmunkára népszerű célpont a Balaton (HR Portál)
10-12 ezer diák vállal nyári munkát a Balatonon. Legnépszerűbbek a hosztesz és promóciós feladatok. A fiatalok háromnegyede iskolaszövetkezeteken keresztül vállal munkát, írja a metropol.hu.
júl. 10
9:45
Itt az első reakció a görögök csomagjára (Portfolio)
Csütörtök este jókora megszorító csomagot tett le a nemzetközi hitelezők asztalára a görög kormány. Ezek után mindenki a nemzetközi intézmények állásfoglalására, valamint a görög parlament döntésére...
júl. 10
9:45
Ősztől újra lehet majd Ladát kapni Magyarországon (Pénzcentrum)
A vadiúj modellek Renault-Nissan technikai alapon épültek....
júl. 10
9:47
Több milliárdos kárt okozott Magyarországon a pusztító vihar (Portfolio)
A szerdai hatalmas vihart követően ömlenek a kárbejelentések a biztosítókhoz: szakértői becslések szerint a károk száma megközelítheti a 20 ezret, a becsült kárérték pedig akár a 3 milliárd forintot...
júl. 10
9:48
Így bénáznak a pasik Baukó Évával! - Videó! (Blikk)
Éva a kgv.hu vendég riportereként serénykedett a Balaton Soundon. Mióta nem iszik összeszedte magát és riporterként is működik.
júl. 10
9:48
Babos duplán elődöntős Wimbledonban (Sport365)
A magyar versenyző az osztrák Alexander Peyával az oldalán három játszmában győzött a vegyespárosok negyeddöntőjében a wimbledoni nyílt teniszbajnokságon.
júl. 10
9:48
Disznók közé mászott egy meztelen, részeg disznó (444.hu)
„Egyszerűen csak szeretem a disznókat” – mondta a rendőröknek a pennsylvaniai férfi, akit a szomszéd óljában találtak meg.
júl. 10
9:48
Ettél már ilyet? Krémsajttal töltött paprika (Blikk)
Krémsajttal töltött paprika - egyszerű és finom
júl. 10
9:50
A bíróság szerint Lázár Jánosnak meg kell mondania, hol szállt meg Angliában (444.hu)
Pethő András a harmadik város esetében is nyert Lázárral szemben. A miniszter egyelőre mégsem nagyon árult el részleteket.
júl. 10
9:51
A vihar tönkretette több kajak-kenu versenyző hajóját (Infostart)
A szerdai vihar 40 millió forintos kárt okozott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) központi bázisában, a csepeli Kolonics György Vízisport Központban.
júl. 10
9:51
Visszatér Magyarországra a Lada (Gondola)
A magyar az első piac, amely Európában megkapta a forgalmazás jogát - írta pénteki számában a Napi Gazdaság
júl. 10
9:51
A közlekedésben és az áramszolgáltatásban okozott gondot a Csan-Hom tájfun (Blikk)
júl. 10
9:52
Egy nagykőrösi férfi 8 évig vette fel a halott testvérének járó támogatást (444.hu)
A vádlott a testvérének gondnoka volt, 2001 áprilisa óta igényelte a fogyatékossági támogatás folyósítását a testvére nevében. Az ügyészség szerint „tisztában volt azzal, hogy mely esetekben szűnik meg a támogatásra való jogosultság, illetve azzal is, hogy a jogalap nélkül felvett támogatást vissza … Folytatás
júl. 10
9:53
A lengyelek kétezer menekültet fogadnának be (Gondola)
Lengyelország kétezer szíriai és észak-afrikai migránst kész befogadni 2017-ig a menekültválság enyhítését célzó európai uniós stratégia keretében – jelentette be Piotr Stachanczyk lengyel belügyminiszter-helyettes
júl. 10
9:53
A parkolások több mint 60 százalékát fizetik mobiltelefonnal (Blikk)
júl. 10
9:54
Srebrenica-javaslat az Európai Parlamentben (Alternatív Energia)
Az ENSZ BT-ben Oroszország szerdán megvétózta azt a brit határozattervezetet, amely népirtásként akarta elítélni a mészárlást.
júl. 10
9:54
Pénzügyi termékek a neten: dupla érdeklődés a hitelkiváltás iránt (ProfitLine)
A jelzáloghitelek forintosítása nyomán a május eleje óta tartó időszakban megduplázódott az ügyfelek érdeklődése a hitelkiváltó termékek iránt – derül ki a Netrisk.hu adataiból. A pénzügyi termékek iránt érdeklődők 89 százaléka az idei első félévben is valamilyen kölcsöntermékre volt kíváncsi, a korábban az egyik húzóterméknek számító folyószámlatermékek most mindössze az érdeklődők 4 százalékát…
júl. 10
9:54
Karácsony: a kormány folyamatosan szűkíti az emberek szabadságát (ATV)
Amikor cigányoznak vagy zsidóznak a parlamentben, általában nem reagál a levezető elnök, Kövér László viszont amiatt büntetett meg ellenzéki képviselőket, mert molinóval tiltakoztak a kormány intézkedései ellen – ezt Karácsony Gergely mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
júl. 10
9:56
Egyhetes tűzszünet Jemenben (Alternatív Energia)
A fegyvernyugvást az ENSZ kezdeményezte.
júl. 10
9:58
Újabb sikeres dróntámadás (Alternatív Energia)
Az afgán hírszerzés bejelentette, az Iszlám Állam egy újabb magas rangú parancsnokával végeztek.
júl. 10
10:03
Elég két óra, hogy döntsünk a kerítésről? (Privátbankár)
A képviselőknek átlagosan ennyi idő elég is egy javaslat megvitatásához.
júl. 10
10:05
Ciprasz kapitulációjának örvend a világ, megindult a forint is (Privátbankár)
Kínában a sok napos zuhanás után most korrekció bontakozott ki, erre fellélegeztek a piacok. A görög miniszterelnök pedig beadta azt a javaslatot, amit a nép elutasított, ennél jobb hír nem is lehet a tőzsdéknek, Európa az égbe tör. Az olaj is magához tért, sőt még szegény kis forintunk is összeszedte magát.
júl. 10
10:06
Menekültekre támadtak a Keleti pályaudvarnál (Blikk)
Budapest - Rendőri beavatkozásra volt szükség, miután a Keleti pályaudvarnál várakozó menekültekre támadtak.
júl. 10
10:08
Világvége hangulat a józsefvárosi piacon (Blikk)
Budapest - Egy éve zárt be a józsefvárosi Négy Tigris piac. A kerület vezetése szabadidőközpontot tervez a területre, ami azonban még még mindig a MÁV tulajdonában van.
júl. 10
10:09
Új tévékampányt indított a Story (Kreatív Online)
A szpotot az Artvertising készítette.
júl. 10
10:12
Megint járható a 86-os főút (Alternatív Energia)
A műszaki mentés ideje alatt a forgalmat mindkét irányból Uraiújfalu felé terelték el.
júl. 10
10:14
Kamion ütközött autóval - Egy ember megsérült (Alternatív Energia)
júl. 10
10:16
Negyvenmilliós kár az MKKSZ központi bázisán (Alternatív Energia)
A viharban megsemmisült több válogatott versenyző hajója, valamint épületek is megrongálódtak.
júl. 10
10:18
Újabb terrorveszély Tunéziában? - "Hazaszólítják" a briteket (Alternatív Energia)
A magyar külügy nem látja ilyen vészesnek a helyzetet.
júl. 10
10:21
516 milliárd forinttal nőtt a lakossági állampapír-állomány (Infostart)
A júniusi 160,9 milliárd forintos nettó értékesítéssel együtt közel 516 milliárd forinttal nőtt 2015 első félévében a lakossági állampapírok állománya - közölte az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt. pénteken az MTI-vel.
júl. 10
10:21
Hatalmas mennyiségű lakossági állampapírt adtak el - ezeket vették legtöbben (Privátbankár)
Júniusban 161 milliárd forintnyi lakossági állampapírt adtak el, ami egy éves rekord. Igaz, részben technikai okokból, mert kevesebb Kamatozó Kincstárjegy járt le, mint amennyinek a jegyzése lezárult. Szépen nőtt az inflációkövető kötvények állománya is, nem csoda, hiszen ismét van infláció.
júl. 10
10:21
Forinthiteles perek: senki sem nyert eddig az MNB-vel szemben (Pénzcentrum)
A perek zajlanak, egyelőre egyetlen bank sem nyert, így el kell számolnia érintett ügyfelei felé....
júl. 10
10:21
MET-szerződések: mit tudtunk meg? (Portfolio)
Nyilvánosságra hozta a sokat emlegetett MET-szerződéseket az MSZP a honlapján. A szerződések tartalmáról, értelmezéséről kérdeztük Ságodi Attilát, a KPMG infrastruktúra és stratégiai iparágak...
júl. 10
10:21
Mi másra költene el 750 millió forintot az Emmi, mint a Fradi kitömésére? (444.hu)
Szaros 1,5 milliárdot Csányi Sándor és az MLSZ lábai elé is odadobott a kormány. Egymilliárd ment az MTK-nak is.
júl. 10
10:23
Vajon mi történik, amikor a megállíthatatlan raliautó találkozik az áthatolhatatlan traktorral? (444.hu)
Kattintás után minden kiderül. Maradjanak velünk!
júl. 10
10:25
A görögök rájöttek, hogy mi az, ami még a vasárnapi zárva tartásnál is jobban felpörgeti a boltok forgalmát (444.hu)
A bankpánik! Az unortodox gazdaságélénkítés legújabb eszköze, az emberek úgy vásárolják az üzemanyagot, a gyógyszert és a tartós élelmiszereket, mintha nem lenne holnap.
júl. 10
10:27
40 százalékkal nőhet idén a használtautó-behozatal (Infostart)
Idén 40 százalékkal, új rekordra nőhet a magyarországi használtautó-behozatal a Gépjármű-márkakereskedők Országos Szövetségének elnöke szerint.
júl. 10
10:27
A Balaton Sound táncművésze, aki mindent megtesz, hogy lenyomja Pumped Gabót (444.hu)
Vereti, csapatja, és baszatja, ahogy a nagy könyvben meg van írva.

Keresés