Ahhoz, hogy tisztában legyünk azzal, hogy kollégáinknak milyen képzésre, fejlesztésre van szüksége, fel kell tárni a hiányosságokat, szükségleteket. Egy jól felállított képzési terv az egész vállalkozás sikeréhez, arculatának kialakításához hozzájárul.
A világ első sorozatgyártású hidrogénautója hamarosan megkezdi pályafutását. A végleges változatot már bemutatta a Toyota, a Mirai forgalmazásáig a tengerentúlon már csak néhány hetet kell várni. Nem akármilyen áron, de nem is akármilyen szolgáltatásokkal lesz elérhető a típus, elsőként Kaliforniában.
38 év után 91 766 forint, 10 év után 85 ezer forint; diplomával, 13 év után 97 600 forint. Ezek az összegek bölcsődei kisgyermeknevelők havi bérét jelentik, a Facebookra feltöltött szelfik tanúsága szerint. Az utóbbi években voltak demonstrációk, a legutóbbi május 29-én, ígéretek pedig évek óta vannak a szociális szférában dolgozók béremelésére, ahová jelenleg a bölcsődei dolgozók is tartoznak. A…
Az hónap, illetve negyedév reggelén sem látszik lendület a forintnál, hiszen tart még az a nagyfokú bizonytalanság a piacokon, ami a görögök tegnap lejárt EU-s hitelprogramjából, illetve elmulasztott...
Tegnap még szkeptikusak voltunk, de a közösségi finanszírozásban utazó cég maga erősítette meg, hogy a görög mentőcsomagra indult kampányt kísérő érdeklődés miatt elérhetetlen az oldal. Még mindig. Pedig már több mint négyszázezer eurónál jár a gyűjtés, amit egy 29 éves … Folytatás
A görög válság betett Európában a részvény és kötvénykibocsátásoknak, a befektetők és a pénzügyi intézmények egyaránt a helyzet megoldását várják - írja a Financial Times. A héten eddig alig több...
Több jogszabálymódosítás is életbe lép ma. Július elsejétől például használt lakás vásárlására is jár a korábban szocpolnak nevezett vissza nem térítendő állami támogatás, indul a mosógépcsere-program, a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztésének köszönhetően a munkaadók adókedvezményt kapnak a mezőgazdasági foglalkoztatottak után és a magyar autósok adatai kiadhatók lesznek a külföldi…
Egyszer csak előjön valahonnan, talán abból a bizonyos „ántivilágból” egy srác, és megadja a módját annak, amit minden korban, minden lánynak meg kellene kapnia.
Az európai intézmények teljesítőképességük határához érkeztek az egyre csak sorjázó kihívások nyomása alatt. A görög drámát figyelve joggal kerül napirendre számos tagországban, hogy érdemes-e egyáltalán bekerülni az euróövezetbe annyi erőfeszítés árán? Éppen manapság, amikor a világgazdaság újra a valutaháború időszakában van és a hatóságok célzottan erodálják valutájuk erejét Magyarországtól…
A Magyar Nemzet azt írja: jelentősen romlott a kétgyermekes családok jövedelmi helyzete 2013-ban. Mozgalom alakult Szegeden a migránsok megsegítésére; a civilek élelmiszert, ruhát osztanak nekik a pályaudvaron - írja a Népszabadság.
Bár a Normafa rehabilitációjával kapcsolatos májusi népszavazás érvénytelen lett, mivel az „igenek” többségben voltak, a 12. kerület már meg is kezdte a felújítás egyes részeit. A lakók egy 6,9 milliárdos projektről mondták el a véleményüket, ennek ellenére a Hegyvidéki Önkormányzat nagyobb léptékben gondolkodik. A tervek között szerepel a szinte üresen közlekedő Fogaskerekű meghosszabbítása és…
Július elsejével egyesül a négy közszolgálati médiaszolgáltató, azaz a Magyar Televízió Nonprofit Zrt., Magyar Rádió Nonprofit Zrt., Magyar Távirati Iroda Nonprofit Zrt. és Duna Televízió Nonprofit Zrt.
Ma is a görög fejlemények lesznek a befektetők fókuszában. Görögország tegnap tulajdonképpen csődbe ment, a megbeszélések azonban ma folytatódnak. A nyugat-európai tőzsdék jelentős erősödéssek...
Egyszerűsíti nevét és új székhelyen vonja össze működési egységeit a Groupama Garancia Biztosító - közölte a társaság. Tavaly a Generali-Providencia váltott szimplán Generalira, idén tavasszal az ING...
Hamarosan elkészülhet Dubajban az első olyan irodaház a világon, amelyet 3D-s nyomtató segítségével építenek fel. Dubajban 3D nyomtató segítségével építenek meg egy irodaházat. Az egyemeletes, 186...
Júniusban is magasan, 55,1 ponton állt a beszerzési menedzser index. A múlt hónapban is pontosan itt állt a mutató, a feldolgozóipari konjunktúra kitart. A beszerzési menedzser index szezonálisan...
Több jogszabálymódosítás is életbe lép ma. Július elsejétől például használt lakás vásárlására is jár a korábban szocpolnak nevezett vissza nem térítendő állami támogatás, indul a mosógépcsere-program, a munkahelyvédelmi akcióterv kiterjesztésének köszönhetően a munkaadók adókedvezményt kapnak a mezőgazdasági foglalkoztatottak után és a magyar autósok adatai kiadhatók lesznek a külföldi…
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége úgy döntött, hogy enyhít a tavaly szeptemberben bevezetett klubkártya-rendszer szabályain, s a válogatott mérkőzések szervezőjeként nem teszi kötelezővé a kártyák használatát.
- A kiválóan képzett munkaerő-utánpótlás sikerünk záloga - mondta díjátadón Dr. Knáb Erzsébet, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója. A HR igazgató ezt annak kapcsán mondta, hogy 105 szakmunkástanuló fejezte be a képzési idejét és kezdi meg karrierjét a cégnél. Közülük a 11 oktatott szakma legjobbjai kitüntetésben részesültek - tájékoztatták portálunkat.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöksége úgy döntött, hogy enyhít a tavaly szeptemberben bevezetett klubkártya-rendszer szabályain, s a válogatott mérkőzések szervezőjeként nem teszi kötelezővé a kártyák használatát.
Ingatlanértékesítéseivel áfaalannyá vált-e az adózó, kellett-e neki forgalmi adót fizetnie? Az adóhatóság és az adózó közti peres ügy végére a Kúria tett pontot.
Az Osztrák Nagydíjon történt balesetben megsérült Fernando Alonso McLarenjének motorja – erősítette meg a wokingi istálló partnere, a Honda. A spanyol versenyző azonban valószínűleg nem kap büntetést emiatt. Tovább »
A házaspár 10 év után válik, de továbbra is egy fedél alatt fog lakni. Szinte napra pontosan 10 évvel az esküvőjük után erősítette meg a válásról szóló híreket Jennifer Garner és Ben Affleck a People magazinnak egy közös sajtónyilatkozatban. Még felesége is tréfálkozik Ben Affleck meztelenségén... kattints! „Sokat gondolkoztunk és mérlegeltünk, mielőtt meghoztuk volna a nehéz döntést, hogy…
Az Opel középkategóriása, az Insignia már nem egy mai csirke, ugyanakkor komoly frissítésével és azóta is tartó folyamatos csiszolgatásával mégis versenyben tud lenni a sok esetben jóval újabb versenytársakkal. Az elegáns négykerekű nemrég egy új, 170 lóerős 2,0 literes dízelmotorral gazdagodott, ezúttal pedig a belépő öngyulladóst cserélik le a gyáriak, és a központi rendszeren is új funkciókkal…