Az Aaron Sorkin rendezte film három félórás epizódból fog állni, a Macintosh, a NeXT és az iMac témában. A Steve Jobs május című filmben szerepel majd George Clooney, Noah Wyle, Matt Damon, Ben Affleck, Bradley Cooper, Christian Bale is. A filmet … Folytatás
A MetLife bejelentette a MetLife Alapítvány és a Kiva globális civil szervezet között létrejött együttműködési megállapodást, melynek keretében a Kiva az online tömegfinanszírozási platformján keresztül támogatja a világ vállalkozóit.
És ezt teljesen komolyan mondta a német Bunte magazinnak adott interjújában. Blatter még a mély vallásosságát is bizonygatta a riporternek. Ha csak egy pici is igaz a FIFA elnökét ért korrupciós vádakból, akkor nem a mennybe fog menni, hanem már ott … Folytatás
Vidus Gabriellát, a cég eddigi kereskedelmi igazgatóját nevezte ki az RTL Group az RTL Magyarország új vezérigazgatójává - írja az Index. Ezzel egy időben Kolosi Pétert kinevezték a társaság...
A hetedik helyen kiemelt szerb Ana Ivanovic két játszmában kikapott az amerikai Bethanie Mattek-Sandstől, így búcsúzott a wimbledoni nyílt teniszbajnokság női versenyének második fordulójában.
Az eurózóna pénzügyminisztereit tömörítő Eurócsoport egységesen úgy döntött, hogy minden további tárgyalás előtt kivárja a görögországi népszavazás eredményét - közölte az egyik mikroblogon a szlovák pénzügyminiszter.
Nyáron jellemzően megnő az esélye a gyomorrontásnak - különösen a szabadosabb táplálkozás és a nem megfelelően tárolt élelmiszerek miatt. Dr. Mármarosi István, gasztroenterológus a szakorvosi segítség jelentőségére hívta fel a figyelmet.
Béremelést követelt több ezer egészségügyi dolgozó a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) által szervezett demonstráción, szerda délután a fővárosi Kossuth téren.
Továbbra is él Serena Williams esélye a Grand Slamre, azaz, hogy az összes Grand Slam-tornát ő nyerje egy naptári éven belül, ugyanis Babos Tímea ellen két szettben nyert Wimbledonban, ezzel pedig a harmadik körben van.
Több szakszervezeti vezető is felszólalt szerda délután a budapesti József nádor téren azon a demonstráción, amelyen több százan követeltek bérfejlesztést és jobb munkakörülményeket az egészségügyi dolgozóknak az Őszintén az Egészségügyről akciószövetség szervezésében.
Az Energiaklub szerdai közleménye szerint az Európai Bizottság hivatalosan vizsgálja a paksi bővítés állami támogatását, brüsszeli források szerint ugyanakkor nem indult formális eljárás, hivatalból értékelik a projektet.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának tartaléka terhére kell a gyermekvédelmi ellátást biztosítani a menekültként érkező kiskorúak számára, ha nem enyhül a migrációs nyomás - mondta az InfoRádiónak adott interjújában a szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár. Idén az első öt hónapban dupla annyi gyerek jutott be az országba embercsempészek segítségével, mint tavaly az egész évben. Ők…
Londoni pénzügyi elemzők szerint a szerdán ismertetett júniusi gyáripari beszerzésimenedzser-indexek (BMI) arra vallanak, hogy a közép-európai EU-gazdaságok feldolgozóipara nem vesz tudomást az eszkalálódó görög adósságválságról.
Tegnap éjfélkor lejárt Görögország esedékes IMF-törlesztőjének fizetési határideje és a nemzetközi hitelcsomag uniós lába is, vagyis a görögök voltaképpen csődbe jutottak - fejlett országként a...
A villamos energia alacsony kitermelési ára miatt a Paks II beruházás garantált átvételi ár, illetve állami támogatás nélkül is megtérülő lesz - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán.
Az amerikai külügyminisztérium egy bírósági ítéletnek eleget téve nyilvánosságra hozta kedden este Hillary Clinton volt tárcavezető, jelenlegi demokrata párti elnökjelölt-aspiráns 2009. márciusa és decembere közötti, kormányzati fiók helyett egy magánszerveren keresztül bonyolított hivatalos levelezését.
Sem vallási, sem politikai ok nem állt a két héttel ezelőtti grazi ámokfutás hátterében - jelentette ki az elkövető osztrák védőügyvédje szerdán, miután első alkalommal találkozott védencével.
Idén a Vajdaságból, Székelykevéről érkezik Baranyába a kovász a magyarok kenyeréhez, a sót pedig Parajdról küldik, a megőrölt liszt pedig a határon túli rászorulókon kívül minden magyarországi megyébe eljut.
A villamos energia alacsony kitermelési ára miatt a Paks II beruházás garantált átvételi ár, illetve állami támogatás nélkül is megtérülő lesz - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán az M1 aktuális csatornán.