A legkorszerűbb térinformatikai eszközök alkalmazásával és magyar geodéziai szakemberek közreműködésével készült el az Ausztria és Szlovénia között az egyik legfontosabb közúti kapcsolatot képező Karavankák alatti alagút háromdimenziós térképe. Az elkészült térbeli modellnek köszönhetően a jövőben a rendkívül forgalmas, 8 kilométeres autópályaszakaszon a korábbinál biztonságosabban tervezhető meg…
Alkotmányellenesnek minősítette hétfőn az Alkotmánybíróság (Ab) az állami földvagyonról szóló törvény nemzeti parkokkal kapcsolatos módosítását, így a törvény ebben a formában nem hirdethető ki. Természetvédők elégedettségüknek adtak hangot, ellenzéki pártok pedig felszólították a kormányt, hogy fogadja el a testület döntését. A nagyobbik kormánypárt és a Földművelésügyi Minisztérium (FM)…
Elszállították a közvetlen környezeti veszélyt jelentő több mint 1000 hordót a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről - közölte Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Békéscsaba – Ezt a nézőszámot az első osztályban is irigylik: több mint hatezren buzdították a békéscsabai focistákat a labdarúgó-NB II zárófordulójában. A lefújás után kezdődhetett a fieszta.
Hihetetlen bátorságról tett tanúbizonyságot az az 50-es éveiben járó boltosnő, aki egy rablótámadás áldozataként szembeszállt az őt késsel fenyegető betolakodóval, majd kizárta a férfit az üzletből – írja a mirror.co.uk.
Szentgotthárd - Túlzsúfolt és megengedhetetlen módszerekkel büntetik a bentlakókat - ezt állapította meg az ombudsmani vizsgálat a Szentgotthárdi Pszichiátriai Betegek Otthonáról - írta a Magyar Nemzet.
Teljességgel megalapozatlan és hátrányos az a minapi orosz lépés, amelynek keretében 89 uniós állampolgárt, döntéshozót kitiltottak az orosz hatóságok - reagáltak a szokásos déli brüsszeli...
Távozik Szlovákiából a Baumax barkácsüzletlánc - írta a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági-közéleti napilap az üzletlánchoz közelálló forrásra hivatkozva hétfőn. Az értesülést a Baumax hivatalosan nem kommentálta.
Sokan óvatosan, mások szerint már-már paranoiásan kezelik a közösségi médiát, ezt a történetet hallva, talán érthetően teszik. A rejtélyes tettes szexpartnerkeresőre is regisztrált, és három évig hamis életet élt, egy naiv nőtől lopott fotók segítségével.
Végre partiképessé tették a gázolajos Mokkát! Az 1,6-os dízelverzió 136 lóerős, fényévekkel csendesebb és egyenletesebb az erőleadása, mint az 1,7-esé.
A hatóságok a Bisnode D&B Magyarország Kft. által működtetett Külföldi cégminősítő céginformációs rendszer adatai alapján azt is megtudták, hogy oroszországi székhellyel Magyar Kft. elnevezésű társaság nem szerepel az adatbázisban.
A gyerekeket a járási hivatal ügyfélszolgálati irodájának átadójára kivezénylő kistelki óvoda vezetői szerint például a szülők kifejezetten igénylik, hogy fényképezzék büszkeségeiket.
A 35 éves kállói férfi vasárnap délután késelt halálra egy 27 éves kállói nőt Pápa belvárosában, a Március 15. téren. A rendőröket a szemtanúk riasztották, a tettest pár percen belül elfogták, azóta beismerő vallomást tett. (MTI)
Hungarian charities have put on wheels 100 million forints (EUR 324,000) worth of aid to be provided to people in western Ukraine, a senior official of the Hungarian Reformed Charity said on Monday.
A válság első éveit levezénylő görög miniszterelnök megnyitójával indul a Magyar Kockázati és Magántőke Egyesület (HVCA) regionális konferenciája a jövő héten. A statisztikák arról szólnak, hogy a kockázati tőke piacok már kilábalóban vannak a válságból.
Sárváry István, a Miniszterelnökség eddigi kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a Forster Központ új elnöke - jelentette be L. Simon László parlamenti államtitkár az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
Délután többnyire erősödnek az európai tőzsdék, a fókuszban továbbra is a Görögország és az Eurózóna közötti tárgyalások vannak. A hazai részvénypiacon viszont rossz a hangulat, a legtöbb blue chipet...
Elszállították a közvetlen környezeti veszélyt jelentő több mint 1000 hordót a Budapesti Vegyiművek Zrt. Illatos úti telephelyéről - közölte Tarnai Richárd Pest megyei kormánymegbízott hétfőn a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Az MSCI után a nemzetközi szinten jelentős FTSE indexben is átsúlyozásra kerülnek szerdától a magyar blue chipek, a változás később lép életbe. Fontos amerikai és európai makroadatok mozgathatják a héten a piacokat.
Hatályba lépett Romániában hétfőn a csökkentett áfakulcs kiterjesztéséről szóló kormányrendelet, így már nemcsak a kenyér, hanem valamennyi élelmiszer esetében 9 százalékos áfakulcsot kell alkalmazniuk a gyártó és forgalmazó cégeknek.
Hétfőn mutatta be a német sportszergyártó azt a cipőt, amit Lionel Messi, a Barcelona játékosa a Juventus elleni, berlini Bajnokok Ligája-döntőben viselni fog.