2015. június 5. péntek

jún. 5
12:38
Felrobbant, kiégett egy lakás: a nő sebbenzinnel mosott (Kripto Akadémia)
jún. 5
12:42
Köréjük építene BL-győztes együttest a PSG (Sport365)
A PSG 2019-ig hosszabbított a napokban két ászával, az argentin Javier Pastoréval (három évvel), és a brazil Lucas Mourával (két évvel). A sikeres jövő egyik záloga lehet ez a két szerződéskötés - legalábbis így gondolják Párizsban, ahol most már egyértelmű cél a BL-győzelem.
jún. 5
12:45
Új eljárásra utasított az ítélőtábla Szilvásy György és társai büntetőperében (Blikk)
jún. 5
12:45
Orbán órákig tudná sorolni a hibáit! (Blikk)
Bőven követett el hibát és sok mindent másképp csinálna, ismerte el Orbán Viktor, a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában adott interjújában. Tíz év kormányzás ezzel jár együtt - mondta a kormányfő a  Kossuth Rádióban.
jún. 5
12:45
Kitiltanák Oroszországból a Soros Alapítványt (Gondola)
Az Oroszországi Föderáció Kommunista Pártjának két parlamenti képviselője a Soros Alapítvány nemkívánatos szervezetté nyilvánítását kezdeményezte a főügyészségnél, a külügy-, és az igazságügyi minisztériumnál
jún. 5
12:45
Ezeken a helyeken lehet vihar hétvégén (Pénzcentrum)
Az ország nagy részén viszont kánikula lesz....
jún. 5
12:45
Karrier: Nagyon szerettem volna, ha Bale Manchesterbe igazol - Moyes (Agroinform)
Minden idők legdrágább játékosát hiába akarta a Manchester United, ő Madridot választotta.
jún. 5
12:47
Gyanúsítottként hallgatták ki Pontát (Gondola)
Victor Ponta román miniszterelnök ügyvédje kíséretében kihallgatásra jelentkezett a korrupcióellenes ügyészségen (DNA) épületében
jún. 5
12:51
4 alternatív ötlet a munkahelyi kávézás helyett (Blikk)
Egy csésze kávé napközben igazán jól tud esni egy munkahelyen, hiszen segít kizökkennünk a robotolásból, ráadásul lehetőséget kínál arra is, hogy egy rövid időre otthagyva a munkát társasági életet éljünk a kollégákkal.
jún. 5
12:51
Sebbenzinnel mosott, felrobbant a lakása (444.hu)
A 85 éves bécsi nő figyelmetlensége majdnem katasztrófát okozott.
jún. 5
12:53
Elképesztő! Második emeleti erkéllyel ütközött az orosz sofőr (Blikk)
Vlagyivosztok - Az orosz autóvezetők legendásan híresek arról, hogy szürreális dolgokat tudnak művelni az utakon.
jún. 5
12:53
Talán ne egy csirkés szendviccsel kérd meg a csajod kezét! (444.hu)
Nem a legjobb ötlet. Mikor a barátnője rájött, hogy Joseph nem csak hülyül a zsírban tocsogó jeggyűrűvel, elbőgte magát.
jún. 5
12:54
Így rabolt ki fűt-fát a trükkös bűnöző - Videó! (Alternatív Energia)
A 26 éves hódmezővásárhelyi férfi sorozatosan lopott, csalt és hazudott.
jún. 5
12:55
VB-bronzos edzője lehet Orbán kedvenc csapatának (Blikk)
Felcsút - Horvát sztárra cserélheti Benczés Miklóst a Puskás Akadémia NB I-es focicsapata.
jún. 5
12:55
Jogellenesen miniszteri biztos az V. kerület alpolgármestere (444.hu)
Jeneiné Rubovszky Csilla, a KDNP-s Rubovszky lánya egyszerre önkormányzati képviselő és miniszteri biztos, pedig a törvény szerint a két poszt összeférhetetlen.
jún. 5
12:56
"Ha hazaérünk, megöllek!" - Hasba szúrta a polgármesterjelöltet testvére (Alternatív Energia)
A férfi az önkormányzati választás előtt két nappal ölte meg fivérét.
jún. 5
12:57
Jön a nyári menetrend: ha nem találod a buszod, ez az oka (Privátbankár)
Június 16-tól a nyári menetrend lesz érvényes a Budapesti Közösségi Központ járatain, emellett újra megállnak majd az új Rudas Gyógyfürdőnél a villamosok.
jún. 5
12:58
Ön szerint ki lesz Magyarország szépe? - Fotók! (Alternatív Energia)
A lányok közül tizenhatan június 21-én mérkőznek meg egymással.
jún. 5
12:59
Elkerülni a Grexitet, de nem teljesíteni feltételeket - lehetséges ez? (Privátbankár)
A gazdasági miniszter szerint Görögország nem tudja elfogadni a hitelezők javaslatait.
jún. 5
13:00
Erre a dátumra figyeljen, ha BKV-zik! (Alternatív Energia)
Nemsokára a nyári menetrend lesz érvényes a fővárosi tömegközlekedés járatain.
jún. 5
13:00
Snowden üdvözölte a leleplezések következményeit (Infostart)
Edward Snowden, aki két évvel ezelőtt leleplezte az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) titkos adatgyűjtési gyakorlatát, nyilvánosan üdvözölte, hogy a világ közvéleménye ráébredt a tömeges megfigyelések veszélyére, és hogy végre előrelépések történtek a magánélethez való jog védelmében.
jún. 5
13:03
Nyolc év után megfizethet az ékszerbolti rabló (Blikk)
Budapest – Nyolc év után csapott le az igazságszolgáltatás arra a most 34 éves férfira, aki fegyverrel rabolt ki egy fővárosi ékszerboltot még 2007. június 22-én.
jún. 5
13:03
Eljárást kezdeményeztek a román miniszterelnök ellen (Blikk)
jún. 5
13:05
Megtalálták egy elveszettnek hitt Rembrandt- és Dürer-nyomatait (Blikk)
jún. 5
13:06
Megújul az EY Magyarország menedzsmentje (ProfitLine)
A vezérigazgatói tisztséget Rencz Botond, a cég Adótanácsadói részlegének közép-európai és egyben magyarországi vezetője veszi át. Havas István jelenlegi vezérigazgató a cég Senior Partnereként a jövőben az EY egyes kiemelt piaci és kormányzati ügyfeleivel való kapcsolattartásért felel majd. Ezzel egy időben a cég hosszú távú stratégiájával összhangban az EY menedzsmentjében további kinevezésekre…
jún. 5
13:08
Az easyJettel fejleszti hibaelhárító rendszerét az Airbus (ProfitLine)
A két vállalat egy olyan technológia tökéletesítésén dolgozik, amely már azelőtt jelzi a lehetséges műszaki hibákat, mielőtt azok ténylegesen bekövetkeznének. A fejlesztés eredményeként csökkenthetnek a karbantartás költségei a légitársaságok számára.
jún. 5
13:12
Megölte a polgármesterjelöltet testvére (Alternatív Energia)
jún. 5
13:14
Döntöttek Strasbourgban - Halálba segítenek egy beteget (Alternatív Energia)
A most 38 éves Lambert közlekedési balesetben sérült meg, gyógyulására nincs esély.
jún. 5
13:15
Június közepén életbe lép a nyári menetrend a tömegközlekedésben (Infostart)
Június 16-tól a nyári menetrend lesz érvényes a Budapesti Közösségi Központ (BKK) járatain. Emellett ettől a naptól kezdve megállnak majd az új Rudas Gyógyfürdő megállóban az arra közlekedő villamosok, és egyes autóbuszoknak is több megállójuk lesz.
jún. 5
13:15
Nem lesz nyugdíj a kivándorlás miatt? (HR Portál)
Ha így folytatódik a kivándorlás, akkor a nyugdíjrendszer a jelenlegi állapotában sokkal rövidebb időn belül válik fenntarthatatlanná, mint korábban számíthattunk rá - írja Farkas András, a Nyugdijguru.hu alapítója a VG.hu-n megjelenő anyagában.
jún. 5
13:15
Gatlin átadta a múltnak Bolt római csúcsát (Sport365)
Justin Gatlin csütörtökön, az atlétikai Gyémánt Liga-verseny római állomásán is parádésan futott, s 9.75 másodperces idővel megdöntötte Usain Bolt versenycsúcsát. Baji Balázs, a viadal egyetlen magyarja a hatodik helyen ért célba 110 méter gáton.
jún. 5
13:16
Új eljárás Szilvásy perében (Fotók!) (Alternatív Energia)
Megsemmisítette az elsőfokú, elmarasztaló ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla.
jún. 5
13:17
Nem rendítette meg a befektetők bizalmát a brókerbotrány (Infostart)
A brókerbotrányok ellenére sem ingott meg a bizalom a befektetési szolgáltatási piac szereplőivel szemben - közölte a Jegybank elemzésének eredményeit Binder István, az intézmény felügyeleti szóvivője.
jún. 5
13:17
A fiatalok élesebben, az idősebbek mélyebben látnak (HR Portál)
A szervezetek jobban fókuszálnak a fiatal tehetségek vonzására és megtartására, és kevésbé az idősebb munkavállalók tudásának naprakészen tartására, egészségének megőrzésére - derül ki az mtd Tanácsadói Közösség által készített friss felmérésből. A IV. Esélykonferencián közel negyven cég írta alá a Sokszínűségi Egyezményt (Diversity Chartert).
jún. 5
13:18
Mindenki magából indul ki? (Alternatív Energia)
A legnagyobb baj az, hogy a „sajátos” magyar pályáztatási módszerek híre már fél Európát bejárta.
jún. 5
13:18
Megható! Elbúcsúzott edzőjétől Juhász Roland (Blikk)
Székesfehérvár - Míg a klubvezetők szidják, a focisták megvédik Videotonnal bajnoki aranyat nyerő Joan Carrillót (48).
jún. 5
13:21
Nevet vált az Accor (Kreatív Online)
Változott a szlogen és a logó is.
jún. 5
13:21
Marilyn Monroe élete utolsó évében készült fotóit árverezték el (Blikk)
jún. 5
13:21
Adják a német papírokat (Portfolio)
Görögország mégsem fizeti ki az esedékes hiteltartozását a mai napon, hanem majd csak a hónap végén, emiatt pesszimista hangulat van egész Európában. De az OPEC mai ülése és az amerikai...
jún. 5
13:21
Na végre, itt az ingyenes csekkbefizetés! (Pénzcentrum)
Június 1-től nem kell a postán készpénzfelvételi díjat fizetni....
jún. 5
13:21
Magyar Válogatott: A litvánok ellen melegítünk a sorsdöntő finn túra előtt (Agroinform)
Dárdai támadó futballt ígér a Litvánia elleni felkészülési találkozóra, amelyen akár tízezer néző is lehet Debrecenben.
jún. 5
13:23
Megérkezett az ingyenes csekkbefizetés! (Portfolio)
A bankkártyával történő csekkbefizetés 2015. június 1-től - az eddigi költséges készpénzfelvételi tranzakció helyett - kártyás vásárlásnak minősül - jelentette be a Magyar Posta pénteki...
jún. 5
13:24
Már Magyarországon is oroszok bányásznák az olajat (444.hu)
A Gazprom olajipari vállalatának szerbiai leánycége, a NIS az osztrák RAG Hungaryval közösen tesztel kutakat Magyarországon, Kiskunhalas térségében. Ki akarják deríteni, hogy van-e ott elég kőolaj. Eddig nem találtak annyit, amennyit már megérne kitermelni. (Via MTI)
jún. 5
13:27
Értük rajonganak manapság a nők - fotók! (Blikk)
Változóban vannak a férfi ideálok! Már nem a borostás akcióhősök, hanem a fehérített fogsorú metroszexuális csinifickók viszik a prímet.
jún. 5
13:27
Horror! Gyilkos növények a kertben! (Blikk)
Egy tanulmány kimutatta, hogy 12-ből egy állat már evett mérgező növényt. Különösen a kis méretű kedvenceink a veszélyeztetettek. Mi ugyan szeretünk gyönyörködni bennünk, és imádjuk az illatukat is, de sajnos több tucat virág – a begóniától kezdve, a dálián, az krizantémon és muskátlin át, a lobéliáig és a körömvirágig –, bokor és fa is mérgező lehet kis kedvenceink számára.
jún. 5
13:29
Ettől lehidalsz - Kis Grófo bedurrantotta a nyarat az új slágerével! - Videó (Blikk)
Sem a hőmérő, sem a bikinireklámok, sem pedig Gyurcsány Ferenc átizzadt Ralph Lauren-inge nem jelzik jobban a visszavonhatatlanul beköszöntő nyarat ahhoz képest, ha Kis Grófo piacra dob egy új számot.
jún. 5
13:30
Így rabolt ki fűt-fát a trükkös tolvaj - Videó! (Alternatív Energia)
jún. 5
13:32
Ki lesz Magyarország szépe? - Fotók! (Alternatív Energia)
A lányok közül tizenhatan június 21-én mérkőznek meg egymással.
jún. 5
13:33
Néhány évtized, és már csak ilyen autót akarunk venni? (Privátbankár)
Elkészült az e-mobilitás terjedését segítő Jedlik Ányos Terv, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerül. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint, minden lehetőség megvan arra, hogy az elektromobilitás versenyképes ágazattá váljon Magyarországon, és e téren az unióban is helyzeti előnye legyen az országnak.
jún. 5
13:34
Megölte testvére a polgármesterjelöltet (Alternatív Energia)
A férfi hirtelen mozdulattal késsel hasba szúrta a sértettet.

Keresés