Kedden a jegybank bejelentett egy fontos változást, amit az első reakciók alapján még a londoni elemzők sem értettek meg pontosan - Fellegi Tamás, a Privátbankár.hu elemzője vállalta azt a feladatot, hogy érthetően elmagyarázza nekünk, valójában miről is van szó.
A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a miniszterelnökhöz fordult az egészségügy helyzetével és az ágazat jövő évre tervezett költségvetésével kapcsolatban - jelentette be a köztestület elnöke szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Kissé csökkentették az alapokban levő tőkéjük nagyságát a hazai befektetők, megfigyelhető egy lassú eltolódás a kockázatosabb alapok irányába, nyilván a siralmasan alacsony kamatok miatt. Az eurós alapokból sok pénzt vettek ki, valószínűleg azért, mert a hónap végén megdrágult az euró.
Az év legnagyobb katonai gyakorlata zajlik Magyarországon, több mint 1700 hazai és külföldi katona mintegy 600 eszközzel vesz részt rajta a Bakony Harckiképző Központ gyakorlóterein - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) szerdán az MTI-t.
Londoni pénzügyi elemzők szerint kétharmadhoz közelít az együtt számolt esélye annak, hogy Görögország tőkekorlátozásokat lesz kénytelen bevezetni, és ennek következtében később távoznia kell az euróövezetből
Nemzetközi riasztást adott ki egy igen veszélyes, 2,4-dinitro-fenol (röviden DNP) nevű anyag miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Interpol - tájékoztatott az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.
Egy százalékos forintesést okozott az a tegnapi magyar jegybanki bejelentés, amely az irányadó eszköz futamidejének megváltoztatása miatt a leszorított piaci hozamkörnyezethez járul hozzá és így...
Orbán Viktor tematizálja a magyar és az európai közvéleményt, és csak játszadozik vele – mondta Szanyi Tibor MSZP-s európai parlamenti képviselő a tőle megszokott erős mondatokkal előadva egy Brüsszelben tartott sajtóbeszélgetésen
„Néha vérben kell megfürdetni a demokráciát" – mondta Pinochet tábornok. Ilyen és ehhez hasonló idézetek szórakoztatnak bennünket a Tropico 4 töltőképernyőin.
Szex után mindig viszket és ég a pár hölgytagjaként a nemi szerve környéke? Akkor előfordulhat, hogy allergiás vagy szerelmed spermájára, írja az osztrák gesund at.
Kitart havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programja mellett az EKB - közölte a szerdai kamatöntő ülést követő tájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke.
Kitart havi 60 milliárd eurós eszközvásárlási programja mellett az EKB - közölte a szerdai kamatöntő ülést követő tájékoztatón Mario Draghi, az EKB elnöke.
Budapest - A tíz legszexisebb focistafeleség (WAG) és -barátnő fotóit állítottuk össze, hogy az olvasóink is láthassák, mennyire mázlisták is a focisták.
Miről döntött tegnap a jegybank? Pörög a kiskereskedelem, drágul a benzin, folytatódik a görög dráma, kevesebb az éhező a világon. Napi hírösszefoglaló.
Kedden jelent meg a Magyar Közlönyben a 2014. évi költségvetési maradványok átcsoportosításáról szóló kormányhatározat, mely szerint az eredetileg stadionfejlesztésre szánt összegekből több mint 2,5...
Ki kell adni a részleteket a nyilvánosságnak, hogy milyen módon történt a Quaestortól a külügy milliárdjainak kivétele - írja az Index. Többek között Pápa Levente, az Együtt politikusa is meg...
A Golden State Warriors a negyedik, a Cleveland Cavaliers pedig az első bajnoki címére hajt az NBA magyar idő szerint péntek hajnalban kezdődő nagydöntőjében.
A Venture Capital Summit konferencián az üzleti angyalokról és akcelerátorokról szóló szekcióban több, magyar piaci sajátosságra és problémára hívták fel a figyelmet az előadók. Kiderült: igazán jó...
„Elnök asszonynak nagyobb gondossággal kell odafigyelni arra, hogy a bizottság munkáját hogy és miként szervezi” – nyilatkozta az ATV-nek a kulturális bizottság fideszes tagja a mai ülés után.
Akkor sem vállalkozna a fiatalok nagy többsége, ha hozzájuk vágnánk 10 milliót. Vágynak ugyan az önmegvalósításra, és ötletük is lenne, de rettegnek a kudarctól.
Újabb taggal bővült az egyik legfiatalabb budapesti szállodalánc portfóliója, miután április elején megnyitotta kapuit a Prestige Hotel Budapest. A hotel piaci fogadtatásáról, a hazai szállodapiacról...
A környezetvédelmi világnap alkalmából három napra autómentes parkká változik a Városliget: péntektől vasárnapig zöld és civil szervezetek veszik birtokba a lezárt Kós Károly sétányt és ingyenes családi és gyerekprogramokkal, koncertekkel várják a közönséget.
A környezetvédelmi világnap alkalmából három napra autómentes parkká változik a Városliget: péntektől vasárnapig zöld és civil szervezetek veszik birtokba a lezárt Kós Károly sétányt és ingyenes családi és gyerekprogramokkal, koncertekkel várják a közönséget.
Száz nappal a rajt előtt Győr belvárosában szerdán leleplezték azt az órát, amely percre pontosan mutatja a szeptember 11-13-án itt sorra kerülő maratoni kajak-kenu világbajnokságig hátralévő időt.
Jelentősen lassult májusban az amerikai szolgáltatóipar teljesítményének növekedési üteme: az amerikai ISM (Institute for Supply Management) gazdasági kutatóintézet feldolgozóiparon kívüli ágazatokat felölelő beszerzésimenedzser-indexe (BMI) májusban 55,7 pontra csökkent az előző havi 57,8 pontos öt havi csúcsról.
Bad Oeyenhausen — Az észak-németországi város kórházának szülészetén egy 30 esztendős kismama saját kezűleg emelte ki csecsemőjét a saját méhéből a császármetszést követően, és ezt fényképeken is megörökítették.
Szerdán Athénba látogatott a neves közgazdász, Nouriel Roubini, hogy a görög pénzügyminiszter-helyettessel beszélgessen egy asztalnál - számol be az athéni hírügynökség. Roubini Dimitrisz Madrasz...
A téli időjárás eddig is okozott gondokat, de szerdára elérte a területet a kimondottan rossz idő: gyakoriak a hatalmas széllökések, és a nap folyamán szinte folyamatosan esett az eső is.
Az EKB nem változtatott a jegybanki alapkamat mértékén, továbbá Mario Draghi az eszközvásárlási programmal is elégedett. A görög adósságrendezéssel kapcsolatosan is előrelépés jöhet, elsősorban...
Négy autóban több mint 23 millió forint értékű csempészett cigarettaszállítmányt találtak a kölcsei határrendészeti kirendeltség munkatársai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán az MTI-vel.