2015. június 1. hétfő

jún. 1
9:35
Biszku-per: új eljárást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla (ATV)
Hatályon kívül helyezte az elsőfokú ítéletet a Fővárosi Ítélőtábla és új eljárásra utasított hétfőn kihirdetett másodfokú végzésével az 1956 utáni megtorlások miatt háborús bűntettel megvádolt 94 éves Biszku Béla ügyében.
jún. 1
9:36
Területcsere Szlovákiával (Kripto Akadémia)
A kölcsönös határrendezés keretében a két ország 17 hektárnyi területet készül kicserélni.
jún. 1
9:38
Ez elnyerné Putyin tetszését (Kripto Akadémia)
A G7-ek csúcstalálkozóján ezúttal sem vehet részt Oroszország.
jún. 1
9:39
2,5 milliárd euróhoz közelít a negyedéves külkereskedelmi többlet (ProfitLine)
Az idei első negyedévben a kivitel 7,7, a behozatal 5,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a negyedéves exporttöbblet 531 millió euróval 2,487 milliárd euróra nőtt - jelentette hétfőn a részletes adatok alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jún. 1
9:40
Milliók halhatnak meg Észak-Koreában (Kripto Akadémia)
Már 2014-ben is annyira kevés csapadék hullott, amire három évtized óta nem volt példa.
jún. 1
9:41
Deutsche Bank növelné a kezelt vagyon összegét Ázsiában (ProfitLine)
A Deutsche Bank növelni igyekszik a kezelt vagyon összegét Ázsiában, ezért az érintett területen 5- 10%-os létszámbővítést terveznek.
jún. 1
9:42
Dübörög a botrány: a focipályán folytatódik Washington-Moszkva meccs (Privátbankár)
A FIFA-vezetők letartóztatásának időzítése Moszkva szerint Washington durva beavatkozása egy nemzetközi szervezet működésébe. Áprilisban 13 amerikai szenátor intézett levelet a FIFÁ-hoz, kérve, hogy Blatter elnök vegye el Oroszországtól a világkupa rendezési jogát, mert az kihívást intéz a második világháború utáni békerendszerrel szemben.
jún. 1
9:42
Vucic távolodna Moszkvától? (Kripto Akadémia)
Szakértők szerint egyre több feszültség merülhet fel a két régi szövetséges között.
jún. 1
9:44
Új eljárást rendeltek el Biszku ügyében (fotók) (Kripto Akadémia)
A vádlott érdemi vallomást az eljárásban nem tett, de bűnösségét mindvégig tagadta.
jún. 1
9:45
Törvényben szabályozzák a diákmunkáért adandó minimum juttatást (Blikk)
jún. 1
9:45
Nem lesz népszavazás az euró bevezetéséről (Blikk)
Csehország – A jelenlegi hárompárti koalíciós kormány nem fog dönteni az euró bevezetésének időpontjáról – jelentette ki Bohuslav Sobotka, cseh miniszterelnök vasárnap – írja az Origo.
jún. 1
9:47
Guinness-rekordkísérlet italoskarton-gyűjtésből (Blikk)
jún. 1
9:48
Uniós politikusokat tiltottak ki Oroszországból (Portfolio)
Európai uniós tagországok 89 politikusának tiltotta meg Oroszország, hogy a területére lépjen, válaszul az ukrajnai politikája miatt Moszkvát sújtó nemzetközi szankciókra - jelentette be pénteken...
jún. 1
9:48
A devizahitelesek 2-5 százaléka tett eddig panaszt (Pénzcentrum)
Sokan csak a részletes levezetés okán fordulnak bankjukhoz....
jún. 1
9:51
Rengeteget költ gyógyszerre a magyar (Blikk)
Magyarország - Mint a borravaló, úgy lemaradt az egészségügy és az oktatás tekintetében Magyarország.
jún. 1
9:51
Egy 138 éves spanyol festményen bukkant fel Orbán Viktor és a fia (444.hu)
Emberek, valóra vált a jóslat, beteljesült a prófécia!
jún. 1
9:51
Több mint 700 határsértőt kapcsoltak le Csongrád megyében (ATV)
Szombaton 373, vasárnap 383 határsértőt tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
jún. 1
9:53
A megrázó pillanat, amikor két repülő ütközik a levegőben (444.hu)
Tragikus véget ért egy légibemutató vasárnap Olaszországban.
jún. 1
9:54
Kamion ütközött az 51-esen, felborult a pótkocsi - Fotók! (Alternatív Energia)
A balesetben egy ember megsérült.
jún. 1
9:55
Enrique Iglesias kezét elvágta egy drón (444.hu)
A 40 éves sztár a szombati mexikói koncertjén sérült meg, amikor a turné tujianai állomásán egy drónkamerával bohóckodott. Tiszta vér lett a pólója is, de ellátták, és folytatta a show-t. (CNN)
jún. 1
10:03
Tengeralattjáró-elhárítási hadgyakorlatot kezdett Dél-Korea az Egyesült Államokkal (Infostart)
Tengeralattjáró-támadás elhárításával foglalkoznak azon a hadgyakorlaton, amely a hétvégén kezdődött Dél-Korea térségében, az Egyesült Államok részvételével - adta hírül hétfőn a dél-koreai haditengerészet.
jún. 1
10:03
23 magyar döntős a Golden Hammeren (Kreatív Online)
A Young & Rubicamnek tíz, az Isobarnak öt, az ACG-nek négy shortlistje van.
jún. 1
10:03
Tengeralattjáró-elhárítási hadgyakorlatot kezdett Dél-Korea (Blikk)
jún. 1
10:05
Szabadkereskedelmi megállapodást kötött Kína és Dél-Korea (Blikk)
jún. 1
10:06
Számos tranzakciót lezárt a CA IMMO (Portfolio)
Több mint 5000 négyzetméteren történtek változások az elmúlt időszakban a Capital Square irodaházban, így a CA IMMO tulajdonában lévő épület kihasználtsága 80%-ra nőtt. Ezen kívül a Víziváros Office...
jún. 1
10:06
Embertelen körülmények között az ápoltak Szentgotthárdon (Pénzcentrum)
Az intézmény krónikus ápolóhiánnyal küzd, egyes részlegei jogsértő módon túlzsúfoltak....
jún. 1
10:09
Bedrogozva ölhetett Nancy gyilkosa (ATV)
A crack nevű drogot fogyaszthatta Jao Kao-peng, mielőtt megölte H. Nancyt – írja a Bors.
jún. 1
10:12
Akácfa utcai gyilkosság - Bedrogozva ölték meg Nancyt? (Alternatív Energia)
"A kínaiak közül vannak, akik egyszerűen megvadulnak az olcsó drogtól."
jún. 1
10:12
Tolonganak a bérlők a Capital Square és a Víziváros Office Center irodaházakban (ProfitLine)
Több, mint 5000 négyzetméteren történtek változások az elmúlt időszakban a Capital Square irodaházban. Ezen belül döntően hosszabbításokról, bővülésekről, illetve egy új bérlőről van szó. Mindezekkel együtt a CA IMMO tulajdonában lévő épület alig 20 százaléka áll csupán üresen. Ezen kívül a Víziváros Office Center is két új bérlővel büszkélkedhet; a Szerencsejáték Zrt. és Hollandia budapesti…
jún. 1
10:14
Gázrobbanás Kissármáson (Alternatív Energia)
Ilyen addig még nem történt Magyarországon. Egy ház megsemmisült, a sínek meghajlottak, a mezők lángolnak. Ezen a napon írta a Népszava.
jún. 1
10:14
Rákapcsolt a hazai feldolgozóipar (ProfitLine)
Az áprilisi 51,2-ről 55,1 pontra ugrott májusban a beszerzésimenedzser-index szezonálisan kiigazított értéke, s ezzel jóval meghaladta a hosszú távú 52,2 pontos és az elmúlt három év 51,4 pontos májusi átlagát - közölte hétfőn a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési társaság (MLBKT).
jún. 1
10:15
Lassuló növekedés a bérek terén is (HR Portál)
A GKI Gazdságkutató Zrt. prognózisa szerint idén már nem tud olyan ütemben növekedni a gazdaság, mint tavaly tette. A nullához közeli infláció miatt pedig a bérek is mérsékelten emelkednek csak, írja a Napi.hu.
jún. 1
10:16
Biszku-per - "Egy napot se fog ülni!" (fotók) (Alternatív Energia)
A döntés kihirdetésekor többen kiabálni kezdtek a hallgatóságból.
jún. 1
10:17
Mi történik, ha nem rendezi a munkáltató a járulékot? (HR Portál)
Az orvosnak kötelező ellenőriznie a beteg társadalombiztosítási jogviszonyát. Ha ez nincs rendben, a TAJ szám barnán, pirosan vagy kéken is villoghat, írja az Inforadio.hu.
jún. 1
10:18
Óriási segítséget jelent a fuvarozóknak ez a térkép (Privátbankár)
Elkészült Ausztria és Szlovénia közötti alagút háromdimenziós térképe, így az autópályaszakaszon biztonságosabban lehet a túlméretes közúti szállítmányok útja.
jún. 1
10:18
Rétvári: biztonságosabbak lesznek a gólyatáborok (Infostart)
A felsőoktatási törvényben szabályozzák a gólyatáborok szervezését idén nyártól - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
jún. 1
10:19
Rosszul járhatnak a járási hivatalok dolgozói (HR Portál)
Eddigi jövedelmük akár 30 százalékát is elveszíthetik azok a kormánytisztviselők, akiket a közigazgatási rendszer átszervezése miatt két éve áthelyeztek az önkormányzatoktól a kormányhivatalokhoz, írja a Népszabadság.
jún. 1
10:20
Ezer, meg még egyszer ezer doboz cigi: déja vuje volt a NAV-osoknak (Privátbankár)
2 ezer doboz adózatlan cigarettát találtak két egymás után érkező szerb személyautóban Tompán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei.
jún. 1
10:21
Gyalogátkelőhelyen gázoltak halálra egy nőt Debrecenben (Gondola)
A helyszínen életét vesztette egy nő, akit egy személyautó gázolt el egy gyalogátkelőhelyen Debrecenben vasárnap késő este - közölte a rendőrség a police
jún. 1
10:21
Korrekordot döntött a 92 éves maratonista San Diegóban (Blikk)
jún. 1
10:21
Spenótkapszula miatt büntetett a GVH (Kreatív Online)
Törvénytelen állításokat fogalmaztak meg a hatásáról.
jún. 1
10:24
„A minőségi felsőoktatás csak minőségi gólyatáborral kezdődhet” (444.hu)
– mondta Rétvári Bence (KDNP), aki bejelentette: felsőoktatási törvényben szabályozzák a gólyatáborok szervezését idén nyártól. Ezerint tisztábbak lesznek a felelősségi viszonyok, mert valakinek névvel, arccal, telefonszámmal kell vállalnia a gólyatábor szervezését. A módosításban tisztázták a hallgató és az egyetem jogviszonyát, … Folytatás
jún. 1
10:26
Annyi pénzed van, hogy nincs hova rakni, de szeretnéd stílusosan jelezni technológiai naprakészségedet is? (444.hu)
Egy kínai utat mutat neked, hogy hogyan lehetsz nagyobb pöcsfej: vegyél iWatch-t a kutyádnak, de rögtön aranyból, és, ha lehet, egyből kettőt!
jún. 1
10:27
Rétvári: biztonságosabbak lesznek a gólyatáborok (ATV)
A felsőoktatási törvényben szabályozzák a gólyatáborok szervezését idén nyártól - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
jún. 1
10:28
Mészáros Lőrinc a kapu előtt (444.hu)
Felcsút polgármestere délelőtt 10-kor megjelent Budapesten.
jún. 1
10:29
Kilép a színfalak mögül a kínai netrendőrség (ATV)
Kilép a nyilvánosság elé a kínai internetrendőrség, amely a kiberbűnözés üldözőjeként évek óta működött és működik a színfalak mögött - számolt be a helyi média a Közbiztonsági Minisztérium bejelentéséről hétfőn.
jún. 1
10:30
U20-as vb - Magabiztos magyar győzelem (Alternatív Energia)
Mervó Bence mesterhármasának köszönhetően 5-1-re nyertünk az észak-koreai csapat ellen.
jún. 1
10:32
Lázban Székelyföld, megjött a trónörökös (Alternatív Energia)
Újra magánlátogatásra érkezett Romániába Charles herceg.
jún. 1
10:36
Itt a mobiltechnológia következő szintje: Európa ráfekszik az 5G-re (Privátbankár)
Közösen fejleszti az újgenerációs mobilhálózatot az Európai Unió és Japán. A rendszer segíti az egységes digitális piac kialakulását és a Dolgok internetének terjedését.
jún. 1
10:36
Több száz határsértőt fogtak a hétvégén (Infostart)
Szombaton 373, vasárnap 383 határsértőt tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn.

Keresés