Egy több járműből álló katonai konvoj haladt át kedden a záhonyi határon, mint kiderült, amerikai harci járműveket és felszereléseket szállítottak Ukrajnába
Az emberi erőforrás miniszter beszélt a felcsúti stadionról is, szerinte nem para, hogy a miniszterelnök költ a hobbijára, mert virágzik a gazdaság. Sokkal rosszabb lenne, ha a miniszterelnök betartaná a költségvetési szabályokat., de stagnálnánk. PARÁDÉS ÉRVELÉS!
Nehéz önmaga tökönrúgásának veszélye nélkül multikultiznia a közmédiának, ha ezek a remek kormányzati hirdetések futnak az oldalukon :( (via Figyiaron Tumblr)
Az osztrák turisták éves szinten csaknem 100 milliárd forintot költenek el Magyarországon idegenforgalmi szolgáltatásokra, és Németország után Ausztriából érkezik az országba a legtöbb turista - ismertette szerdán Kovács Balázs, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. ausztriai képviselője a "Rot-Weiss-Rot in Ungarn" (Piros-fehér-piros Magyarországon) szlogennel elindult turisztikai kezdeményezés bécsi…
Rengeteg ízelítő és hangulatkeltő után a BMW lerántotta végre a leplet a hatodik generációjába lépő 7-es sorozatról. A új zászlóshajó egyben kijelöli a márka jövőbeli útját, miközben olyan felszereltségeket és műszaki megoldásokat hoz szériába, amelyről egy évtizede még csak álmodhattunk volna.
A remekül hajrázó magyar férfi kézilabda-válogatott - számára tét nélküli mérkőzésen - 26-25-re győzött a portugál csapat otthonában Európa-bajnoki selejtezőn, és ezzel csoportelsőként jutott tovább.
Újabb 450 amerikai katona Irakba küldését és az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet ellen harcoló iraki fegyveres erőknek, köztük a kurd pesmergáknak és a szunnita törzsi egységeknek szánt fegyverszállítások felgyorsítását rendelte el szerdán Barack Obama amerikai elnök.
Az osztrák turisták éves szinten csaknem 100 milliárd forintot költenek el Magyarországon idegenforgalmi szolgáltatásokra, és Németország után Ausztriából érkezik az országba a legtöbb turista – ismertette szerdán Kovács Balázs, a Magyar Turizmus (MT) Zrt. ausztriai képviselője a „Rot-Weiss-Rot in Ungarn” (Piros-fehér-piros Magyarországon) szlogennel elindult turisztikai kezdeményezés bécsi…
Felkészülési meccsen lépett pályára Kölnben az Amerikai Egyesült Államok válogatottja és a Jürgen Klinsmann vezette vendégek hatalmas meglepetést okoztak.
Minden lehetőséget hajlandó fontolóra venni a törökországi választásokat megnyerő, de az abszolút többségét elvesztő Igazság és Fejlődés (AKP) pártja annak érdekében, hogy új kormányt tudjon alakítani - jelentette ki a tömörülés élén álló Ahmet Davutoglu kormányfő szerdán a TRT török közszolgálati adónak adott interjújában.
Szlovákiának sokat segített az euró bevezetése – jelentette ki Andrej Kiska szlovák köztársasági elnök szerdán Prágában, miután vendéglátójával, Milos Zeman cseh államfővel tárgyalt
Minden idők legnagyobb bevételt generáló egynapos sporteseménye lett az amerikai Floyd Mayweather és a Fülöp-szigeteki Manny Pacquiao május 2-i összecsapása, amelyet az évszázad bokszmérkőzéseként vezettek fel.
Zsolt, itt az idő, hogy hazatekerj, ez is egész király nap volt. Aki hiszi, aki nem, ma egy éve dolgozom a 444-nél. Június 10-én voltam először a szerkesztőségben, június 11-én élesítettem itt az első posztomat. Rohan az idő, ahogy mondani … Folytatás
A tulajdonos a védett tárgyat engedély nélkül nem viheti külföldre, a műtárgyat és kiállítási vagy őrzési helyét nyilvántartásba veszik, a Műtárgyfelügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti a műkincset, illetve a tulajdonosnak hozzáférhetővé kell tennie kutatási, kiállítási célokra - közölte a Forster Központ Műtárgyfelügyeleti Irodájának vezetője
Balatonvilágost kis kitérővel, az autópályán Budapest felől érkező, Veszprém megyei matricával rendelkező autósok is megközelíthetik a kijelölt terelőúton úgy, hogy nem kell Somogy megyei autópálya-matricát venniük - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) szerdán az MTI-vel.
Átrendeződés várható a vállalati bankszámlák piacán, ugyanis az MKB Bank és a Budapest Bank állami kézbe kerülése és várható összeolvadása következtében a két pénzintézet által kezelt összesen több mint 113 ezer vállalati bankszámla összpontosul majd egy intézményben - közölte a Bisnode Magyarország Kft. szerdán az MTI-vel.
Egy újabb lépcsőfokkal közelebb került a végső sikerhez a Saul fia című, a cannes-i filmfesztiválon négy elismeréssel, köztük zsűri nagydíjával jutalmazott magyar film!
Bár Dél-Koreában tört ki járvány, a MERS-vírus a Közel-Keleten fertőz, ezért ottani utazáskor kell számítani megbetegedésre - mondta az Országos Epidemiológiai Központ (OEK) főorvosa az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
Budapest—Debrecen — Durván elfajult a műkincsvita a magyar állam és Munkácsy Mihály Golgota című festményének tulajdonosa, Pákh Imre (65) műgyűjtő között.
Bár a szurkolók és kommentelők szerint egy sorsdöntő meccsen egy fegyelmezett válogatott nem kaphat kétszer is az utolsó pillanatokban – előbb a rendes játékidő, majd a hosszabbítás utolsó percében – gólt, valójában nem ez okozta a vesztünket.
Átlátható és igazságos a bérezés a jegybankban, az igazgatók jövedelme megfelel a hazai bankszektorban adott átlagos vezetői javadalmazásnak, az MNB elnöke és alelnökei pedig az egyik legkevesebbet kereső jegybanki vezetők európai viszonylatban - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MNB-ben dolgozók jövedelméről szóló cikkekre és pártreagálásokra válaszolva.
A tradicionális italok mellett különleges vodka, illetve whiskeyalapú fröccsöket és grillrácsokon készülő sülteket kínál a II. Fröccs és Barbecue Fesztivál, melyet idén a fővárosi Egyetemisták Parkjában rendeznek meg péntektől vasárnapig.
Két kormánypárti képviselő szavazata hiányzik a kétharmados többséget igénylő törvények elfogadásához, ezért inkább előre dolgoznak a fideszes törvényalkotók és ahol csak lehet, „kiszerelik” a sarkalatos rendelkezéseket a törvényjavaslatokból. A kétharmad elvesztésének egészen komikus vonatkozásai is vannak.