A jegybank közzétette a májusi inflációs alapmutatóit, eszerint az adószűrt maginfláció nem változott (1,2%), a keresletérzékeny termékek inflációja, illetve a ritkán változó termékek inflációja...
A román képviselőház keddi ülésén 231 képviselő szavazott az államügyész azon kérése ellen, hogy vonják meg a miniszterelnök mentelmi jogát és induljon vizsgálat a visszaélésszerű ügyek miatt. Az...
Több mint 1,5 milliárd forint árbevételt ért el a japán OKI Systems a március végéig tartó, 2014-es pénzügyi évben, ami 46 százalékos növekedés az előző évhez képest – közölte az irodai berendezéseket, nyomtatókat gyártó cég sajtótájékoztatóján kedden Budapesten a cég … Folytatás
Az Országgyűlés 129 igen szavazattal, 68 nem ellenében kedden elfogadta a 2016-os költségvetést megalapozó törvénycsomagot, amely alapján egyebek mellett módosul az adósságképlet, és változik az...
Átalakulóban van Ázsia gazdasága, főként azért, mert a kínai vezetés vasmarokkal menedzseli az ipari ország átállítását egy innovatív, szolgáltatásalapú fogyasztói társadalmi modellre. Kína feldolgozóipari túlsúlya ennek eredményeképpen gyengül, és szerepét India, illetve az ázsiai feltörekvő gazdaságok vehetik át. Mindez a Pioneer Alapkezelő szerint relatíve alacsony nyersanyagárakat…
Szerdai közgyűlésén dönt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) arról a megvalósíthatósági tanulmányról, amelyet, ha elfogad a szervezet, akkor a MOB kinyilváníthatja javaslatát, hogy a jövőben pályázhasson a 2024-es budapesti olimpia megrendezésére - mondta a szervezet elnöke kedden Győrben, a Társadalmi párbeszéd az olimpiáért program keretében megrendezett konferenciasorozat harmadik állomásán.
2015-re elérte az 50%-ot a megtakarítani tudók aránya az internetező lakosság körében, ami jelentős növekedésnek számít a 2013-ban mért 34%-hoz képest. A befektetési és megtakarítási eszközök...
Szomorú dolog történt tegnap este Komáromban. Egy 16 és egy 18 éves fiatal férfi vérző sebekkel jelent meg a komáromi rendőrkapitányságon, ahol segítséget kértek. Elmondták, hogy szerelmi bánatukban az öklükkel verték a falat. Az egyikőjük eltörte a kezét, a másik bőrét … Folytatás
Budapest – Hajdú Péter műsorvezető vette a Facebookon védelmébe Orbán Viktort. Szerinte semmi rossz nincs abban, hogy a kormányfő fiával együtt utazott június 6-án Berlinbe a Barcelona-Juventus BL-döntőre.
Esős és aszályos időszakok váltakozására kell felkészülniük a mezőgazdasági termelőknek, hangzott el a Syngenta hagyományos Szer-show-ján. Ez azt eredményezi, hogy a kalászos és olajos növényekre nagyobb veszélyt jelentenek a kórokozók és kártevők, amelyek okszerű megelőzés és védekezés nélkül hatalmas veszteséget okozhatnak a gazdálkodóknak.
Molotov-koktélokat dobtak vasárnap reggel Martin Stropnicky cseh védelmi miniszter házára Prágában - közölte kedden a cseh állami és katonai rendőrség.
A Fidesz benyújtja kedden a déli határszakasszal kapcsolatos módosító javaslatot az Országgyűlésnek - erről Rogán Antal, a párt frakcióvezetője beszélt a Napi Gazdaságnak.
Nyolcaddöntős mérkőzésén vereséget szenvedett a brit csapattól, majd a következő összecsapását megnyerte, így az utolsó pástra lépése alkalmával a kilencedik helyért küzdhet a magyar férfi tőrválogatott a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.
A kabinet költségvetési indokokra hivatkozva nem támogatja egy irányelv módosítását, amely például javítana a gyesről visszatérő anyák munkajogi védelmét, két hétre növelné az apai szabadságot, és a fizetés 100 százalékára növelné a szülési szabadság alatt járó összeget.
Állandó folyami határátkelőhely nyílik a Tiszán Szegednél, az uniós támogatással megvalósuló fejlesztéstől a személy- és a teherforgalom erősödését, a turizmus fejlődését is várják - jelentette be Csókási Eszter, a DKMT Nonprofit Közhasznú Kft. ügyvezetője kedden a csongrádi megyeszékhelyen.
A román képviselőház keddi ülésén 231 képviselő szavazott az államügyész azon kérése ellen, hogy vonják meg a miniszterelnök mentelmi jogát és induljon vizsgálat a visszaélésszerű ügyek miatt. Az...
Levegő nélkül az autók sem működőképesek. A belsőégésű motorral hajtott járművek számára a levegő legalább annyira fontos, mint a fosszilis hajtóanyag, ugyanis utóbbit az előbbi mennyiségéhez kell...
Megerősítette a tizenegy emberre kimondott halálos ítéletét kedden egy egyiptomi törvényszék a 2012-es, 74 halálos áldozatot követelő port-szaídi futballkatasztrófa miatt indított perben, miután az egyiptomi nagymufti véleményezte a rájuk egy hónapja, másodfokon kirótt halálbüntetéseket.
A román képviselőház keddi ülésén elutasította az államügyész kérését, hogy Victor Ponta mentelmi jogát feloldva tegye lehetővé a miniszterelnök elleni teljes körű ügyészségi vizsgálat lefolytatását.
A nyolcaddöntőben győzött, a negyeddöntőben viszont kikapott, így legjobb esetben az ötödik helyen végezhet a magyar női párbajtőr-válogatott a montreux-i vívó Európa-bajnokságon.
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone nem tulajdonított komoly jelentőséget azoknak a pletykáknak, melyek szerint a királykategória négy nagycsapata a sportág irányításának átvételére készül. Tovább »
Galériánkban megnézheted, mennyit változott 15 év alatt a Mr. Biget, Aidant vagy akár azt a huszonéves srácot alakító színész. A Szex és New Yorkból többek között azért lett klasszikus és időtálló tévésorozat, mert kiderül belőle az a helyzet, ami ma is van: a romantikus, örök szerelemre vágyó harmincas szingli a nagyvárosban kénytelen alkalmazkodni és férfifaló vamppá változni. Újraindul az…
Az antihős március 14-én 6:15 körül egy X. kerületi szórakozóhelyről lopta el a kamerát. A rendőrség keresi, de hogy a korlátot miért pixelezték ki, az nem világos.
Három hete benyújtották a törvényt, ami egyebek között előírja, hogy a költségvetéssel és az államadósság finanszírozásával kapcsolatos “stratégiai jelentőségű” adatok két évig nem nyilvánosak. Most megszavazták. A salátatörvény rendelkezik még az állami pénzmosás (SMSZ) megkönnyítéséről, arról, hogy a nemzetgazdasági miniszter … Folytatás
Börtön fenyegeti azokat a hivatalos személyeket, akik nem tesznek haladéktalanul feljelentést a tudomásukra jutott korrupciós cselekményről egy büntető jogszabályokat módosító törvény szerint,...