2015. június 5. péntek

jún. 5
14:10
15 évet kapott a lányát molesztáló főtörzsőrmester (Spa Trend Online)
A nevelt gyermekkel 8 éves korától kezdett fajtalankodni, amiről többször képeket is csinált.
jún. 5
14:11
Szépen hízott a nyereség - ők az igazi fejőstehenek (Privátbankár)
Az alapokba beáramló friss tőkének köszönhetően nőtt az alapkezelői szektor nyeresége tavaly, a nyereség majdnem száz százalékát most is, mint a korábbi években, kifizették osztalékként. Tavaly 234 milliárd forintnyi nyereséget értek el a hazai befektetési alapok, tehát az ügyfelek, ennek jó részét állampapírokon és betéteken.
jún. 5
14:12
Orbán: új fejezet nyílt a magyar-egyiptomi kapcsolatokban (Infostart)
Új fejezet nyílt a magyar-egyiptomi kapcsolatok történetében - mondta az Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfővel folytatott pénteki budapesti megbeszélése után Orbán Viktor miniszterelnök, aki szerint a most kötött megállapodások lendületbe hozzák a két ország gazdasági, politikai kapcsolatait. Az egyiptomi elnök szorgalmazta, hogy Magyarország vegyen részt Egyiptom fejlesztésében.
jún. 5
14:12
A fejre állított táplálékpiramis (ProfitLine)
A korábban közellenségnek kikiáltott zsírok, növényi olajok étrendi szerepe, jelentősége az elmúlt években átértékelődött. Ezt igazolja az is, hogy a ketogén diéta (melyre az alacsony szénhidrát- és magas zsírbevitel jellemző) rákkezelésben való alkalmazására napjainkban több mint tíz klinikai vizsgálat folyik az Egyesült Államokban.
jún. 5
14:14
NGM: jóval az unió átlaga felett teljesített a magyar gazdaság az első negyedévben (ProfitLine)
A magyar gazdaság 3,5 százalékkal növekedett az első negyedévben éves összevetésben, amivel jóval az Európai Unió 1,4 százalék körüli átlaga felett teljesített - kommentálta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken közzétett adatait a hazai össztermék (GDP) alakulásáról.
jún. 5
14:15
Shortlistes a Mobilsofa egy Dubajban (Kreatív Online)
Két kategóriában is döntőbe kerültek.
jún. 5
14:15
Sebbenzinnel mosta ki ruháit egy bécsi nő, felrobbant a lakása (Blikk)
jún. 5
14:15
Bevándorlókkal teli konténert találtak Angliában (Gondola)
Hatvannyolc embert, köztük két várandós nőt találtak a brit határőrök egy konténerben a délkelet-angliai Harwich kikötőjében
jún. 5
14:15
Hogyan nyerhetünk az új EU-s pályázatokon? - Szállingóznak a részletek (Portfolio)
A következő hetekben három gazdaságfejlesztési pályázat nyílik meg a magyarországi kkv-k számára összesen 90 milliárd forint kerettel, így azok, akik az elsők között akarják benyújtani a pályázatokat...
jún. 5
14:21
Takarítás közben robbantotta fel a lakását (Blikk)
Az osztrák rendőrségnek sikerült megállapítania annak a robbanásnak az okát, amely egy bécsi lakásban történt szerda este. Nem épp hagyományos dolog miatt történt a detonáció.
jún. 5
14:21
Gulácsi a német másodosztályba igazolt (Sport365)
Az osztrák Red Bull Salzburgtól annak partnerklubjához, a német másodosztályú RB Leipzighoz igazol a 25 éves magyar kapus Gulácsi Péter - ezt Ralf Rangnick, a lipcseiek új edzője, a két egyesület közös sportigazgatója jelentette be pénteken, sajtótájékoztatóján.
jún. 5
14:23
Ma jelezhetik utoljára kárigényüket a Quaestor-ügyfelei (Blikk)
Budapest - Június 5-ig - azaz máig - nyújthatják be kárigényüket a Quaestor-kötvényesek, ha ezt elmulasztották, később már erre nem lesz lehetőségük. A határidő elmulasztása ugyanis jogvesztéssel jár.
jún. 5
14:24
MNB: a forintosítással megszűnt a pénzügyi rendszer legfontosabb kockázata (Infostart)
Az elszámolással és forintosítással megszűnt a hazai hitelintézeti szektor legjelentősebb rendszerkockázata, a háztartások adósságállománya pedig jelentősen mérséklődött, szerkezete megváltozott: a devizahitelek aránya a teljes háztartási hitelállományon belül 5 százalék alá csökkent - derül ki Magyar Nemzeti Bank (MNB) Hitelezési folyamatok című negyedéves kiadványának pénteken közzétett…
jún. 5
14:24
Putyin és Ferenc pápa egy oldalon harcol? (Alternatív Energia)
Egy orosz vallási szakértő szerint mindketten béketeremtő szerepet tölthetnek be.
jún. 5
14:30
Világkiállítás - Hivatalosan megnyílt a magyar pavilon (Infostart)
A környezetvédelmi világnapon, június 5-én megtartották a Milánói Világkiállítás magyar pavilonjának hivatalos megnyitó ünnepségét.
jún. 5
14:30
A román elnök lemondásra szólította fel Victor Pontát (444.hu)
Klaus Johannis államfő szerint Románia lehetetlen helyzetbe került azzal, hogy a miniszterelnök ellen bűnvádi eljárást indított az ügyészség.
jún. 5
14:33
Gyakran helytelenül használjuk a légkondit (Gondola)
Fejfájás, szédülés, kimerültség, légúti panaszok, szemszárazság – számos betegség kialakulásáért felelős a helytelenül használt klímaberendezés.
jún. 5
14:33
Ütős! A magyar politika elmúlt 5 éve - 11 Monty Python-idézetben (Blikk)
Magyarország - Mindenki jobban jár, ha nem vesszük teljesen komolyan közéletünk történéseit. Kezdjünk hát el fütyörészni, és nézzük inkább a magyar politika napos oldalát! Az idézeteket a Monty Python legendás filmjeiből, a Gyalog-galoppból (1975) és a Brian életéből (1979) vettük.
jún. 5
14:33
Testvérgyilkos ellen emeltek vádat (Blikk)
jún. 5
14:33
Vezetőváltások az magyar EY-nál (Portfolio)
Megújul július 1-től az EY Magyarország menedzsmentje. A vezérigazgatói tisztséget Rencz Botond, a cég Adótanácsadói részlegének közép-európai és egyben magyarországi vezetője veszi át. Havas István...
jún. 5
14:33
Sportfogadás: Bombajó ajánlat az Unibettől a BL-döntőre! (Agroinform)
Az Unibet megajándékoz egy kockázatmentes élő fogadással a BL-döntőre, ha teszel egy fogadást a mérkőzés előtt.
jún. 5
14:35
Kozma Imrét ünnepelték a zugligeti templomban (Gondola)
Kozma Imre atyát, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnökét, irgalmasrendi szerzetest köszöntötték 75. születésnapján.
jún. 5
14:35
Szörnyű! Gyerekeknek tanítja a lefejezést az ISIS - videó! (Blikk)
Derna - Kisiskolás korú gyerekeknek oktatják az ellenség lefejezését az Iszlám Állam (ISIS) terrorszervezet katonái.
jún. 5
14:35
Június közepén életbe lép a nyári menetrend a BKK-nál (Blikk)
jún. 5
14:37
Áram alatt lévő vezeték szakadt a gyalogosok közé! (Blikk)
jún. 5
14:39
Orbán: igenis megélhetési bevándorlók a Szerbián át érkezők (ATV)
Orbán Viktor szerint nem politikai menekültek, hanem megélhetési bevándorlók azok, akik Szerbián keresztül érkeznek Magyarországra.
jún. 5
14:41
Kósa: a holokauszt mindannyiunkat ért veszteség (ATV)
A holokauszt mindannyiunk tragédiája - közölte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke pénteken Debrecenben, a több magyarországi zsidó szervezet által közösen szervezett nemzetközi konferencián.
jún. 5
14:42
Tőkét von ki a Magyar Suzukiból a tulajdonos (Infostart)
A Magyar Suzuki (MS) Zrt.-nél 156 millió eurós (48,6 milliárd forint) tőkecsökkentést hajt végre a tulajdonos, aminek következtében a jegyzett tőke 30 százalékkal csökken. A Suzuki Motor Corporation (SMC) a tőke átcsoportosításával más gyáregységeiben kíván fejlesztéseket megvalósítani - jelentette be pénteken a Magyar Suzuki.
jún. 5
14:42
Magyar kórház épül Erdélyben? (Alternatív Energia)
Román szaktárca:„nem volt és nincs ilyen egyeztetés, eddig nem is volt tudomásunk erről a szándékról”.
jún. 5
14:44
Orbán kottájából játszik a Néppárt? (Alternatív Energia)
"Közös uniós adatvédelmi jogszabály kell."
jún. 5
14:45
Kicsit nyugalmasabb lesz az olaj élete? (Privátbankár)
Változatlanul napi 30 millió hordón hagyta kitermelési kvótáját a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete közgyűlése Bécsben.
jún. 5
14:45
Elemzők 3 százalékot meghaladó növekedést várnak az idén (ProfitLine)
Az idei év egészében is 3 százalékot meghaladó gazdasági növekedést várnak az MTI által megkérdezett banki elemzők, miután az első negyedévben 3,5 százalékkal nőtt a GDP a statisztikai hivatal adatai szerint.
jún. 5
14:46
Parragh a felsőoktatás új szakembere (Alternatív Energia)
"A kamara addig nyomja ezt, amíg meg nem reped."
jún. 5
14:47
A bevándorlásról szóló plakátok Európa legfontosabb problémájára világítanak rá (ProfitLine)
A kormány a bevándorlásról szóló figyelemfelhívó kampányával Európa egyik legfontosabb problémájára világít rá - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
jún. 5
14:48
Bajnokok Ligája - Messi lehet az első, aki három döntőben gólt szerez (Infostart)
Amennyiben a Juventus ellen szombaton gólt szerez, Lionel Messi lesz az első futballista, aki három Bajnokok Ligája-döntőben a kapuba talál.
jún. 5
14:51
Saját gyártású műsor a Comedy Centraltól (Kreatív Online)
A modellvilágba enged bepillantást a sorozat.
jún. 5
14:51
Brutális bántalmazás, ami a Facebook szerint bébi-jóga - videó! (Blikk)
A Facebookon napvilágot látott egy felvétel, amelyen egy anya vadul mártogatja síró csecsemőjét egy vödör vízbe, vélhetően fájdalmat okozva a kicsinek, hatalmas felháborodást okozott. A Facebook azonban nem veszi le a videót, mert szerintük csak bébi-jógáról van szó – írja a mirror.co.uk.
jún. 5
14:51
Rengeteg új munkahely jött létre Amerikában (Portfolio)
Meglepően erősen alakult az amerikai foglalkoztatás májusban: összesen 280 ezer új munkahely jött létre a mezőgazdaságon kívüli szektorokban. Ezen felül a bérek is emelkedtek, ami pedig amellett...
jún. 5
14:51
Három újabb hitelező járt el tisztességtelenül a bíróság szerint (Pénzcentrum)
Összesen 16 intézményt vizsgálnak....
jún. 5
14:53
Szarvasnak nézte a saját fiát és lelőtte (Blikk)
Oroszországban, az Altáj Köztársaságban egy vadász tévedésből agyonlőtte a saját 14 éves fiát – írta a The Moscow Times című angol nyelven megjelenő lap pénteki számában.
jún. 5
14:53
Újabb Mol-részvényekre vonatkozó opció sorsáról döntöttek (Portfolio)
Mol bejelentette, hogy az UniCredit Bank AG-vel 2015. január 27-én aláírt 5 380 496 darab "A" sorozatú Mol-részvényre vonatkozó részvény opciós szerződés alapján a 2015. január 10-ei értéknappal...
jún. 5
14:54
Világbajnok érkezett az aranylabdás helyére (Sport365)
Luiz Felipe Scolari váltja Fabio Cannavarót a Kuangcsou Evergrande labdarúgócsapatának kispadján.
jún. 5
14:55
Nem kímélik a görög papírokat (Portfolio)
Görögország mégsem fizeti ki az esedékes hiteltartozását a mai napon, hanem majd csak a hónap végén, emiatt pesszimista hangulat van egész Európában. A hazai piacra is kezdetben átragadt a...
jún. 5
14:57
Készüljünk a nyárra sportosan! (Blikk)
Néhány tipp azoknak, akik futós, úszós, kerékpározós, megerőltetős, elfáradós rendezvényekre vágynak a Magyar Turizmus Zrt. ajánlásával.
jún. 5
14:57
A magyar élelmiszerekért kampányolnak (Blikk)
jún. 5
14:57
Karcsúsodik a Magyar Suzuki, tőkét von ki a tulajdonos (ATV)
A Magyar Suzuki (MS) Zrt.-nél 156 millió eurós (48,6 milliárd forint) tőkecsökkentést hajt végre a tulajdonos, aminek következtében a jegyzett tőke 30 százalékkal csökken. A Suzuki Motor Corporation (SMC) a tőke átcsoportosításával más gyáregységeiben kíván fejlesztéseket megvalósítani - jelentette be pénteken a Magyar Suzuki.
jún. 5
14:57
A terv már megvan - Jedlik Ányos Terv (Portfolio)
Elkészült az e-mobilitás terjedését segítő Jedlik Ányos Terv, a dokumentum hamarosan a kormány elé kerül, és megkezdődik az abban foglaltak megvalósítása - közölte a nemzetgazdasági miniszter...
jún. 5
14:59
Áder: a megelőzés olcsóbb, mint a károk elhárítása (ATV)
Nagy hangsúlyt kell helyezni a megelőzésre a klímaváltozás káros hatásainak kezelésében, hiszen a megelőzés olcsóbb, mint a károk elhárítása - mondta Áder János köztársasági elnök az olaszországi Velencében, miután megtekintette a várost védő Mose-gátrendszert.
jún. 5
14:59
Így lehet megúszni a büntetést (Portfolio)
Itt a nyár, sokan indulnak útnak nyaralni, olyanok is, akik év közben egyébként nem, vagy csak ritkán közlekednek díjköteles útszakaszokon. Nekik, és a vendégmunkások hazalátogatásának köszönhetően a...
jún. 5
15:00
Épül Magyarország legnagyobb naperőműve (Infostart)
Lerakták Magyarország legnagyobb napelemes erőművének alapkövét a Mátrában pénteken, a 15 megawattos teljesítményű fotovoltaikus, mintegy 6,5 milliárd forintba kerülő erőmű a Mátrai Erőmű Zrt. beruházásában épül meg.

Keresés